Nyomtatható verzió PDF formátumban

Az Erste lakáshitel reklámjait vizsgálja a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2007. április 2-án az Erste Bank Hungary Nyrt. ellen a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indít.

A GVH észlelte, hogy eljárás alá vont lakáshitel szolgáltatásával kapcsolatosan adott, annak kondícióira vonatkozó tájékoztatási tevékenységével valószínűsíthetően a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított. A GVH elővizsgálatának eredményei szerint eljárás alá vont 2006. második felében lakáshitel terméke értékesítését a folyósítási díj elengedése reklámozásával kívánta növelni. Az ügyintézők is a folyósítási jutalék elengedéséről adtak tájékoztatást a bankfiókokban. A tájékoztatás ellenére a kölcsön folyósításakor a Bank folyósítási díjat számított fel.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 90 nap, amely legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-53/2007.

Budapest, 2007. június 18.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu