Fővárosi Bíróság
7. K. 32876/2003/6.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Fővárosi Bíróság a Vágóállat- és Hús Terméktanács felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal alperes ellen verseny ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perében meghozta az alábbi
ítéletet
A bíróság az alperes Vj-47/2003. számú határozatát akként változtatja meg, hogy a kiszabott bírság összegét 100.000 (százezer) forintra mérsékli.
Egyebekben a felperes keresetét elutasítja.
A felperes által le nem rótt 15.000 (tizenötezer) forint kereseti illetéket az Állam viseli.
A perben felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül a Fővárosi Ítélőtáblára fellebbezésnek van helye, melyet jelen bíróságnál lehet 3 példányban benyújtani.
Indokolás
A bíróság a következő tényállást állapította meg.
2002 év végére jelentősen csökkent az élősertés felvásárlási ára, mely piaci zavarok a sertéstermelők tönkremenetelével, a hazai árualap jelentős csökkenésével fenyegetett.
Az FVM a felperesi Terméktanáccsal tárgyalásokat folytatott, és az Agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény (Art.) alapján rendelet kiadását készítette elő, amelyre azonban nem került sor.
Az intervenciós garantált felvásárlási ár meghatározása az Art. alapján a miniszter jogosultsága volt.
A felperesi Terméktanács Elnöksége 2003. 01.15 napján hozott 5/2003-as határozatában úgy döntött, hogy 2003. február 1. és 2003. április 30. között, az U minőségű sertés garantált felvásárlási ára 265 Ft/kg legyen, ez után a termelői oldal 25 Ft/kg összeget fizessen be a Terméktanács intervenciós alapjába, továbbá döntött arról is, hogy ezen befizetett összegekből, a felvásárló feldolgozóknak bizonyos húskészítmények készítése esetén nyújtandó exporttámogatás mértékéről.
A Terméktanácsban és Elnökségében mind a termelők, feldolgozók, forgalmazók és - szimbolikusan - a fogyasztók is képviselve vannak.
A felperes titkára 2003. január 31-én levélben tájékoztatta a felperesi Terméktanács tagjait a döntésről, jelezve, hogy a határozat megszegőit a támogatás igénybevételének feltételéül szabott terméktanácsi igazolás kiadásának megtagadásával szankcionálják.
2003. május 15-én, az új Agrárpiaci rendtartás hatályba lépését követően hatályba lépett az 51/2003 (V.15) FVM rendelet, amely a felvásárlási árat 230 Ft/kg-ban határozta meg, egyben az FVM, az érdekképviseleti szervek és a felperes részvételével Árbizottság létrehozására adott felhatalmazást az ár jövőbeni folyamatos meghatározására.
A felperesi döntés a fogyasztói árakra tényleges hatást nem gyakorolt, az mindössze 2003 májusáig érvényesült.
Az alperesi versenyhatóság eljárást indított felperesi terméktanáccsal szemben, amely az eljárás során azzal védekezett, hogy a súlyos piaci zavarok elkerülése végett, a piac összes résztvevője - köztük a fogyasztók - együttes döntéséről volt szó, amely éppen a későbbi - árualapcsökkenés miatt bekövetkező - áremelkedést volt hivatott megakadályozni. Egyébként az ajánlott ár alkalmazása nem volt kötelező.
Az alperesi versenyhatóság Vj-47/2003/18 számú határozatában megállapította, hogy felperes döntése alkalmas volt a verseny korlátozására és ezért 1 millió Ft bírságot szabott ki vele szemben.
A határozat megállapította, hogy az Art. nem adott felhatalmazást a felperesi Terméktanácsnak az ár meghatározására, ezért felperes magatartása a Tpvt. alapján vizsgálható.
A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII: törvény (továbbiakban Tpvt.) 2. §. a.) pontjára alapozta megállapítását, mivel álláspontja szerint, az eladók (termelők) szempontjából vizsgálva, a döntés minimum árnak tekinthető, és így annak lehet verseny korlátozó hatása, függetlenül attól, hogy a határozat a döntés be nem tartását egyébként nem szankcionalizálta.
Megállapította, hogy döntés nem csak az abban részt vevők közti jövedelem felosztást érintheti, hanem hatása a vertikumon kívül is jelentkezhet. A helyettesíthetőség kérdését nem vizsgálta, mivel árkartell esetén, a piaci korlátozás csekély volta nem lehet mentő körülmény.
A bírság összegét arra tekintettel állapította meg, hogy az árkartell a legsúlyosabb törvénysértésnek minősül, ugyanakkor annak hatása érdemben nem jelent meg a kereskedelmi eladási árakban, valamint csak az állami intézkedés meghozataláig, azaz ideiglenesen és rövid ideig tartott. A bírságot ezért figyelmeztető jelleggel, más terméktanácsok hasonló cselekményeinek megelőzése érdekében szabta ki.
Felperes pontosított keresetében kérte a határozat hatályon kívül helyezését, másodlagosan a bírság mérséklését, vagy mentesítést a Tpvt. 17. § (1) c.) pontja alapján, valamint perköltség megállapítását.
A versenyhatósági eljárásban előadottakon túl kifejtette, hogy a hozott határozat célja nem áremelés volt, hanem egy intervenciós alap képzése a 25 Ft-os befizetésekből. Ez csak meghatározott termelői ár mellett volt lehetséges, amit aztán a feldolgozóknak visszaosztottak, hogy a fogyasztói ár ne emelkedjék.
A határozat csak a felperesi Terméktanács tagjaira vonatkozott, a felvásárlási ár lényegében a támogatás igénybevételének feltétele volt.
Aki nem alkalmazta, az nem kapott támogatást az intervenciós alapból.
A felperes non-profit szervezet, az intézkedésből senkinek nem keletkezett kára, se haszna, a piac töredékét érintette, figyelemmel arra is, hogy a többi kategóriájú sertéshús helyettesíthető termék.
Előadta, hogy a versenyhatóság vizsgálati jelentése szerint is a terméktanács saját hatáskörben is dönthet piaci zavar esetén, tagjainak befizetéséből képződő alapból támogatást nyújthat. Erről szerződésben állapodhat meg a miniszterrel. Ez a szerződés elő volt készítve, az aláírás elmarad, a piaci zavar pedig súlyos volt.
Kihangsúlyozta, hogy az FVM mulasztásos törvénysértésben volt a perbeli időszakban, mivel az év vége előtt 90 nappal a garantált árat ki kellett volna hirdetnie, de ez nem történt meg.
Hivatkozott a határozat 14. pontjára, amely álláspontja szerint kimondja, hogy a minimális vételi árra vonatkozó döntés nem lehet versenykorlátozó, márpedig jelen esetben is ez történt.
A meghatározott ajánlott ár lényegében a támogatás elnyeréséhez előírt pályázati feltételnek minősül és nem ármeghatározásnak.
Alperes ellenkérelmében kérte felperes keresetének elutasítását és perköltségekben marasztalását. Kifejtette, hogy a felperes által hivatkozott körülményeket figyelembe vették a bírság kiszabása során, a mentesítésnek pedig négy konjunktív feltétele van, melyek közül felperes csak egyiket hivatkozza keresetében, ráadásul a versenyfelügyeleti eljárás során nem kért mentesítést és nem is bizonyította a feltételek fennállását. Utalt rá, hogy a bírság kiszabásának alapja a tagszervezetek nettó árbevétele, ehhez képest a bírság csekély, másrészt, hogy az ár, mint eladási ár minősült versenykorlátozónak (és nem mint vételi ár).
Előadta, hogy ármeghatározás nélkül, a termelők kihagyásával is előírható lett volna a 25 Ft támogatás befizetése és annak exportalapú szétosztása.
A bírósági eljárás során meghallgatott Dr. Zádori László, a felperesi terméktanács titkára, elmondta, hogy a döntés célja a piaci egyensúly helyreállítása volt. A termelők tulajdonképp 240 Ft-os árat kaptak ez alapján, míg 25 Ft-ot a feldolgozók visszatartottak és befizettek az intervenciós alapba, amely aztán szétosztásra került.
A bíróság megállapította, hogy a felperes keresete részben alaptalan.
A felek között nem volt vita abban, hogy az Art. vonatkozó rendelkezései szerint a felvásárlási ár meghatározásra a felperesi
Terméktanácsnak nem volt jogszabályi lehetősége, ezért a Tpvt. rendelkezései jelen ügyben relevanciával bírhatnak.
A felperesi azon állítás, hogy joga volt a felperesnek támogatást nyújtania és azt feltételhez kötnie, az tartalmilag nincs összefüggésben azzal, hogy kinek a hatásköre az ár meghatározása.
A Tpvt. 11. § (1) bek. értelmében "Tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése (a továbbiakban együtt: megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha egymástól nem független vállalkozások között jön létre."
Ugyanezen törvényhely (2) bekezdése értelmében ez a tilalom vonatkozik különösen: a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározására.
A bíróság osztotta azon alperesi érvelést, hogy az eladási árak perbeli meghatározása a termelők közötti verseny korlátozására alkalmas volt. Ehhez képest felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy vételi árak meghatározása nem versenykorlátozó, mivel az alperes is azt állapította meg, hogy a felvásárlási ár a feldolgozók oldaláról (vételi ár) nem korlátozta a versenyt, csak a termelők vonatkozásában (mint eladási ár).
A felperes által feldolgozott körülmények (mulasztásos törvénysértés, piaci zavarok) indokolhatták a perbeli döntés meghozatalát célszerűségi szempontból, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a felperesnek nem volt jogi lehetősége döntenie a felvásárlási árról.
Amennyiben az adott ágazatért felelős állami szervek nem teszik meg a szükséges lépéseket a piaci zavarok elhárítására, illetve, törvényi előírás ellenére a jogalkotó nem hozza meg a szükséges rendeletet, az továbbra sem hatalmazza fel a felperest, hogy a jogalkotó helyett maga cselekedjék. Ebből következik, hogy a jogsértés tényét nem mentik ezek a körülmények, azzal, hogy a jogsértés megállapításához nem szükséges a fent idézett jogszabályhely szerint sem a jogsértő döntés kikényszeríthetősége, sem az, hogy az konkrét hatást váltson ki.
Elég a jogsértés megállapításához az is, ha csak versenykorlátozó hatást válthat ki a felhatalmazás nélkül hozott döntés.
Ami felperes azon érvelését illeti, hogy jelen ügyben egy támogatás igénybevételéhez szükséges pályázati feltételről volt szó, a bíróság leszögezi, hogy a pályázati feltételeket úgy kell meghatározni, hogy az tartalmilag versenyjogsértő ármeghatározásnak ne minősüljön. Ezért önmagában az a körülmény, hogy saját támogatásukat kötötték feltételhez, nem mentesít annak versenyjogi következményei alól.
Ami az áru helyettesíthetőségét illeti a bíróság csak utal az alperesi határozatban foglaltakra a vonatkozásban, hogy a Tpvt. 13. § (2) bekezdése kizárja a Tpvt. 11.§ (2) bek. a) pontja esetében ezen hivatkozás sikerét. Ez megint csak a bírság kiszabásakor értékelhető körülménynek tekinthető.
Ami a mentesítés iránti kérelmet illeti a bíróság leszögezi, hogy a mentesítést az alperesi hatóságtól lehet kérni a Tpvt. 17. § a-d.) pontjaiban foglaltak együttes fennállása esetén. Felperes mentesítést az eljárás során nem kért, valamint a bíróság eljárás során is csak a c.) pont vonatkozásában értékelhető körülményeket adott elő, ezért felperes keresete ebben a vonatkozásban is alaptalan volt.
A bíróság a hatóság bírsággal kapcsolatos mérlegelését is felülvizsgálta, mivel felperesi hivatkozások tartalmilag - mint többen a kevesebb - lényegében e körben voltak értékelhetők.
Ami a bírság kiszabását illeti a bíróság úgy találta, hogy az alperesi hatóság egyrészt olyan körülményeket értékelt, melyeket törvényi felhatalmazás hiányában nem értékelhetett volna, másrészt a felperes által előadott több olyan mérlegelési szempontot nem vett figyelembe, amelyre pedig nem csak a keresetben, de a versenyfelügyeleti eljárás során is hivatkozott.
A Tpvt. 78. § (2) bekezdése szerint az eset összes körülményén túl, más az esettel össze nem függő körülmények nem képezhetik mérlegelés tárgyát. Az alperesi határozat külön kitért arra, hogy más Terméktanácsok magatartását kívánta jelen bírsággal befolyásolni, figyelmeztetésképp alkalmazta éppen felperesi Terméktanáccsal szemben generálpreventív célzattal. A bíróság álláspontja szerint a generálpreventív célzat a bírság kiszabás immanens részét képezi, mérlegelési körbe csak a speciálprevenciót vonhatja alperes (azaz a konkrét ügy, és felperes konkrét magatartásának körülményeit). Annak ugyanis semmilyen törvényes indoka nem lehet, hogy más
Terméktanácsok várható, vagy feltételezett magatartásáért egyetlen Terméktanács szenvedjen anyagi jogi bírság formájában megjelenő hátrányt.
Továbbá alperes nem mérlegelte azt a körülményt, hogy a piac egy vékony szeletét (U minőségű sertés) érintette a jogsértő döntés, továbbá azt sem, hogy a felvásárlási árak ezen körben is csak részben érvényesültek, kettős árrendszer alakult ki, mivel a döntés valóban csak a felperesi Terméktanács tagjaira volt hatással.
Mivel a bíróság megállapította, hogy a "figyelmeztető bírság" döntően, általában a Terméktanácsok magatartását kívánta befolyásolni, a bíróság a bírság mértékét - a konkrét ügy súlyához mérten, a nem mérlegelt szempontokra is figyelemmel - 100.000,-Ft-ra mérsékelte.
A bíróság az alperesi határozatot a Tpvt. 83. § (4) bek. alapján változtatta meg.
A bíróság a perköltség és az illeték viseléséről a Pp. 81. § (1) bekezdése, a 6/1986 (VI.26.) IM rendelet 14. § alapján, a perköltség mértékéről a 7/2002 (III.30.) IM.r. 3. § (3) bek. alapján rendelkezett, az illeték mértékéről pedig az Itv. 43. § (3) bek. alapján döntött.
Budapest, 2004. március 25.
Jogerős: 2004. április 30-án.