Nyomtatható verzió PDF formátumban

Miniszteri állásfoglalást kért a GVH

A szakmaközi törvény 2012. november 28-án életbe lépett rendelkezései értelmében a Gazdasági Versenyhivatalnak be kell szereznie a vidékfejlesztési miniszter állásfoglalását, amennyiben versenykorlátozó megállapodás gyanúja miatt folytat versenyfelügyeleti eljárást mezőgazdasági termékek vonatkozásában.

Az új rendelkezés értelmében a Gazdasági Versenyhivatal a VJ-62/2012. és a VJ-72/2011. számú ügyekben 2012. december 20-án állásfoglalás beszerzése végett a vidékfejlesztési miniszterhez fordult, egyben a két eljárást felfüggesztette. A szakmaközi törvény értelmében a miniszter 60 napon belül adja ki állásfoglalását.

A VJ-62/2012. számú eljárásban a Versenyhivatal azt vizsgálja, hogy az eljárás alá vont vállalkozások részt vettek-e versenykorlátozó megállapodásban, amikor vélhetően a 2012. évi görögdinnye árakról egyeztettek. A VJ-72/2011. számú eljárásban a GVH azt vizsgálja, hogy az eljárás alá vont vállalkozások, mint ajánlattevők a Magyarországon 2010 novemberét követően kiírt, zöldség és gyümölcs beszerzésekre vonatkozó közbeszerzések keretében összejátszottak-e egymással.

Budapest, 2012. december 21.

Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu