Gazdasági Versenyhivatal

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

mint másodfokú bíróság

Kf. II. 39. 048/2002/13. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perében, amelybe a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (Budapest) az alperes pernyertessége érdekében beavatkozott, a Fővárosi Bíróság 2001. évi december hó 12. napján kelt 16.K.30.632l2001/9. számú ítélete ellen az alperes részéről 11. sorszám alatt, a beavatkozó részéről 10. sorszám alatt benyújtott fellebbezések és a felperes Kf/3. sorszám alatt benyújtott csatlakozó fellebbezésének elbírálása során a 2003. évi november hó 26. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

ítéletet

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
A fellebbezési eljárásban felmerült költségeiket a felek és a beavatkozó maguk viselik.

Kötelezi az alperesi beavatkozót, hogy fizessen meg az államnak - az illetékhivatal külön felhívására - 13.500.- (azaz tizenháromezer-ötszáz) forint fellebbezési eljárási illetéket.

A le nem rótt csatlakozó fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az alperes a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján a beavatkozó ellen indult versenyfelügyeleti eljárásban a szuper ESZ-95 ólmozatlan motorbenzin és az EN-590,05 normálgázolaj termékekre (a továbbiakban: üzemanyagok) megállapított eladási árakat az 1997-2000 évekre terjedő időszakban vizsgálta annak megállapítása céljából, hogy a beavatkozó a Tpvt. 21. §-ának a/ pontjában meghatározott gazdasági erőfölényével visszaélt-e. A vizsgálatot lezáró jelentés tartalmazta, hogy a beavatkozó az üzemanyag nagykereskedelmi piacon gazdasági erőfölényben, az üzemanyagok kiskereskedelmi piacán pedig domináns helyzetben van. A vizsgálók indítványozták az eljárás megszüntetését, mert a beavatkozó nagykereskedelmi tevékenysége keretében végzett árképzési és áralkalmazási munkájának 43 hónap időtartamra kiterjedő átvizsgálása során a vizsgálat nem talált olyan mértékű eltérést a beavatkozó által alkalmazott mindenkori tényleges árak (nagykereskedelmi listaárak) és a saját magának szabályrendszerként rögzített, egy korábbi kormányzattal 1991. évben kötött megállapodás szerint a mindkori maximum árnak tekintett felső korláthoz viszonyítottan, amely eltérés alapján megállapítható lenne, hogy a beavatkozó tisztességtelenül állapította volna meg az eladási árakat, és így a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés bizonyított volna. A versenyfelügyeleti eljárásban készült vizsgálati jelentésben a vizsgálók rögzítették és indítványozták, hogy a beavatkozó

• a.

  tegye átláthatóbbá és egyértelműbbé árkialakítási és áralkalmazási módszerét,

• b.

  tegye nyilvánossá és vevői számára elérhetővé a nagyfelhasználók esetében érvényesített engedmény rendszerét.

• c.

  Megállapították, hogy a beavatkozó az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát a Platt`s CIF Med jegyzési ár, továbbá a mediterrán térségből vasúton Magyarország közepébe történő fuvar, import és logisztikai költségeket figyelembe véve alakította ki annak ellenére, hogy a vizsgált időszakban a mediterrán térségből Magyarországra kőolajimport nem történt. Ezért javasolták, hogy a beavatkozó az árképzésében a reálisan alternatívának tekinthető finomítókból beszerzett üzemanyagok fuvar, logisztikai és importköltségeket figyelembe véve alakítsa ki nagykereskedelmi árait, amely egy új egyezség megkötésével mintegy felére csökkenti az árakat, és amelynek ki kell fejeződnie a fogyasztási árak csökkenésében is,

• d.

  indítványozták továbbá, hogy a beavatkozó az új árak kiszámításakor csak a devizában valóban felmerült költségeket vegye figyelembe és az árváltozásait árcsökkentés tekintetében is az áremelésekkel azonos ütemben hajtsa végre.

Az alperes versenytanácsa a 2001. január 26-án kelt vj-152/2000/51. számú határozatában az eljárást megszüntette. Az alperes határozatának indokolásában elemezte a beavatkozó piaci helyzetét, szerepét a kőolaj-feldolgozásban, az üzemanyagok nagykereskedelmi és kiskereskedelmi piacán feltárva gazdálkodásának egyes jellemzőit. E részében a határozat - többek között - tartalmazta, hogy Magyarországon kőolaj-feldolgozással kizárólag a MOL csoport foglalkozik, 3 kőolaj-finomítójában az 1999-es évben 7 millió tonna kőolajat dolgozott fel, amelyből 1,2 millió tonna volt a belföldi kitermelés, míg a többi importból, a Barátság I. és II. kőolaj vezetéken érkezett az országba. A kőolaj ki termelés költsége nem érte el a világpiaci árat, azonban 12 bányajáradék terhelte. A kőolajimporthoz vám és 1998 óta más pénzügyi teher nem járult, de készletezési hozzájárulást kellett fizetni. A beavatkozó termékeit nagyobb részben belföldön értékesítette nagyfelhasználók és viszonteladók részére, továbbá saját úthálózatán keresztül a fogyasztóknak és csak kisebb mértékben exportált. Az üzemanyagok közül a motorbenzin egészében, a gázolaj 40%-a a gyártótól, illetve az importálótól a kiskereskedelmen keresztül jut el a végső felhasználóhoz, míg a gázolaj fennmaradó részében a nagykereskedő és a felhasználó közvetlen kapcsolata volt a jellemző. Az üzemanyag importját korlátozta, hogy tankautóban gazdaságosan 200-250 km sugarú körben szállíthatók, így érdemi mennyiségű import az osztrák olajtársaságtól (OMV) és a szlovákiai SLOVNAFT-ból érkezik 11,10 tonna/év mennyiségben. A határozat kitért arra is, hogy a beavatkozó olcsóbban jut munkaerőkhöz, mint a nyugat-európai kőolaj finomítók, a munkaerőkhöz kapcsolódó költségek mintegy ötödét teszik ki azok átlagárának. A vizsgált időszakra a beavatkozó részesedése az üzemanyagok magyarországi nagykereskedelmi értékesítéséből 84,70%-től 90%-ig terjed. Az üzemanyagok kiskereskedelmi forgalmából való részesedése az 1999. évben 37% volt, amelyet 10 nagyobb és több kisebb kiskereskedő követte, így a SHELL 12%-kal, az OMV 11%-kal, az AGIP 8%-kal. Tartalmazta a határozat azt is, hogy a kiskereskedelmi egységek (benzinkutak) a kiskereskedelmi árból plusz-mínusz 3 forint literenkénti áreltérítésre voltak jogosultak. A nettó adó nélküli kiskereskedelmi árak érezhetőbben alacsonyabbak voltak mint a nyugat-európai országokban érvényesülő árak. Mindezen alapvetések után az alperes vizsgálta, hogy a beavatkozó üzemanyagpiacon gazdasági erőfölényben volt-e és azzal árai alakításánál visszaélt-e. Megállapította, hogy a Tpvt. 14. § (2) bekezdése alapján az adott esetben az érintett árupiac a motorbenzin és gázolaj üzemanyagok piaca, a földrajzi piac pedig a Tpvt. 14. § (3) bekezdése alapján Magyarország egész területe, azonban abból adódóan, hogy a beavatkozó több környező ország piacának szereplője, illetve egyes környező országok vállalkozásai a magyarországi piacon is jelen vannak, nem teremtett lehetőséget a földrajzi piac szélesebb, nagyobb területre vonatkozó meghatározására, de a szűkebb kör megvonását sem tartotta indokoltnak. A Tpvt. 22. §-ának (3) bekezdésében foglaltak együttes mérlegelésével az alperes megállapította, hogy az üzemanyagok nagykereskedelmi piacán a beavatkozó 85-90% részesedése olyan mértékű, amely megalapozza gazdasági erőfölényét. A beavatkozó az üzemanyag árait az "üzemanyagok és tüzelőolaj és tüzelőolaj árképzési szabályzata" elnevezésű vezérigazgató-helyettesi utasításban írtakkal egyezően alakíttatta ki, amely egyaránt vonatkozott a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árjegyzéki listaárakra is. A nagykereskedelmi listaár a MOL Rt. belföldi nagykereskedelmi eladóhelyein nagytételben értékesített termékeinek árjegyzéki nagykereskedelmi ára, amely tartalmazta az adó- és más adójellegű ártényezőket. A beavatkozó a nettó (adó nélküli) nagykereskedelmi árat folyamatosan a világpiacon érvényesülő árakhoz igazította oly módon, hogy

• -

  a mediterrán (dél-olasz) térségben érvényesülő Platt`s CIF Med megelőző 5 napi jegyzési árainak átlagát növelte,

• -

  a mediterrán térségből Magyarország közepébe való szállítással és az importáló további költségeivel számolva.

Az árelv lényege az volt, hogy a belföldi ár a mediterrán tényezőkből származó lehetséges import számított árral egyezett meg. Az üzemanyagok mediterrán térségből Magyarország közepébe történő szállítása költségeinél tonnánként azonos dollárösszeget vett figyelembe a vizsgált időszakban, azonban annak forint értéke a dollárárfolyam növekedése következtében jelentősen emelkedett. Az alperes az importáló további költségeiként vette figyelembe

• -

  azt a logisztikai költséget, amely bármely külföldi nagykereskedelmi vásárlás esetén felmerülve a beavatkozó telephelyétől az üzemanyagtöltő állomásig terjed, ezt 50 km-ben határozta meg, azonban azon belül nem számított fel fuvarköltséget,

• -

  figyelembe vette továbbá a változó készletezési hozzájárulási díjat. Az így számított importárat korrigálta egy ún. árrugalmassági tényezővel, az import kínálat és a magyarországi piacon jelenlévő OMV és SLOVNAFT import lehetőségével. A tényleges nagykereskedelmi árak lefelé eltérhettek, a beavatkozó ugyanis több tényezőtől függően engedményt adott vásárlóinak. A nagykereskedelmi listaárnak az 1997 januártól 2000 júliusa között eltelt 43 hónapban motorbenzin esetében 1997-ben 3, a gázolajnál 2 és az 1999 évben 1 hónapon belül voltak magasabbak az importárnál. Ezeket az eseteket kivéve a nagykereskedelmi listaárait a beavatkozó a számított importár alatt tartotta. Szakértői vélemény alapján rögzítették azt is, hogy a beavatkozó az árnövekedésre határozottabban (gyorsabban) reagált, mint az árcsökkenésre.

A kiskereskedelmi listaárakat a nagykereskedelmi listaár és a beavatkozó által alkalmazott nagykereskedelmi árrés összege adta, amely a vizsgált időszakban jelentősen, kétszeresére emelkedett. Csupán két külföldi vállalkozás rendelkezett a nagykereskedelmi piacra való belépés lehetőségével, ez az osztrák OMV és a szlovák SLOVNAFT volt, ami azonban nem volt elégséges a beavatkozó magas piaci jelenlétének ellensúlyozására.

Az üzemanyagok kiskereskedelmi piacán a beavatkozónak 37%-os piaci részesedése volt, amely önmagában nem zárta volna ki gazdasági erőfölényét, azonban a piacon meglévő nagyszámú vállalkozás valós versenyhelyzetet teremtett, így a kiskereskedelmi piacon a gazdasági erőfölényt nem lehetett megállapítani. A beavatkozó 37%-os piaci részesedése csupán arra volt elégséges, hogy a versenytársak az általa alkalmazott kiskereskedelmi áraktól felfelé nem tudtak eltérni, de túlzottan magas kiskereskedelmi árrés érvényesítésére már nem adott lehetőséget. Ezért gazdasági erőfölény hiányában az alperes nem vizsgálta, hogy a beavatkozó kiskereskedelmi árai a Tpvt. 21. §-a a/ pontjába ütközően túlzottan magasak voltak-e. A határozat 43. pontjában foglaltak szerint a feltárt tények nem adtak alapot annak feltételezésére, hogy a beavatkozó a nagykereskedelmi piacon meglévő erőfölényére alapozva korlátozná a versenyt a kiskereskedelmi piacon.

A beavatkozó gazdasági erőfölényének a nagykereskedelmi piacon történt megállapítása és a kiskereskedelmi piacon való kizárása után az alperes azt vizsgálta, hogy a nettó (adó nélküli) nagykereskedelmi árak a Tpvt. 21. §-ának a/ pontjába ütközően túlzottan magasak-e. Utalt arra, hogy a Versenyfelügyeleti Értesítő 2000. évi 5. számában 78. szám alatt közzétett elvi állásfoglalás szerint az ár akkor minősül a Tpvt. 21. §-ának a/ pontjába ütközően túlzottan magasnak, ha meghaladja a gazdaságilag indokolt költségek és a befektetés adott szakmát jellemző kockázatával arányban álló hozama alapján adódó tisztességes nyereség összegét. Ezt az elvileg helyes módszert a hazai joggyakorlat nem alkalmazta és annak alkalmazási nehézségeit a nemzetközi versenyjogi gyakorlat is alátámasztotta. Ezért álláspontja az volt, hogy az árvizsgálat költségalapon racionálisan nem volt megvalósítható. Megjegyezte, hogy az adott időszakban, az adott földrajzi területen gazdasági erőfölényben lévő versenyszférába tartozó vállalkozások esetében rendszeres költségalapú árvizsgálat azért sem problémamentes, mert veszélyezteti a vállalkozások költségtakarékosságon alapuló hatékonyság-növekedésben való érdekeltségét. Az abból fakadó magasabb nyereség ugyanis nehezen különíthető el teljes egzaktsággal a túlzottan magas árból fakadó nyereségtől (47-48. pontok). Mindebből következően álláspontja az volt (49. pont), ha valamely piacon verseny van (ha korlátozotton is), vagyis létezik tartós alternatív beszerzési forrás, amelynek áraival elvileg összeegyeztethetők az erőfölényben lévő piaci szereplők árai, akkor ez az ár mérceként alkalmazható a gazdasági erőfölényben lévő piaci szereplő árai megítélésében, tehát az összehasonlító módszer célszerűbb az erőfölénnyel való visszaélés megállapításához, mint a költségelemzésen alapuló árvizsgálat. A beavatkozó által alkalmazott árkialakítási módszer (50. pont), az ún. árrugalmassági tényező figyelembevételével lényegében egy versenyárat tett meg a belföldi ár alapjául, mert tekintettel volt az OMV és a SLOVNAFT tényleges áraira. Mindezek alapján a beavatkozó árkialakítási módszerét nem tekintette a Tpvt. 21. §-ának a/ pontjába ütközőnek. Megjegyezte, hogy a beavatkozó a vizsgált időszakban gyakorlatilag folyamatosan az elfogadható szint alatt tartotta árait, így súlytalan volt az a vizsgálati megállapítás, hogy az árnövekedésre általában határozottabban reagált, mint az árcsökkenésre, és ezt döntéseinél figyelmen kívül hagyta. Végül az alperes határozata IX. fejezetében foglalkozott a vizsgálat indítványaival, amelyeket a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megállapításának hiányában nem tartott indokoltnak.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest a beavatkozónak a nagykereskedelmi üzemanyag piacon elfoglalt helyzetéből adódó gazdasági erőfölénnyel történő visszaélés vizsgálata körében új eljárásra kötelezte, míg az ezt meghaladó keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a beavatkozó az üzemanyagok nagykereskedelmi piacán a vizsgált időszakban a 85-90 közötti részesedése alapján a Tpvt. 22. §-ának (2) bekezdése alapján gazdasági erőfölényes helyzetben volt, azonban ez az üzemanyagok kiskereskedelmi piacán nem valósult meg. A beavatkozó 37%-os piaci részesedése miatt valóban a kiskereskedelmi piac legnagyobb szereplője, őt 12%-kal a SHELL és 11%-kal az OMV követi. Az alperes megállapításait osztva rögzítette, hogy a beavatkozó nagy- és kiskereskedelmi tevékenysége határozottan elválik, így okszerűen állapította meg az alperes, hogy a MOL Rt. annak ellenére nincs erőfölényes helyzetben az üzemanyagok kiskereskedelmi piacán, hogy ott is lehetséges lenne versenykorlátozó stratégiák alkalmazása. A gazdasági erőfölénynek a nagykereskedelmi piacról a kiskereskedelmi piacra való átemelésének elvi lehetősége megvan, azonban a konkrét esetben nem valósult meg. Egyetértett azzal a vizsgálati megállapítással, hogy a MOL Rt. a saját kiskereskedelmi "divíziójának" ugyanazon a nagykereskedelmi listaáron adja a benzint és a gázolajat, mint a többi kiskereskedőnek (legfeljebb azok közül a nagyoknak engedményeket ad, annak azonban a vizsgálat nem bukkant a nyomára, hogy saját kiskereskedelmi divíziójának is adna engedményt), tehát árrés emelkedés miatt keletkezett többletbevételből minden kiskereskedő egyformán profitál, a MOL Rt. nem tett közöttük különbséget. Rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy az alperes által lefolytatott, a beavatkozó gazdasági erőfölénnyel történő visszaélése körében a nagykereskedelmi piacon elfoglalt pozíciója és a piaci magatartásának vizsgálata szükséges volt, de nem elégséges. Az alperes által feltárt tényállás a gazdasági erőfölénnyel történt visszaélést nem igazolta, annak megállapításához vezetett okszerűen, hogy a felperes az üzemanyagok nagykereskedelmi piacán gazdasági erőfölényével nem élt vissza. Az alperes azonban az önköltség alapú árat egyáltalán nem tett vizsgálat tárgyává, kizárólag a korlátozottan figyelembe vehető importkínálatot és a MOL Rt. árszabályozását vonta vizsgálati körébe. A nagykereskedelmi ár, a világpiaci kőolajár és a világpiaci üzemanyagárak lényegében ezzel együtt mozognak, ezért amikor a beavatkozó a hazai üzemanyagárakat a világpiaci változásokhoz igazítja, követi a legfontosabb költségtényező változását is. Azonban az üzemanyagok nagykereskedelmi piacán elfoglalt erőfölényére tekintettel nem elégséges az a vizsgálat, amely mellőzi a teljes körű költségfelmérést. A számviteli törvényben foglalt követelményeknek megfelelő nyilvántartás esetén egy egyszerű könyvviteli kérdés annak megállapítása, hogy költségalapon a MOL Rt. által alkalmazott nagykereskedelmi árak milyen megítélés alá esnek.

Az elsőfokú bíróság ugyanakkor maradéktalanul elfogadta az alperesnek azt az álláspontját, hogy a beavatkozó, mint kiskereskedő - gazdasági erőfölény hiányában - nem képes olyan kiskereskedelmi árrést érvényesíteni, amely a Tpvt. 21. §-ának a/ pontjába ütköző túlzottan magas kiskereskedelmi árakat eredményezne. Gazdasági erőfölény hiányában értelemszerűen kizárt az erőfölénnyel való visszaélés. A beavatkozó az üzemanyagok kiskereskedelmi piacán erőfölénnyel nem rendelkezett, ezt az alperesi vizsgálat teljes körűen igazolta. Erőfölény hiányában pedig nem vizsgálandó, hogy a beavatkozó által forgalmazott üzemanyagok kiskereskedelmi árai túlzottan magasak-e.

