Budapest, 2025. október 1. – Új tagja van a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának, egy tag pedig továbbra is a testület tagja marad. Dr. Ay Zoltán Nándort – aki eddig a GVH Bírósági Képviseleti Irodáját vezette – és dr. Kőhalmi Attilát – aki 2013 óta a Versenytanács tagja – 2025. október 1-jei hatállyal, hat évre nevezte ki Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök, Rigó Csaba Balázs GVH-elnök javaslata alapján.

Dr. Ay Zoltán Nándor 2004-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán jogászként, 2011-ben tett jogi szakvizsgát. Több mint húsz éves jogi és több mint tizenöt éves versenyjogi tapasztalattal rendelkezik. A Gazdasági Versenyhivatalhoz először 2005-ben csatlakozott, volt vizsgáló az Antitröszt Irodán és a Kartell Irodán. 2010-2016-ig a versenyszférában is tapasztalatot szerzett compliance szakértőként, majd ügyvédként. 2017-ben lett ismét a GVH munkatársa az Antitröszt Iroda vizsgálójaként, majd 2018-tól a Bírósági Képviseleti Irodán irodavezető-helyettesi, 2019 második felétől pedig irodavezetői feladatokat látott el. A bíróság előtt kiemelt fogyasztóvédelmi és kartell ügyekben látta el eredményesen a GVH jogi képviseletét.

Dr. Kőhalmi Attila 2004-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán jogászként, majd 2008-ban a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán közgazdászként (MSc). 2004-től bírósági fogalmazóként, majd bírósági titkárként végül polgári ügyszakos bíróként dolgozott a Pest Megyei, majd a Fővárosi Bíróságon, igazságügyi munkája mellett az Igazságügy Fogalmazók és Titkárok Országos Egyesületének elnöke volt. 2011-től a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület tanácselnöke és felügyeleti főtanácsadó. 2013 októberében nevezték a GVH Versenytanácsának tagjává, valamennyi ügytípusban eljár versenytanácstagként, előadó versenytanácstagként. Harmadik hat éves ciklusát kezdheti meg.

A GVH Versenytanácsa törvényben meghatározott feladatokat lát el: meghozza a versenyfelügyeleti eljárásokat érdemben lezáró döntéseket és elbírálja a vizsgálók – versenyfelügyeleti eljárás során hozott – végzései ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket. A Versenytanács munkáját a Versenytanács elnöke, Dr. Tóth András – aki egyben a GVH egyik elnökhelyettese is – szervezi, az egyes ügyeket a Versenytanács elnöke által kijelölt három-, vagy öttagú versenytanács bírálja el. A Versenytanács tagjai – versenyfelügyeleti feladataik mellett – közreműködnek a GVH versenypártolási és a versenykultúra fejlesztése érdekében végzett tevékenységében is.

A Versenytanács elnöke és tagjai döntéshozataluk során függetlenek, a jogszabályok alapján, meggyőződésüknek megfelelően döntenek, döntéseikkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók. A Versenytanács döntéseivel szemben bírói felülvizsgálat kérhető. A GVH Versenytanácsának jelenleg hét tagja van.

GVH Közszolgálati kommunikációs és Külkapcsolati Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF-ben