Budapest, 2025. október 9. – „Meg kell védeni gyermekeket és a családokat a digitális térben és ehhez széleskörű összefogásra van szükség” – hangsúlyozta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) „Egységben a Fogyasztókért” című szakmai konferenciáját, Budapesten. Rigó Csaba Balázs rámutatott: a fiatalabb generációk beleszületnek a digitális világba, azonban gyakran védtelenek a manipulatív tartalmakkal szemben. A gyermekek védelme ezért nem csupán fogyasztóvédelmi, hanem társadalmi felelősség is, amelynek teljesítése közös kötelességünk – szögezte le a GVH elnöke.

„Egységben a fogyasztókért” címmel rendezett országos fogyasztóvédelmi konferenciát a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a Nemzetgazdasági Minisztérium épületében. Az eseményen részt vettek a fogyasztóvédelmi hatáskörrel rendelkező állami szervek, hatóságok és civil szervetek képviselői.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke előadásában rámutatott, hogy a magyar fogyasztóvédelem rendszere gondoskodóan kiterjedt összképet mutat, afféle hungarikum. Összesen nyolc országos illetékességű hatóság, valamint a 19 vármegyei és a fővárosi kormányhivatal lát el mindennapos fogyasztóvédelmi feladatokat nap mint nap a magyar emberek védelme érdekében. A kormányhivatalokba telepített fogyasztóvédelmi hatóságok szakmai irányításáért a Nemzetgazdasági Minisztérium felel, míg a szervi irányító a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.

A GVH elnöke előadásában kiemelte, hogy a nemzeti versenyhatóság őrködik a gazdasági verseny mechanizmusainak megfelelő működése felett, megakadályozza vagy megszünteti a versenyt korlátozó, illetve torzító gyakorlatokat, magatartásokat. Mindezeken keresztül pedig „a GVH a fogyasztók, a magyar emberek érdekeit szolgálja, illetve támogatja a magyar vállalkozások piaci versenyhelyzetének erősítését” – szögezte le Rigó Csaba Balázs.

A GVH elnöke elmondta, hogy az EU tagállamok versenyhatóságai közül mindössze kilenc rendelkezik a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló tagállami fogyasztóvédelmi hatáskörökkel. Mint mondta: a GVH főként tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok gyanúja esetén indít fogyasztóvédelmi eljárásokat, a fogyasztók széles körét érintő, vagy országos kiterjedésű ügyekben. Rigó Csaba Balázs úgy fogalmazott: „A legjobb fogyasztóvédelem az intenzív verseny.”

„Egy a magyar fogyasztóvédelemhez hasonló kiterjedt szakterület esetében elengedhetetlen a hatóságok közötti aktív együttműködés a hatékony jogalkalmazáshoz” – hívta fel a figyelmet a GVH elnöke. Rigó Csaba Balázs felidézte, hogy az illegális dohányzáshelyettesítő termékek (pl. Elf Bar) visszaszorítása, vagy jogsértő online szerencsejátékok letiltása ügyében szoros együttműködés van az eljáró hatóságok között. Példaként említette még a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen létrehozott, a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszert (www.arfigyelo.gvh.hu), mint a magyar embereket segítő eszközt.

Rigó Csaba Balázs rávilágított, hogy a nagy technológiai vállalatokkal szembeni aktív fellépés rendkívüli jelentőségű. Mint mondta: „a globális technológiai cégek piaci hatalmat gyakorolnak, amit a mesterséges intelligencia alkalmazása csak tovább erősít. Mi fogyasztók az időnkkel, a figyelmükkel és az adatainkkal fizetünk. Ebben az egyre inkább fojtogató helyzetben az állami hatóságoknak – így a GVH-nak is – különösen nagy felelősségük van abban, hogy megvédjék a magyar emberek érdekeit, illetve a hazai kis- és középvállalkozások piacra lépési esélyeit.” – szögezte le a GVH elnöke.

Végezetül Rigó Csaba Balázs felhívta a figyelmet, hogy a GVH szeptember végén egy nemzeti, szakmai összefogás – egy digitális családvédelmi mozgalom – szükségességét hirdette meg a családokra és a gyermekekre leselkedő digitális veszélyek csökkentése, illetve megakadályozása érdekében. „Védeni  kell a gyermekeinket a digitális térben!” – hangoztatta Rigó Csaba Balázs, a NKFH országos fogyasztóvédelmi konferenciáján, Budapesten.

GVH Kommunikáció

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF-ben