SAJTÓFŐNÖK

A Gazdasági Versenyhivatal közleménye

Megszüntetett eljárás, - jogsértés hiányában

A milanói székhelyű, olaszországi Pharmacia Italia S.p.a. jogi képviselői útján 2002. őszén körlevélben hívta fel a magyarországi egészségügyi intézmények gyógyszerrendelésre is hivatott szakembereit, hogy tartózkodjanak az "Epirubicin EBEWE" versenytársi termék megrendelésétől, mert szabadalombitorlást követnek el.

A Gazdasági Versenyhivatal azért indított eljárást nevezett ellen, hogy megállapítható-e a levelek esetlegesen jó hírnevet sértő, bojkottra felhívó, de a GVH hatáskörébe nem tartozó jogsértésektől elkülönülten a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása.

A GVH versenytanácsa a mai napon tárgyalás mellőzésével meghozott határozatával az eljárást jogsértés hiányában megszüntette , mert az árura vonatkozó fogyasztói döntés szabadsága nem sérült. A szakember fogyasztóknak ugyanis tudniuk kellett, hogy a versenytársi termék egyenértékű a Pharmacia termékével, a rendelhetősége megengedett. Az esetleges rendelés-visszatartásuk a bojkott felhívás következménye, amely szükségképpen tartalmazhat megtévesztő elemeket is, de ez önmagában nem teszi a magatartást fogyasztó megtévesztővé is.

Budapest, 2003. 05. 21.

Dr. Polgárdy Géza sk