Az ítélet ellen a beavatkozó és az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatása mellett a kereset elutasítását kérte.

A felperes ellenkérelmében az ítélet keresetnek helyt adó részének helybenhagyását, csatlakozó fellebbezésében pedig a keresetet elutasító rész megváltoztatását és az alperes határozatának teljes egészében történő hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte.

Az alperes fellebbezésében nem vitatta, hogy nem vizsgálta a beavatkozó költségeit, azonban állította, hogy a Tpvt. 21. § a/ pontjával összefüggésben

• -

  a túlzottan magas árban megnyilvánuló gazdasági erőfölénnyel való visszaélés nem kizárólag költségvizsgálati módszerrel, hanem más érvrendszer alapján is eldönthető,

• -

  téves az a megállapítás, hogy az árrés, és a költség megállapítása egyszerű könyvvizsgálati módszer.

A határozat 48-50. pontjában kifejtetteket fenntartva előadta, hogy a teljes körű költségelemzésre nem volt szükség, mert a visszaélésszerű, túlzottan magas ár megállapítása ennek hiányában is kizárható volt. A költségek pénzügyi, számviteli, illetve árszabályozási megközelítése között alapvető különbség van, az előbbinél a költségvalódiság, az utóbbinál pedig a költségindokoltságnak van jelentősége. A számviteli rendszerből nem nyerhető információ arra, hogy a valamennyi üzletágat terhelő költségek milyen hányada terheli a kőolaj-feldolgozó és nagykereskedelmi üzemanyagot, a vállalkozásba befektetett tőkének milyen hányada jut benzinre, illetve gázolajra, amelynek ismerete szükséges az adott termék árának részét képező indokolt nyereség meghatározásához. Az alperes álláspontja az volt, hogy az árak teljes körű költségfelmérésen alapuló vizsgálata, szemben az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában foglaltakkal, nem egyszerű feladat. Különösen igaz ez az olyan több üzletágat magába foglaló, továbbá egy technikai folyamaton belül nagyszámú (ún. iker) terméket előállító vállalkozás esetében, mint a MOL Rt. Kiemelte az alperes, hogy a tételes költségvizsgálattól alapvetően nem annak bonyolultságára tekintettel tért el, hanem azért, mert úgy ítélte meg, hogy a MOL Rt. nagykereskedelmi árai szempontjából lényegesen objektívebb viszonyítási alapnak tekinthetők a figyelembe vett külföldi összehasonlító árak, mint a ténylegesen felmerült költségek.

A beavatkozó fellebbezésében kifejtett álláspontja szerint megalapozatlan az az ítéleti ténymegállapítás, hogy a perbeli üzemanyagok önköltségének megállapítása egyszerű számviteli kérdés, és az erőfölénnyel való visszaélés kizárólag a költségek teljes körű elemzését kővetően zárható ki. Mellékelté a MOL egyes üzletágainak (kutatás-termelés, feldolgozás és kereskedelem, gáz- és energetika) éves jelentését, amely gazdálkodásáról elkülönítve is beszámolt. Arra azonban sem kötelezettsége, sem lehetősége nem volt, hogy költségeit az egyes termékeire allokálva mutassa be és tartsa nyilván. Az egyes üzleti szegmensek költségeinek nyilván tartása ellenére sem munkálható ki, hogy a kőolaj-feldolgozási és egyéb költségek közül milyen hányad esik egy-egy finomítói termékre, jóllehet a beavatkozó könyvelése megfelel a hatályos számviteli és más jogszabályi előírásoknak. Mintegy 100 különböző termék előállításának komplexitását mutatta be az F2 alatt csatolt és a Dunai Finomító technológiai folyamatáról készült irat, amiről kiderült: az egyes termékek, így az üzemanyagok előállítása nem különíthető el egymástól, azok egymáshoz viszonyított aránya is csak kismértékben jelentős beruházások eredményeként módosíthatók. A finomítás műszaki és technológiai determinációi mellett átlátható költségnyilvántartás mellett sincs lehetőség egy integrált olajipari vállalkozásnak igazolhatóan kimutatni, hogy a finanszírozási, személyi és más központi költségeiből milyen hányad jut az egyes termékekre, szolgáltatásokra. Az integrált olajipari vállalat által alkalmazott árak vizsgálatára nem alkalmas a költségelemzés, és annak eredményes lefolytatására sem volt soha precedens. Az alperes vizsgálata arra terjed ki, hogy megállapítható-e a beavatkozó visszaélése piaci helyzetével az összehasonlító árelemzés alapján. Az árral való visszaélés vizsgálatára különféle módszerek léteznek a vizsgált termék, piac eltérő sajátosságait figyelembe véve. A Tpvt. 21. §-a nem tartalmaz rendelkezéseket a vizsgálat módszerére, annak kiválasztását az eljáró hatóságra bízza. A versenyjogi szakirodalom a lehetséges módszerek közül legtöbbször a területi, vagy időbeli összehasonlító vagy költségelemző módszereket említi meg azzal, hogy az összehasonlító módszer hatékonyabb és objektívebb. Ezt támasztotta alá az alperes határozatában idézett 78. sz. elvi állásfoglalás is. Az elsőfokú bíróság által előírt költségelemzés kifejezetten alkalmatlan módszer, az árakkal kapcsolatos erőfölénnyel való visszaélés megállapítására.

