Nyomtatható verzió PDF formátumban

Nem kartelleztek a brókerek

A vizsgálat nem tárt fel a kartellgyanút alátámasztó bizonyítékot, így a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) végzéssel megszüntette a hazai brókercégek elleni eljárását. Ugyanebben az ügyben a Budapesti Értéktőzsde kötelezettséget vállalt, így az ellene folyó versenyhatósági eljárás jogsértés megállapítása nélkül, végzéssel zárult.

A Budapesti Értéktőzsde Zrt. (továbbiakban BÉT) vezérigazgatójának határozata alapján, egyes tőzsdei termékek (határidős termékek) tőzsdei kötésegységeinek (kontraktus) méretei 2006. szeptember 18-i hatállyal csökkentésre kerültek. A börze szerint a lépés célja, hogy a legnépszerűbb termékek kontraktus méretének csökkentésével a befektetők szélesebb köre számára váljon elérhetővé a határidős részvénykereskedés. A lépést a befektetési szolgáltatók, azaz a brókercégek érdekképviseleti szerveként működő BÉT Kereskedelmi Bizottság kezdeményezte.

A GVH azért indított eljárást, mert a rendelkezésére álló adatok szerint a brókercégek a BÉT döntésével egyidejűleg - a mögé bújva - 2006. szeptember 18-án előzetes egyeztetést követően, egyöntetűen kb. 200-300 százalékkal emelték meg a határidős piachoz köthető tranzakciókból származó jutalékaik díjait. Alaposan feltehető volt továbbá, hogy az egységes jutalékemelésre a kereskedelmi bizottság (tehát közvetve a brókercégek) egyik korábban kidolgozott és a BÉT által 2005 őszén kihirdetett döntése miatt nyílt lehetőség. E döntés értelmében ugyanis a tőzsdén bármely szekcióban (részvény, határidős termék, deviza, stb.) tevékenykedni kívánó brókercég a korábbi 5 millió forintos belépési díjjal szemben csak 30 millió forintos belépési díj megfizetése után tevékenykedhet. Alaposan feltehetővé vált, hogy e lépés miatt több külföldi és hazai vállalkozás nem tudott belépni a magyar piacra.

Gyanújának alátámasztására a GVH 2006. október 9-én előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a Buda-Cash Brókerház Zrt-nél, a Concorde Értékpapír Zrt.-nél, az Equitas Bróker Rt-nél, az Erste Befektetési Zrt-nél, valamint a Budapesti Értéktőzsde Zrt-nél. Később, 2006. október 18-án a versenyhatóság előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a Cashline Értékpapír Zrt.-nél, az Equilor Befektetési Rt.-nél, valamint a HVB Bank Hungary Zrt.-nél is. A vizsgálatba a GVH bevonta a Hamilton Tőzsdeügynökség Zrt-t, a Questor Zrt-t, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt-t, valamint az Inter Európa bank Zrt-t is.

A vizsgálódás során a 11 befektetési szolgáltató díjemelése kapcsán nem sikerült olyan irati bizonyítékot találni, amely közvetlenül vagy közvetve bizonyította volna, hogy a GVH kartell gyanúja megalapozott. Csupán az volt megállapítható, hogy míg egyes vállalkozások egyáltalán nem emelték díjaikat, addig mások emelték ugyan díjaikat, de jelentősen eltérő mértékben. A díjváltozás időpontjának viszonylagos egybeesése adhatott ugyan gyanúra okot, azonban a GVH ellenkező bizonyíték hiányában életszerűnek tekintette, hogy a BÉT vezérigazgatójának kontraktus méreteket csökkentő határozata indokolta a díjváltoztatások időpontjának közeliségét.

A versenytörvény szerint az eljáró versenytanács az eljárást végzéssel megszünteti, ha a vizsgálat során beszerzett bizonyítékok alapján nem állapítható meg törvénysértés, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. Mivel a GVH vizsgálata nem tárt fel a jogsértést alátámasztó bizonyítékot és annak előkerülése az eljárás további folytatásától sem volt várható, a versenyhatóság ezért a kontraktus díjak emelése tekintetében, a jogsértő magatartás bizonyítottságának hiánya miatt a brókercégek elleni eljárás megszüntetéséről döntött.

A GVH a BÉT elleni vizsgálatot azonban tovább folytatta, hogy kiderüljön: az egyszeri belépési díjak megemelése vajon alkalmas volt-e a befektetési szolgáltatók piacra lépésének megakadályozására. A börze azonban a versenyhatóság eljárása közben vállalásokat tett. Ennek értelmében:

  • Az egyszeri belépési díj mértéke bármely szekcióba belépni kívánó számára 2008. augusztus 1-től szekciónként nettó 10 millió forintra módosul, mind a szekciótagsággal már rendelkezők, mind az újonnan szekciótagságot szerezni kívánók számára.

  • Amennyiben valamely új belépni kívánó leendő szekciótag három szekció vonatkozásában kíván szekciótagságot szerezni, és megfizeti ezen szekciók egyszeri belépési díját, azaz összesen nettó 30 millió forintot, úgy a negyedik szekció vonatkozásában egyszeri belépési díj megfizetése nélkül szerezhet tagságot.

  • A régi díjstruktúra alapján a 30 millió Ft összegű egyszeri belépési díjat már megfizetett szekciótag(ok) bármely szekcióba további díjfizetés nélkül beléphetnek.

A GVH az eljárás során feltárt valamennyi tény, körülmény mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy a versenyhez fűződő közérdek leghatásosabban a felkínált kötelezettségvállalás elfogadásával és kötelezővé tételével biztosítható. Így aztán a GVH jogsértés megállapítása nélkül, végzéssel lezárta a BÉT elleni eljárást.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-152/2006.

Budapest, 2008. július 3.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu