Nyomtatható verzió PDF formátumban

Kozmetikázott Avon reklámok

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2007. április 12-én megállapította, hogy az AVON Cosmetics Hungary Kft. 2006. év első félévében több termék hatékonyságával kapcsolatban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatásokat tett közzé. A GVH az AVON-t jogsértő magatartásáért 20 millió forint versenyfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Az eljárásban vizsgált, az AVON 2006/1.-2006/7. számú katalógusaiban közzétett tájékoztatások közül több tartalmazott az adott termék hatékonyságára vonatkozó állítást, amelyet a klinikai tesztelés során nyert százalékos mértékkel támasztottak alá. A tájékoztatások alapjául szolgáló hatékonysági vizsgálatok azonban nem Magyarországon kerültek lefolytatásra. A tájékoztatások tartalmának meghatározása során az AVON figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, hogy egyes országok, illetőleg földrajzi területek között eltérés van a bőrtípus vonatkozásában. A hazai fogyasztók számára tehát más földrajzi területen, más klimatikus viszonyok között, más páratartalomban élő, más étkezési szokásokkal bíró népesség körében elvégzett vizsgálatok eredményei nem adnak a valóságnak megfelelő tájékoztatást az adott termék hatékonyságáról.

Az AVON nem vitatta a GVH azon megállapítását, hogy a kozmetikai szerek esetében nem várható el egy élethosszig tartó hatás. Ugyanakkor az AVON egyes tájékoztatásai a fogyasztók számára azt az üzenetet közvetítették, hogy a termék hatását nem rövid távon fejti ki. A reklámok hosszabb ideig tartó hatást sejtettek, amely állítás nem felel meg a valóságnak.

A GVH által felkért szakértő több termék esetében a fentieken túlmenően további kifogásokat fogalmazott meg. Ezzel összefüggésben a GVH az "Anew Clinical szérum a lézer pontosságával" és az "Ageless Results bőrfiatalító krémcsalád" termékek elnevezésében a "lézer pontosságával", illetve "a bőrfiatalító" kifejezés alkalmazását a határozat kézhezvételétől számított 6 hónap elteltével megtiltotta, mivel ezek a kifejezések is alkalmas a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására.

A GVH az AVON-t jogsértő magatartásáért 20 millió forint versenyfelügyeleti bírsággal sújtotta. A bírság összegének megállapítása során a GVH tekintettel volt arra, hogy az AVON lehetőséget ad a termékekkel elégedetlen fogyasztók számára a készítmény visszaadására, illetőleg késznek mutatkozott a kifogásolt tájékoztatások tartalmának megváltoztatására.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-112/2006.

Budapest, 2007. április 17.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu