A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Dr. Fachet Egészségügyi és Szolgáltató Kft. (Dr. Fachet) jogsértően reklámozta Immunforte Basic és az Immunforte C+R étrend-kiegészítő termékeit, mert az étrend-kiegészítőket – az élelmiszerekre vonatkozó ágazati előírások ellenére – betegség megelőzésére, gyógyítására vonatkozó állításokkal népszerűsítette. A jogsértésért 1.600.000 forint bírságot szabott ki a GVH.

A GVH döntése szerint a Dr. Fachet 2013 januárja és 2014 augusztusa között jogsértően reklámozta termékeit, mert a honlapokon megjelenő internetes, illetve egyéb sajtóhirdetésekben, valamint az egyes szórólapokon megjelenített, gyógyító hatásra utaló állításai nem feleltek meg az élelmiszerek tekintetében irányadó ágazati rendelkezéseknek, illetve a kereskedelmi kommunikációra vonatkozó előírásoknak.

A GVH a bírság mértékének meghatározásakor a Dr. Fachet Immunforte Basic és az Immunforte C+R étrend-kiegészítő termékeinek a vizsgált időszakra vonatkozó árbevétele összegéből indult ki.

A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között azt, hogy

  • a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét érte el, illetve időben elhúzódott,

  • a jogsértő kereskedelmi gyakorlat kifejezetten sérülékeny, illetve egészségügyi problémával küzdő fogyasztókat célzott meg, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségükkel kapcsolatos kereskedelmi kommunikációra,

  • a jogsértéssel érintett termék bizalmi termék,

  • a vállalkozás olyan további közlésekkel fokozta jogszabályba ütköző állításainak meggyőző erejét, amelyek alkalmasak a bizalom növelésére mind Prof. Dr. Fachet József személye (pl. akadémiai doktor), mind a termék iránt, utalással a vizsgált összetevők ismertségére, széleskörű használatára.

Enyhítő körülményként értékelte a GVH, hogy a Dr. Fachet

  • figyelemfelhívó tájékoztatást tett közzé a honlapján a kereskedelmi kommunikáció részeként,

  • 2014 szeptemberétől szünetelteti kommunikációs tevékenységének bizonyos elemeit,

  • kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett, kifejezve együttműködési szándékát.

A GVH ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy étrend-kiegészítő termékek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi rendelkezéseken túl az élelmiszerek reklámozására vonatkozó ágazati jogszabályokat is, miszerint gyógyhatás nem tulajdonítható e termékeknek. A versenyfelügyeleti eljárásban nincs lehetőség arra, hogy a vállalkozás a jogszabályi tilalom ellenére próbálja meg állításait igazolni.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/68/2014.

 

Budapest, 2015. április 30.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +36-30 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban