Budapest, 2026. április 6. - Berezvai Zombor, a GVH irodavezetője a Partizán Youtube csatorna élő adásában Húsvéthétfőn megtámadta a saját kollégáit, és a köztisztviselői esküjét megszegve, egy pártpolitikai műsorban, a választási kampány részévé próbálta tenni a független nemzeti versenyhatóságot, amit a GVH határozottan visszautasít. A GVH független a pártpolitikától és nem vesz részt a választási kampányban. Berezvai Zombor motivációjával kapcsolatban ki kell emelni azt is, hogy az elmúlt években több alkalommal kezdeményezett külföldi utazásokat, legutóbb Dél-Afrikába kívánt utazni közpénzen, amit a GVH elnöke nem engedélyezett számára.
Az interjúban a GVH irodavezetője egy hivatalban napi szinten előforduló, az egyes szakmai területek közötti szakmai vitákat vitte ki a nyilvánosság elé, amivel a közvetlen kollégái, vezető munkatársai szakmai tisztességét is megtámadta. Hangsúlyozzuk, hogy interjúban elhangzott konkrét ügyekben a GVH kommunikációs vezetője és a GVH fúziós irodájának vezetője is szakmailag indokolt módon, bármiféle külső befolyásolástól mentesen járt el. Az ügyekben semmilyen külső, politikai befolyásolás nem történt.
- A kommunikációs vezető feladatkörébe tartozik az egyes jelentések vezetői összefoglalójának véleményezése. A konkrét ügyben a javasolt módosításokkal Berezvai Zombor is egyetértett. (erről elektronikus levelezés áll rendelkezésre);
- Az interjúban említett fúzióval kapcsolatban Berezvai Zombor azt elfelejtette megemlíteni, hogy egy fúzió esetében nagy jelentősége van a gyorsaságnak, és a GVH vezető közgazdásza 6 hónap alatt nem tudta lezárni egy pusztán 3 szereplős piac elemzését, ezért a GVH kifutott volna a vonatkozó határidőből. Az érintett fúzió egyébként nem volt érdemi hatással a piaci folyamatokra, mert a 3 piaci szereplőből 1 ugyanis nem gyakorolt érdemi versenynyomást, így valójában Budapesten 2 földi kiszolgáló működött. A fúziós döntés indoklása is említi, hogy az Európai Unió nagy repterei eleve nem engednek kettőnél több földi kiszolgálót. A nagy légitársaságok érdemi kiegyenlítő vásárlóerővel rendelkeznek, esetleges áremelés esetén a másik nagy szereplőre válthatnak, így a fúziónak nem voltak káros hatásai, a GVH döntését a versenytárs sem támadta meg.
Az interjúban említett további ügyekben (Lidl-ügy, Nitrogénművek-ügy, Homlok-ügy) az ügyekben eljáró bíróságok megerősítették a GVH által feltárt jogsértéseket, vagy jelenleg is bírósági eljárás van folyamatban. Kiemeljük, hogy folyamatban lévő ügyekben tett meggondolatlan nyilatkozatok további jogi lépéseket vonhatnak maguk után. Az egyes ügyekben a GVH által kiszabott bírságok mértékének megállapítása a GVH Versenytanácsának hatásköre.
Berezvai Zombor a műsorban többek között elmondta azt is, hogy:
- etikai szabályszegést elkövetve, előzetes engedély nélkül nyilatkozott a GVH szakmai tevékenységéről;
- az elmúlt időszakban több alkalommal követett el hasonló etikai szabályszegést, előzetes engedély nélkül nyilatkozott sajtóban, illetve a közösségi médiában, illetve tett a GVH szakmai álláspontjával ellentétes nyilatkozatokat. (Emiatt több alkalommal kapott írásbeli figyelmeztetést a GVH elnökétől);
- szerinte a GVH felsővezetése „tisztességesen” vezeti az intézményt;
- a szakmai munkája során nem tapasztalt konkrét politikai befolyásolási kísérletet. (Ilyet egyébként sosem jelentett a GVH vezetése felé);
- a műsorvezető politikai befolyásolásra irányuló kérdésére azt válaszolta, hogy „ilyen nagyon konkrét dologról nem tudok.”
A GVH hangsúlyozza, hogy a feladatai ellátása során csak a törvénynek van alárendelve, feladatkörében nem utasítható, feladatát más szervektől elkülönülten, befolyásolástól mentesen látja el. A GVH független a pártpolitikától a szakmai tevékenységét önállóan és függetlenül, a vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartásával végzi. A GVH irodavezetőjével készült interjú összességében azt erősítette meg, hogy GVH szakmai alapon és befolyásmentesen működik.
Végezetül a GVH leszögezi, hogy:
- Berezvai Zombor nyilatkozatával folyamatban lévő eljárásokat veszélyeztetett (konkrétan Lild-ügyben a folyamatban lévő bírósági eljárást);
- a GVH döntéseit a bíróságok vizsgálják felül, ott kell kiállniuk a törvényesség próbáját, nem politikai nyilatkozatok szintjén;
- a GVH Versenytanácsa által kiszabott bírságok bírósági felülvizsgálat alá esnek, azok megítélése jogi és nem politikai kérdés;
- a magyarországi versenyfelügyeletet egyszerre látja el a brüsszeli Európai Bizottság és a magyar GVH: az EU-nak közvetlenül van lehetősége bármely versenyellenes magyarországi gyakorlatot eljárás alá vonni és vétójogot gyakorol a GVH Versenytanácsának döntései felett, azok kiadása előtt; mindezek alapján a politikai nyomásgyakorlás nem más csupán választási hangulatkeltés.
GVH Kommunikáció