A felperes csatlakozó fellebbezésében kifejtette, hogy az üzemanyagpiac nagykereskedelmi szegmensében a MOL Rt. vitathatatlanul gazdasági erőfölényben van. Az üzemanyagok magyarországi nagykereskedelmi értékesítésének túlnyomó részét a MOL Rt. adja. Vagyis a magyarországi üzemanyagpiac kiskereskedelmi szegmensében - ahol önmagában a MOL Rt. 37%-os piaci részesedéssel, bír - jelenlévő vállalkozások elsöprő többsége a MOL-tól, mint nagykereskedőtől szerzi be az általuk értékesített üzemanyagot. Ennek alapján a perbeli esetben egy olyan piaci vertikum létezik, ahol a piac egyik szegmenséből következik a piac másik szegmense, ily módon a termelési-forgalmazási folyamat egymást követő fázisaiban egyaránt jelenlévő vállalkozás képes a feljebb eső (nagykereskedelmi) piaci szegmensben fennálló erőfölényét a lejjebb eső (kiskereskedelmi) piaci szegmensre átemelni a visszaélések elkövetésére teremtve ezzel lehetőséget. A MOL Rt., mint a nagykereskedelmi piac gazdasági erőfölénnyel bíró szereplője a kiskereskedelmi eladást folytató vevőinek - üzletpolitikai megfontolások alapján - a nagykereskedelmi listaárhoz képest differenciált mértékű engedményt képes biztosítani, ezen keresztül képes ellenőrzést gyakorolni a kiskereskedelmi piacon is. A beavatkozónak a magyarországi üzemanyagpiac nagykereskedelmi szegmensében fennálló erőfölényével való visszaélés végső fokon nem a nagykereskedelmi, de még csak nem is a kiskereskedelmi versenytársakat, hanem a fogyasztókat sújtja. A MOL számára a nagykereskedelemben fennálló erőfölényből a kiskereskedelembe transzferálódó erőfölény tette lehetővé a visszaélést a végső fogyasztókkal szemben. Ezért nem osztotta azt az ítéleti megállapodást, hogy a MOL Rt-nek az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon erőfölénye nincs, gazdasági erőfölény hiányában értelemszerűen kizárható az erőfölénnyel való visszaélés.

A felperes álláspontjának megerősítésére és további értelmezésére csatolta dr. Bíró Tibor tanszékvezető főiskolai docens szakvéleményét a költségalapú árelemzés elvégzésének lehetőségeiről, annak alátámasztásául szükség esetén igazságügyi könyvszakértő kirendelését indítványozta.

Az alperes és a beavatkozó a csatlakozó fellebbezéssel szemben benyújtott ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását kérte.

A fellebbezések és a csatlakozó fellebbezés nem alaposak.

A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a beavatkozó az üzemanyagok nagy- és kiskereskedelmi piacán gazdasági erőfölényben volt-e és ezzel összefüggésben mindkét piacon túlzottan magas árak alkalmazásával gazdasági erőfölényével visszaélt-e.

A felek és a beavatkozó között nem volt vitás, hogy a beavatkozó az üzemanyagok nagykereskedelmi piacán (Tpvt.14. § (2) - (3) bekezdése) a Tpvt. 22. §-ának (2) bekezdése alapján a vizsgált időszakban gazdasági erőfölényben volt. Az alperes a beavatkozó által alkalmazott nagykereskedelmi és kiskereskedelmi listaárakat és a Tpvt. 22. §-ának (3) bekezdésében felsorolt egyéb szempontokat vizsgálva és mérlegelve állapította meg, hogy a beavatkozó nagykereskedelmi árai alkalmazásával gazdasági erőfölényével nem élt vissza, mert a nettó nagykereskedelmi árai a Tpvt. 21. §-ának a/ pontjába ütközően nem voltak túlzottan magasak.

Az alperes a vizsgálati jelentéssel összefüggésben rögzítette határozatában, hogy a túlzottan magas árban megnyilvánuló visszaélés kizárásának nem elégséges feltétele, hogy a beavatkozó az általa kidolgozott árképzési szabályokat betartja-e, hanem e szabályokat is vizsgálva kell állást foglalnia arról, hogy az árak túlzottan magasak-e. Másrészt a vizsgálat által fel nem derített kormányzati megállapodás nem képezheti alapját az árak Tpvt. 21. §-ának a/ pontja szerinti megsértésének. Álláspontját a határozat 46-50. pontjában foglaltak szerint kifejtve megállapította, hogy a beavatkozó által alkalmazott árkialakítási módszer, amely a nagykereskedelmi árak meghatározása során a mediterrán térségből származó lehetséges importárból indult ki, az árrugalmassági tényező alkalmazásával, tekintettel van a piacon korlátozottan érvényesülő versenyre, a SLOVNAFT és az OMV áraira, az így alkalmazott ár valójában egy versenyár, amely a belföldi ár alapja. Ezzel a versenyárral szemben nem volt alkalmazható a Versenyfelügyeleti Értesítő 2000/5. számában közzétett 78. számú állásfoglalás alapján kialakult gyakorlat - amely a "Kábel tel ügyben" 1995. évben keletkezett és az árvizsgálat költségalapú elvégzésének lehetséges módszerét tartalmazta. Utalt az alperes arra is, hogy a kábelterv ügyön kívül az európai gyakorlat az 1978 évben az "United Brands" (banán)ügyben foglalkozott a költségalapú elemzésen alapuló árvizsgálattal, azonban a hazai és nemzetközi joggyakorlat a módszer alkalmazási nehézségeit megismerve ezt nem tartotta racionálisan megvalósíthatónak. E nehézségek fokozottan érvényesek voltak a perbeli esetben. Az alperes álláspontja ezért az volt, hogy az adott esetben a teljes körű költségfelmérésre nem volt szükség, mert a túlzottan magas nagykereskedelmi árak alkalmazása a versenyár összehasonlító vizsgálatával is kizárhatók voltak. Az alperes a visszaélésszerű (túlzottan magas) ár vizsgálatának és megállapításának lehetőségét - így a versenyjogsértés megállapítását - tehát azért zárta ki, mert a lehetséges vizsgálati módszerek közül az egyik elvégzése alapján a jogsértés megállapítása kizárható volt.

Az alperes okfejtésével szemben Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy amennyiben a versenyjogsértés (túlzottan magas ár) megállapításának többféle megközelítési vizsgálati lehetősége van, az egyik elvégzése nem zárhatja ki a másikat és a versenyjogsértés megállapításának lehetőségét, kétség esetén mindkét lehetőséges módszer elvégzése után a vizsgálatok eredményeit ősszerségében értékelve lehet csak a jogsértésről állást foglalni. Helyes és megalapozott döntés tehát a kétféle módszer, a költségelemzésen alapuló ár és a versenyár összevetése útján hozható meg.

Tény, hogy a beavatkozó indokolt költségeinek megállapítása a költségelemzésen alapuló árvizsgálat elvégzésénél nehézséget okoz. A beavatkozó összetett tevékenysége, a finomítói termékek sokfélesége ellenére azonban a költségalapú elemzés a közvetett költségek arányosításával elvégezhető. A felperes által csatolt magánszakvéleményen kívül a költségelemzés elvégezhetőségét az alperesi beavatkozó is elismerte a fellebbezési tárgyaláson tett nyilatkozatával. A rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan a beavatkozó által alkalmazott nagykereskedelmi listaár a ténylegesen felmerült költségekkel szemben imaginárius ár, mert a beavatkozó az üzemanyagok nagykereskedelmi árait a ténylegesen fel nem merülő, fiktív fuvar és logisztikai költséggel növelve igazította a mediterrán tőzsdei jegyzésáraihoz. Felvetette a vizsgálói jelentés is annak újragondolását, hogy a tőzsdei alapárhoz árképző tényezőként a fuvar és logisztikai költségek hozzászámíthatók-e, miután a beavatkozó a mediterrán térségből nem vásárolt. Így a felszámított fuvarköltség-többlet jövedelemként jelentkezik, emellett a beavatkozó saját kőolaj kitermelő kapacitással is rendelkezik, és importját a Barátság I. és II. kőolaj vezetéken bonyolítja le. A vizsgálati jelentés szerint a reális alternatívának tekinthető finomítókból beszerzett üzemanyagok nagykereskedelmi árának figyelembevételével az alkalmazott ármaximum felére lenne csökkenthető.
Mindemellett számba vette a beavatkozó lehetséges költségeit, a költségelemzés elvégzésének nehézségeit, de az ilyen alapú vizsgálat lehetőségét nem zárta ki.

Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság nem találta meggyőzőnek az alperes határozatának érveit, amelyre alapozva a versenyfelügyeleti eljárást megszüntette. Annak megítéléséhez, hogy a gazdasági erőfölényben lévő beavatkozó által alkalmazott imaginárius elemeket is tartalmazó ár a Tpvt. 21. § a/ pontjába ütközően túlzottan magas-e vagy sem, nem mellőzhető a költségelemzésen alapuló árvizsgálat a versenytermékkel való összevetésen alapuló versenyár vizsgálatán kívül. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint is ezért a Tpvt . 72. § (1) bekezdés a/ pontján alapuló versenyfelügyeleti eljárás megszüntetése helyett további vizsgálat szükséges a tényállás tisztázásához. Ezért az elsőfokú bíróság helyesen döntött az alperes határozatának hatályon kívül helyezéséről, és a nagykereskedelmi árképzéshez kapcsolódóan az új eljárásra kötelezésről.

Az alperes a Pp. 339. § (1) bekezdése és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 73. §-a alapján lefolytatandó új eljárásában a Tpvt. 44. §-ának eltérő rendelkezése hiányában alkalmazandó Áe. 26. §-ának (3) bekezdése alapján a 32-33. §-ok alkalmazásával szakértő bevonásával köteles a tényállást tisztázni és állást foglalni arról, hogy az imaginárius versenyár és a ténylegesen felmerült költségekre alapított nagykereskedelmi ár között fennáll-e aránytalanság, amely a beavatkozó számára indokolatlan előnyt eredményez . Ezt követően kell dönteni a Tpvt . 21. § a/ pontja alapján arról, hogy a beavatkozó túlzottan magas nagykereskedelmi árat érvényesítve gazdasági erőfölényével valóban visszaélt-e a vizsgált időszakban.

A Legfelsőbb Bíróság mellőzte a felperes igazságügyi szakértő kirendelésével kapcsolatos bizonyítási indítványát. Ennek indoka az volt, hogy az alperes és a beavatkozó sem vitatta, hogy a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés vizsgálatával kapcsolatban másik módszer - a költségelemzésen alapuló vizsgálat - is létezik és ilyen vizsgálat is elvégezhető, emellett csupán a költségelemzés objektivitását és racionalitását vitatták. A felperes az alperes által lefolytatandó új eljárásban az Áe. 32. §-ának (3) bekezdése alapján a szakértő költségeinek előlegezése és viselése mellett az alperes által bevont szakértő mellett más szakértő kirendelését is kérheti.

Nem volt megalapozott a felperes csatlakozó fellebbezése sem. Az alperes határozatában azt állapította meg, hogy a beavatkozó az üzemanyagok kiskereskedelmi piacán a piac legnagyobb szereplője, a 37. § részesedése nem olyan alacsony, amely kizárná a gazdasági erőfölényt, azonban a külkereskedelem piacán résztvevő - jelentős tőkeerejű - nemzetközi vállalkozások olyan valós versenyhelyzetet teremtettek, amelyek miatt a gazdasági erőfölényes helyzet nem volt megállapítható. A beavatkozó annak ellenére, hogy a kiskereskedelem piacán is képes lehet versenykorlátozó stratégiák alkalmazására, azonban a 37 § piaci részesedése csupán arra elég, hogy a versenytársak az általa alkalmazott kiskereskedelmi ártól felfelé ne térhessenek el, arra azonban nem ad lehetőséget, hogy túlzottan magas kiskereskedelmi árrést érvényesíthessen.

A perbeli esetben a beavatkozó nagykereskedelmi és kiskereskedelmi tevékenység egymástól elválik, ezért a Tpvt. 21. §-ának a/ pontja alkalmazhatósága szempontjából a kiskereskedelmi piacon is szükséges a gazdasági erőfölény megállapítása. Az üzemanyagok nagykereskedelmi piacán meglévő erőfölény a kiskereskedelmi piacon gazdasági erőfölényt önmagában nem alapozhat meg.

Az alperes határozatában és az elsőfokú bíróság ítéletében jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy az üzemanyagok nagykereskedelmi és kiskereskedelmi piacának elkülönülése miatt a beavatkozó, mint az üzemanyagok kiskereskedelmi piacának legnagyobb résztvevője az ott kialakult versenyben nem volt gazdasági erőfölényben és a nagykereskedelmi piacon meglévő erőfölényét a kiskereskedelmi piacra nem emelhette át.

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

Utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a versenyfelügyeleti eljárás tárgya kizárólag annak vizsgálata volt, hogy az alperes az üzemanyagok nagykereskedelmi és kiskereskedelmi piacán túlzottan magas árak alkalmazásával a Tpvt. 21. §-ának al pontjába ütköző módon visszaélést valósított-e meg. Ehhez képest a bíróság nem vizsgálhatta azokat a felperesi előadásokat, amelyek a kartellvizsgálat szükségességének elvégzésére, fogyasztók megtévesztésére stb. utaltak.

A fellebbezések és a csatlakozó fellebbezés sikertelen volta miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján akként rendelkezett, hogy a felek és a beavatkozó a fellebbezési eljárásban felmerült költségeket maguk viselik.

A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a beavatkozó, míg a csatlakozó fellebbezéssel felmerült és a felperes illetékmentessége miatt le nem rótt illetéket a 14. § alapján az állam viseli.

Budapest, 2003. évi november hó 26. napján