Nyomtatható verzió PDF formátumban

Reklámkampányt vállalt a Raiffeisen

Kötelezettségvállalással zárult a Raiffeisen Bank Zrt. ellen indított versenyfelügyeleti eljárás. A bank vállalta, hogy ismeretterjesztő kampányt folytat annak érdekében, hogy a fogyasztók tájékozottabbak legyenek a lakás- és egyéb hiteltermékekkel kapcsolatban. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértést nem állapított meg.

A GVH észlelte, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. lakáscélú felhasználásra kínált -jelzáloghitel jövedelemigazolás nélkül- elnevezésű termékével kapcsolatos tájékoztatásaival valószínűsíthetően a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást folytatott. A vizsgálat elindulását követően a Raiffeisen kötelezettséget vállalt. Ennek értelmében: a lakáshitel, illetve egyéb hiteltermékekkel kapcsolatos fogyasztói tájékozottság javítása érdekében oktató célú, a fogyasztók számára közérthető formában megfogalmazott ismeretterjesztő kampányt folytat továbbá ennek részeként az ügyfelek szerződéskötés előtti tájékoztatását átalakítja.

Az ismeretterjesztő kampány fő témái:

  • Melyek a lakáshitelekhez, illetve egyéb hiteltermékekhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak? Melyek ezen fogalmak lényegi elemei? Mi a jelzáloghitel, milyen típusai vannak?

  • Melyek lakáshitelek, illetve egyéb hiteltermékek esetén a pénzügyi intézmények által jellemzően felszámításra kerülő díjtételek?

  • Mit jelent a teljes hiteldíj mutató? Mi a célja a teljes hiteldíj mutató fogyasztó részéről történő megismerésének? Melyek a teljes hiteldíj mutató számításának, közzétételének alapvető szabályai?

  • Mi a futamidő, a kamatperiódus és a türelmi idő? Mit kell mérlegelnie a fogyasztónak kedvezménnyel érintett (akciós) termékek választásánál?

Az oktató kampány üzeneteit a bank több úton is igyekszik eljuttatni a fogyasztókhoz.

Nyomtatott sajtó:

  • "Hitel kisokos" elnevezésű kiadvány jelentet meg a fenti témák alapján meghatározott tartalommal, a lakáshitelekhez, illetve egyéb hiteltermékekhez kapcsolódó sajtóorgánumok révén "behúzás" formájában.

Online média:

  • figyelemfelkeltő bannerkampány folytat, mely egy olyan oldalra mutat, ahol a vállalásban meghatározott kérdésekre vonatkozóan kap részletes tájékoztatást a fogyasztó,

  • online site-okon tematikus rovatszponzorációs megjelenéssel hívja fel a figyelmet a fentiekben meghatározott kérdésekre,

  • a Raiffeisen internetes portálján a vállalásban meghatározott kérdésekre vonatkozó információkkal kiegészített "Hitel Kisokos" jelentet meg.

Fiókos megjelenések:

  • a "Lakáshitel kisokos" mappa kibővítése a jelenlegi (állami kamattámogatású hitelek tájékoztató, hiteligényléshez szükséges dokumentumok tájékoztató) mellett a vállalásban meghatározott kérdésekre vonatkozó információkkal,

  • a jövedelemigazolás nélküli ingatlanfedezetes hitelek, az ingatlanfedezetes hitelek, valamint a fedezet nélküli személyi kölcsön igénylőlapokon külön hely biztosítása annak jelölésére, hogy a felvett hitelakciós ajánlat volt-e, ill. hogy az akció milyen típusú kedvezményeket tartalmazott.

Egyéb megjelenések:

  • 2007-ben szintén ügyféloktatási céllal, a fogyasztók pénzügyi ismereteinek bővítése érdekében sugárzott TÖMÖR professzor miniprogramnak megfelelő struktúrájú és tartalmú miniprogramok támogatása.

A Raiffeisen továbbá az ügyfelek szerződéskötés előtti fogyasztóbarát tájékoztatása érdekében vállalta, a hirdetett terméktulajdonságokhoz kapcsolódó feltételek beépítésével bővíti a költségmentesen elérhető internetes és fióki előszűrő alkalmazásokat és rendszereket oly módon, hogy a módosított alkalmazásokban feltüntetésre kerül az első és a második kamatperiódusra vonatkozóan is a kamat, kezelési költség, és havi törlesztőrészlet.

A versenytörvény értelmében, ha az eljárás alá vont kötelezettséget vállal arra, hogy magatartását összhangba hozza a versenytörvény rendelkezéseivel és a közérdek hatékony védelme e módon biztosítható, akkor a GVH az eljárást végzéssel kötelezővé teheti a vállalás teljesítését, anélkül, hogy végzésben megállapítaná a törvénysértés megvalósulását vagy annak hiányát.

Mivel a GVH szerint a Raiffeisen vállalásai a fenti elvárásoknak megfeleltek, a versenyhatóság az eljárást jogsértés megállapítása nélkül végzéssel lezárta.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-189/2007.

Budapest, 2009. január 8.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu