Nyomtatható verzió PDF formátumban

Patikapiaci összefonódások a GVH előtt

A GVH engedélyezte, hogy a vagyonkezeléssel és befektetéssel foglalkozó Pharmanova Zrt. irányítást szerezzen az Egerben található gyógyszertárat működtető, közel harminc különböző tulajdonossal rendelkező Zalár Patika Kft. felett.

A Pharmanova Zrt. által irányított vállalkozás-csoport (Pharmanova-csoport) meghatározó tevékenysége a gyógyszer-kiskereskedelem. A Pharmanova-csoporthoz tartozik jelenleg 101, egy-egy közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozás, valamint a Nova Gyógyszertárak Zrt. által működtetett 38 gyógyszertárból álló hálózat, melyek együtt a legnagyobb hazai gyógyszertári láncot képezik

A versenyhivatal álláspontja szerint az összefonódás résztvevőinek teljesen azonos tevékenysége alapján kizárólag horizontális hatással kell számolni, ami a forgalmazott áruk kiskereskedelmi értékesítése mellett azok beszerzésében is jelentkezhet. Ezért a GVH a gyógyszerek kiskereskedelmi értékesítése, illetve a gyógyszerek beszerzése piacainak vizsgálatát tartotta szükségesnek, a résztvevő vállalkozások további tevékenységei (vagyonkezelés, a gyógyszertárak által forgalmazott egyéb termékek) esetében ugyanis nyilvánvalóan nem lehetnek káros versenyhatásai az összefonódásnak. A gyógyszertárak a gyógyszerbeszerzés nagykereskedelmi piacán vevőként vannak jelen, mely piacon a Pharmanova Zrt-hez tartozó gyógyszertárak (mind számuk, mind forgalmuk alapján számított 6% körüli) piaci részesedése elhanyagolható mértékben növekszik az összefonódás következtében. Miután pedig Eger város területén a Pharmanova Zrt. nem rendelkezik gyógyszertárral, a GVH véleménye szerint a gyógyszerek kiskereskedelmének erősen lokális jellegű piacán sem valószínűsíthető káros versenykorlátozó hatás.

Az ügy hivatali száma: Vj-70/2010.

Szintén hozzájárult a GVH ahhoz, hogy az Al-Ma Gyógyszertár Működtető Kft. (AL-MA Kft.) harminckét (32) gyógyszertár, mint vállalkozásrész felett megszerezze a tényleges irányítást azok működési engedélyének megszerzésével.

Az AL-MA Kft-t 2009 júniusában alapította a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. (Hungaropharma) és az irányítása alá tartozó Gyógyszerellátó Hálózat Kft. (Hálózat), hogy a Hungaropharma irányítása alatt megnyíló AL-MA gyógyszertáraknak működési keretet adjon. A Hungaropharma-csoport fő tevékenysége a gyógyszerek és gyógyászati termékek (kötszerek és gyógyászati segédeszközök) magyarországi nagykereskedelme, ám leányvállalatain keresztül gyógyszertárak működtetését is végzi.

A 32 gyógyszertár közül háromnak (a kisvárdai Margaréta Gyógyszertár, a békéscsabai Al-Ma Gyógyszertár, a budapesti Al-Ma Gyógyszertár Megapark Tesco) 2, illetve 5 kilométeres körzetében további nyolc, tizenkilenc, illetve tizenkettő gyógyszertár működik.

E tranzakciót is a fentiekkel azonos szempontok mentén értékelte a versenyhatóság, azaz a gyógyszerek kiskereskedelmi értékesítése, illetve a gyógyszerek beszerzése piacainak vizsgálatát folytatta le. Ennek során egyrészről arra jutott, hogy a gyógyszerek beszerzésének nagykereskedelmi piacán a vevői oldalon a Hungaropharmához tartozó gyógyszertárak (a gyógyszertárak száma alapján számítva) továbbra is csekély, 5% alatti részesedést képviselnek. Másrészről figyelembe vette, hogy Budapesten a Hungaropharma-csoport összesen öt gyógyszertárral rendelkezik, melyhez az összefonódás révén további nyolc gyógyszertár adódik. A fővárosban működő gyógyszertárak száma 4-500 közé tehető. A Hungaropharma irányítása alatt állók száma tehát nem éri el az öt százalékot és ezen gyógyszertárak Budapesten belüli földrajzi elhelyezkedése alapján sem valószínűsíthető káros horizontális hatás fellépése az összefonódás következtében. (Például Budapest V., VI., VII., VIII. és XIII. kerületeit tekintve összesen majdnem száz gyógyszertár található, melyek közül az összefonódás előtt három, utána pedig öt tartozik a Hungaropharmához). A GVH álláspontja szerint a Hungaropharma-csoport (helyi) piaci pozíciója alapján sem Kisvárda, sem Békéscsaba városát tekintve nem valószínűsíthető káros horizontális versenyhatás fellépése az összefonódás következtében.

Vertikális hatás tekintetében a GVH azt vizsgálta, hogy a fúzió következtében a Hungaropharmának fennállhat-e a képessége illetve érdekeltsége, hogy direkt vagy indirekt módon elzárkózzon a versenytárs gyógyszertáraknak történő nagykereskedelmi gyógyszer-értékesítésektől, vagy gyógyszertárain keresztül vevőként elzárkózzon a más nagykereskedőktől történő beszerzéstől. A magyarországi gyógyszer-nagykereskedelmi piacon a Hungaropharma-csoport részesedése jelentős, meghaladja a 40 százalékot. Tekintettel azonban arra, hogy ezen érintett piacon jelen van egy erős versenytárs (a Phoenix Pharma Zrt.), egy további jelentős vállalkozás (a Teva Magyarország Zrt.), illetve több kisebb vállalkozás is (pl. Pharmainvest), a Hungaropharma-csoport tekintélyes piaci pozíciója ellenére vertikális hatás fellépése nem valószínűsíthető az összefonódás következtében. A vevői elzárkózás a kiskereskedelemben elért alacsony piaci részesedés alapján kizárható.

Az ügy hivatali száma: Vj-81/2010.

Valószínűsíthető káros versenyhatás hiányában a GVH engedélyezte, hogy az Al-Ma Gyógyszertár Működtető Kft. (AL-MA Kft.) egyedüli irányítást szerezzen a Budapesten egyetlen közforgalmú gyógyszertárat működtető Unipharm 2006 Bt. felett .

E tranzakciót is a fentiekkel azonos szempontok mentén értékelte a versenyhatóság, azaz a gyógyszerek kiskereskedelmi értékesítése, illetve a gyógyszerek beszerzése piacainak vizsgálatát folytatta le. Ennek során egyrészről arra jutott, hogy a gyógyszerek beszerzésének nagykereskedelmi piacán a vevői oldalon a Hungaropharmához tartozó gyógyszertárak (a gyógyszertárak száma alapján számítva) továbbra is csekély, 5% alatti részesedést képviselnek. Másrészről figyelembe vette, hogy Budapesten a Hungaropharma-csoport összesen öt gyógyszertárral rendelkezik, melyhez az összefonódás révén egy további gyógyszertár adódik. A fővárosban működő gyógyszertárak száma 4-500 közé tehető, a Hungaropharma irányítása alatt állók száma tehát nem éri el az öt százalékot. Értékelte a GVH továbbá azt, hogy az Unipharm- gyógyszertár 2 kilométeres körzetében további nyolc gyógyszertár található. Ezek tükrében a versenyhatóság nem azonosított káros horizontális hatást.

Bár az összefonódás következtében az Unipharm-gyógyszertár a gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó Hungaropharma-csoport tagjává válik, azonban figyelemmel többek között a nagykereskedelmi piac szerkezetére, valamint a vállalkozáscsoport kiskereskedelmi piaci pozíciójára, a fentiekhez hasonló megfontolások alapján a GVH álláspontja szerint nem valószínűsíthető káros vertikális hatás fellépése a fúzió következtében.

Az ügy hivatali száma: Vj- 38/2010.

Budapest, 2010. október 5.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
ZENISEK Andrea
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu