A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az IMMUNOTIC Kft.tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert valótlan állításokat tett közzé az Immunotic készülékcsalád több termékének gyógyító, illetve egészségre gyakorolt hatásairól.A jogsértésért 1.200.000 forint bírságot szabott ki a GVH.

Az Immunotic termékek nem minősülnek sem orvostechnikai eszköznek, sem gyógyászati segédeszköznek, mert a gyártó és forgalmazó IMMUNOTIC Kft. nem akként hozta forgalomba e készülékeket. A készülékcsalád több, változó frekvenciát alkalmazó immunerősítő, fizikai közérzetjavító berendezésből, és az azokhoz tartozó programokból áll. Ezen eszközöket a gyártó otthoni felhasználásra fejlesztette ki magánszemélyek számára.

A GVH döntése szerint az IMMUNOTIC Kft. 2013 augusztusa és 2014 decembere között tisztességtelen magatartást tanúsított, mert gyógyító hatásokkal népszerűsítette az Immunotic eszközöket honlapján, Facebook és Youtube oldalain, valamint a saját blogján, így a fogyasztók azt gondolhatták, hogy számos betegség kezelhető a készülékek használatával. A vállalkozás azonban nem szolgáltatott a tudomány elvárásainak megfelelő bizonyítékokat egyes állításai alátámasztására, így a GVH valótlannak minősítette azokat.

A GVH úgy ítélte meg, hogy IMMUNOTIC Kft. megalapozatlan egészségre vonatkozó állításokat tett honlapján és Facebook oldalán a fenti időszakban ImmunoSlim készülékével összefüggésben, mondván, a normál testsúly – azaz a fogyás vagy a hízás – különösebb megerőltetés nélkül, pusztán a gép rendszeres használatával elérhető. Az eszköz hatékonyságára vonatkozó állításait azonban nem igazolta bizonyítékokkal.

A GVH a jogsértéssel érintett árukból realizált, időarányos árbevétel 5 százalékát tekintette a bírság alapösszegének.

A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy

  • a jogsértéssel érintett termék bizalmi jellegű termék;
  • a megcélzott fogyasztói kör jelentős része – az egészségügyi problémákkal küzdő, és ebből adódóan a hasonló magatartásokra fokozottan érzékeny, döntési folyamatukban sérülékenyebb fogyasztók – fokozottan kiszolgáltatott;

  • a jogsértő kommunikáció hosszú ideig (16 hónapon át) volt elérhető.

Enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy

  • a honlapi tájékoztatások egy része a fogyasztók szűk köréhez jutott el;

  • a blog látogatottsága alacsony volt;
  • az egyes kommunikációs eszközökön figyelmeztető tájékoztatások szerepeltek arról, hogy a készülékek nem gyógyítanak.

A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes állítások igazolására olyan bizonyítékokat vár el a vállalkozásoktól, amelyek egyrészt alátámasztják gyógyító vagy egészségre vonatkozó állításaikat, másrészt megfelelnek a tudomány elvárásainak, és e bizonyítékokkal rendelkezniük kell már a reklámjaik közzététele előtt.

Nem tekinthetők tudományos ismeretnek a pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények, tehát ezen idézetek megjelenítése az egyes kommunikációs eszközeiken nem mentesítik a vállalkozásokat a versenyjogi felelősség alól, mert az így elhelyezett állítások az adott vállalkozás közléseinek minősülnek.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/118/2014.

Budapest, 2015. szeptember 11.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +36-30 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban