A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA
mint másodfokú bíróság
Kf. II. 39. 940/2002/2. szám
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Magyar Állatorvosi Kamara (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2000. évi március hó 10. napján kelt 2.K.37.696/1999/3. számú ítélete ellen a felperes részéről 4. sorszám alatt beadott és a Kf.II.39.940/2000/3. számon módosított fellebbezésének elbírálása során a 2003 évi január hó 22. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő
ítéletet
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének, fellebbezéssel nem támadott részét nem érinti, fellebbezett részét akként változtatja meg, hogy az alperes Vj-1/1999/25. számú határozatát részben megváltoztatva a felperest terhelő bírság összegét 200.000.- (azaz kettőszázezer) forintra szállítja le.
Az első fokú és a fellebbezési eljárásban felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.
Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
Indokolás
Az 1996. június 16-án megalakult Magyar Állatorvosi Kamara küldöttgyűlése 1997. október 15.napján fogadta el a kötelező kamarai tagság miatt minden állatorvosra irányadó etikai szabályzatát.
Az alperes által megindított versenyfelügyeleti eljárásban készült és 1999. február 8-án kelt jelentés megállapította, hogy a szabályzat gazdasági versenyt korlátozó rendelkezéseket tartalmaz.
Az etikai szabályzat VI. 4. pontjában rögzítette, hogy az állatorvos "ne keltse tevékenységének olyan hírét, látszatát, hogy a többi állatorvosnál kedvezőbb eredményt tud elérni, vagy kedvezőbb árral dolgozik". A XI. 2.3.4. pontok azt tartalmazták, hogy a kamara által ajánlott összeg az a minimális munkadíj, amely alatt az állatorvos nem dolgozhat. A XI.13. pont előírta a kialkudott orvosi díj nem fizetése esetében követendő eljárást. E szerint az orvos legfeljebb 60 napos fizetési haladékot adhat, amelynek eredménytelen eltelte után az adós megrendelése (az elsősegélynyújtás kivételével) a kamarai tagok által nem teljesíthető. A szolgáltatások munkadíj tételeinek közzététele 1998. július 1-től hatályosan történt meg.
Az alperes az 1999. március 11-én kelt Vj-1/1999/25. számú határozatában megállapította, hogy a felperes etikai szabályzatának a VI/4. pontjában foglalt reklámtilalom, a XI.3.4. pontja szerinti minimálár és a XI.13. pontjában rögzített egységesen alkalmazandó fizetési határidő és annak elmulasztása esetén a kamara minden tagjára kötelező szolgáltatás megtagadása a gazdasági verseny korlátozásának tilalmába ütközik. E kikötések alkalmazását 30 napon belül megtiltotta és egyebekben az eljárást megszüntetve a felperest 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. A határozat indokolásában rögzítette, hogy az etikai szabályzat kifogásolt rendelkezései összeegyeztethetetlenek a gazdasági verseny kívánalmaival, mert a szabályzatból a versenykorlátozó cél vagy hatás megállapítható, ezért a felperes jogsértését a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban : Tpvt .) 11. § (1) bekezdése és 77 . § (1) bekezdésének c/ pontja alapján megállapította és megtiltotta a kifogásolt kikötések alkalmazását, egyben mellőzte a 17. § alapján a felperes mentesítését a 11. §-ban foglalt tilalom alól. A felperesre kiszabott bírság összegét illetően arra hivatkozott, hogy a versenyjogsértésen kívül figyelemmel volt a felperes gazdálkodási adataira is.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását elsősorban a jogsértés hiánya miatt, másodsorban a mentesítés alkalmazásával, harmadsorban pedig a bírság összegének jelentős csökkentésével kérte. Az utóbbival összefüggésben kifejtette, hogy szabályozása során kizárólag a szakmai szabályok betartásához fűződő köztestületi és állattartói érdekek vezették. A verseny befolyásolása és korlátozása nem állt az érdekében.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a Tpvt. 11. § (1) bekezdésére alapított versenyjogsértés megvalósult. A Tpvt. 11. §-ában foglalt tilalom alóli mentesítéshez a 17. § (1) bekezdésének a/-b/ pontjaiban írt együttes feltételek nem valósultak meg. A bírság vonatkozásában kifejtette, hogy a Tpvt. 78. § (2) bekezdése alapján az ott írt szempontokat figyelembe véve és értékelve a felperes gazdálkodásának adatait, valamint a súlyosabban minősülő, a verseny szabadságát sértő magatartásokat, a bírság csökkentésére lehetőség nincs.
A felperes a fellebbezési eljárásban módosított fellebbezésében az első fokú ítélet és az alperes határozatának megváltoztatását csak a bírság körében kérte, annak jelentős mérséklésével.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A fellebbezési eljárásban a felek egyezően adták elő, hogy a felperes etikai szabályzatát az alperes által kifogásolt részében, annak megfelelően módosította.
A fellebbezés részben alapos.
A Tpvt. 78. § (1) bekezdése értelmében az eljáró versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki a törvény rendelkezéseit megsérti. A (2) bekezdés pedig a bírság ősszege megállapításával kapcsolatos mérlegelési szempontokat sorolja fel.
E szerint a jogsérelem súlyát, ezen belül a gazdasági verseny veszélyeztetettségének fokát és a fogyasztási érdekek sérelmének körét; a fél piaci helyzetét és a törvénybe ütköző magatartás ismételt tanúsítását kell a bírság kiszabásakor értékelni.
Az alperes határozatában a bírság összegének megállapítását akként indokolta, hogy "A bírság ősszegének kiszabásakor (78. §) figyelemmel volt a kamara gazdálkodási adataira is."
Az alperes határozata indokolásában a bírság összegét a határozat indokolásából következtethetően a jogsérelmet súlyosnak értékelve a felperes gazdálkodásának adatait is figyelembe véve állapította meg. A Tpvt. 78. § (1) bekezdése alapján a (2) bekezdés szerinti - és a perbeli esetben adott - egyéb kőrülményeket nem vizsgálta. Az alperes által feltárt versenyjogsértések valóban alkalmasak voltak a piaci verseny szabadságának megsértésére és korlátozására, azonban ez a jogsértés nem volt olyan súlyú, amely az alperes által megállapított bírság összegét önmagában indokolta volna. A Tpvt. 11. § (1) bekezdése szerinti versenyjogsértés megvalósult, azonban a fogyasztói érdekek sérelmét nem lehetett megállapítani, a 78. § (2) bekezdése alapján.
A felperes az etikai szabályzatot 1997. október 15-én fogadta el, az alperes felügyeleti eljárása az 1999. február 8-án készült jelentéssel Lezárult. A felperes a versenyfelügyeleti eljárásban is állította (dr. Szabó Tamás 1999. február 2-ki meghallgatása), hogy az etikai szabályzat alapján eljárást nem folytattak, az alperes által kifogásolt részek gyakorlati alkalmazására nem került sor.
A felperes már a versenyfelügyeleti eljárásban kilátásba helyezte az etikai szabályzat módosítását az alperes áltat kifogásolt részek vonatkozásában és ennek utóbb - a feleknek a perben tett egyező előadása szerint - eleget tett. A Legfelsőbb Bíróság a felek egyező előadásából és a rendelkezésre álló iratokból azt is megállapította, hogy a felperes az etikai szabályzat versenykorlátozó rendelkezései miatt etikai eljárást nem indított, törvénysértő magatartást első alkalommal tanúsított, ezen felül az alperes eljárásában a felperes gazdálkodásának adatait nem tárta fel, így azt az alperes és az elsőfokú bíróság határozatában nem is értékelhette volna. Ezért az alperesnek a gazdálkodási adataira alapított érvelése a bírság összegét illetően nem volt meggyőző. Önmagában a versenyjogsértés súlya - figyelemmel a fogyasztói érdekek bizonyítható sérelmének hiányára is - az egy millió forint bírság kiszabását nem indokolta. A felperes köztestületi formában működő szakmai szervezetként alkotta meg a versenykorlátozó rendelkezéseket is tartalmazó etikai szabályzatot, ezért a piaci helyzetét is értékelve az ismertetett körülmények együttes mérlegelésével a Legfelsőbb Bíróság a 200.000.- Ft bírság kiszabását találta indokoltnak.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az alperes határozatát részben megváltoztatva, a felperest terhelő bírság összegét 200. 000. - Ft-ra szállította le a Tpt. 83. §-ának (4) bekezdése alapján.
Az első fokú eljárásban az alperes perköltség megállapításra nem tartott igényt. A másodfokú eljárásban a felperes fellebbezését a Pp. 247. § (2) bekezdésével összhangban megváltoztatta, és azt az első fokú ítélet teljes megváltoztatása helyett csak a bírságot érintő részre vonatkozóan tartotta fenn. Ebből következően az eredeti fellebbezési kérelemhez képest csak részben tekinthető pernyertesnek a másodfokú eljárásban is, ezért a Legfelsőbb Bíróság akként rendelkezett, hogy a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján a felek költségeiket maguk viselik.
A felperes az 1990. évi XCIII. tv. 5. § (1) bekezdés d/ pontja alapján, az alperes a c/ pont alapján illetékmentes. A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési eljárási illeték viselésére vonatkozó rendelkezés a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 14. §-án alapul.
Budapest, 2003. évi január hó 22. napján