Nyomtatható verzió PDF formátumban

Az élelmiszer nem gyógyít

Az Oriental Herbs Kft. által 2005, 2006 és 2007 folyamán adott, az általa forgalmazott teák és a teakeverékek gyógyhatására vonatkozó egyes tájékoztatásai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére - állapította meg a Gazdasági versenyhivatal (GVH). A vállalkozásnak emiatt 7 millió forint bírságot kell fizetnie.

A GVH 2007 júniusában indított vizsgálata szerint az Oriental Herbs termékei népszerűsítése során az egészség megőrzésére és helyreállítására való alkalmasságot, a gyógyító hatást hangsúlyozta. A versenyhatóság álláspontját erősíti az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) szakvéleménye is, mely szerint -A teakeverékek pontos összetételére, hatásosságára, biztonságosságára vonatkozó dokumentumok, bár nem állnak az OGYI rendelkezésére, de ezek hiányában is megállapítható, hogy a készítmények hatására vonatkozó megállapítások alapján a gyógyszerek kategóriájába tartoznának.-

Az eljárásban érintett különféle összetételű teák és teakeverékek reklámanyagaiban megfogalmazott állítások együttes üzenete, hogy a készítmények megvásárlásával a fogyasztók kedvezően befolyásolhatják közérzetüket, javíthatnak egészségi állapotukon, illetve az egyes termékek alkalmasak a már kialakult betegségeik kezelésére. Azonban az Oriental Herbs termékeit élelmiszerként hozta forgalomba.

A versenyfelügyeleti eljárás során a GVH feladata az, hogy elemezze: a fogyasztóknak szóló tájékoztatásokban megfogalmazott állítások megtévesztő módon utalnak-e gyógyhatásra, illetve kedvező élettani hatásra. Adott esetben ez nem teszi szükségessé, hogy a GVH a különböző (engedélyező) hatóságok által lefolytatott vizsgálatokat megismételve vagy azok helyett szakértői bizonyítást folytasson le az áru emberi egészségre gyakorolt - gyógy-, vagy kedvező élettani - hatását illetően. Amennyiben a tájékoztatások egészségre vonatkozó vagy betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos állítást, gyógyhatást, illetve kedvező élettani hatást fogalmaznak meg, miközben a tájékoztatásban érintett termék az előírt engedélyezési, illetve bejelentési eljáráson nem esett át, ám a tájékoztatás ezt a körülményt elhallgatja, akkor a vállalkozás versenyjogi jogsértése megállapítható.

A jelen eljárásban vizsgált termékek nem tekinthetők gyógyszernek vagy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítménynek, mert nem történt meg megfelelő hatósági eljárásban való törzskönyvezésük, illetve engedélyezésük. Gyógyító, illetve betegséget kockázatának csökkentésével kapcsolatos hatás ezért jogszerűen egyik terméknek sem tulajdonítható.

Mindezek miatt az Oriental Herbs reklámjai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, így a vállalkozásnak 7 millió forint bírságot kell fizetnie. A bírság összegének meghatározásakor a GVH súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a kifogásolt hirdetések bizalmi termékeket népszerűsítettek a betegségük miatt kiszolgáltatott fogyasztói kör számára, a megtévesztő reklámok több éven át elérhetőek voltak, széles fogyasztói körhöz juthattak el. Enyhítő körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a GVH kifogásairól értesülve a vállalkozás törölte a megtévesztő állításokat a honlapjáról.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-97/2007.

Budapest, 2009. október 6.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu