Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-151/2004/16

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Futár Plussz Kiadói és Szolgáltató Bt. ( Nyíregyháza) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban tárgyaláson kívül meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel lehet kérni.

Indoklás

  • 1.

    A Gazdasági Versenyhivatal azt követően indított versenyfelügyeleti eljárást a Futár Plussz Kiadói és Szolgáltató Bt. ellen, hogy felmerült annak a gyanúja, az eljárás alá vont megsértette a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8.§-ának és a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) rendelkezéseit azzal, hogy az általa megjelentetett "Cívis Futár" című lap fejrészén azt napilapként reklámozta, miközben azt a megjelenések gyakorisága nem igazolta.

  • 2.

    A vizsgálati jelentés megállapította, a "Cívis Futár" című lapot nem az eljárás alá vont, hanem a Futár Lapcsoport Kft. jelentette meg.

  • 3.

    Megállapítást nyert továbbá, hogy a lap első száma 2004. március 26-án jelent meg. A döntően reklámokat, ezen kívül helyi híreket és a televíziós műsort tartalmazó lap közvetlenül az olvasókhoz került eljuttatásra, azt Debrecen összes postaládájában elhelyezték. A vizsgálati jelentés megállapítása szerint bebizonyosodott, hogy a "Cívis Futár" című lap napilapként jelent meg.

    2004. június 28-tól a lap nem jelent meg, "nyári szünetet" tartott. 2004. július 26-án a lapot az Inform Média Kft. vásárolta meg.

  • 4.

    A vizsgáló a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetését indítványozta.

  • 5.

    Az eljárás alá vont a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetését kérte, mivel a "Cívis Futár" lapot nem ő adta ki.

  • 6.

    A Tpvt. 53.§-ának (3) bekezdése szerint ha a rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy hivatalból az eljárás nem a megfelelő ügyfél ellen indult, a megfelelő ügyfél az eljárásba az előző ügyfél egyidejű elbocsátásával bevonható. Ennek hiányában a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az eljárást megszünteti.

    A Grtv. 7.§-ának (1) bekezdése kimondja, hogy tilos közzétenni megtévesztő reklámot. A Grtv. 15.§-ának (2) bekezdés szerint a Grtv. 7.§-ában, valamint 7/A.§-ában foglaltakba ütköző reklám esetén a Tpvt-ben meghatározottak szerint a bíróság, illetve a Gazdasági Versenyhivatal jár el. A Grtv. 17.§-a (2) bekezdésének első mondata értelmében ha a Gazdasági Versenyhivatal a 15.§ (2) bekezdése alapján jár el, eljárására a Tpvt. rendelkezéseit kell alkalmazni, a (3) bekezdésben, valamint a 19.§ (2) bekezdésében és a 19/A.§-ban foglalt eltérésekkel.

  • 7.

    A Versenytanács a rendelkezésére álló, vizsgáló által feltárt adatokból megállapította, hogy a versenyfelügyeleti eljárás nem a megfelelő ügyfél ellen, nem azon vállalkozás ellen, aki a "Cívis Futár" című lapot kiadta. Ennek megfelelően az eljárás alá vonttal szemben a Tpvt. 53.§-ának (3) bekezdése alapján a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetésének van helye.

    A Versenytanács megítélése szerint nem indokolt a lapot kiadó vállalkozás, illetve a vállalkozás jogutódjának versenyfelügyeleti eljárásba történő bevonása, mivel esetében a rendelkezésre álló adatok szerint a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetésének lenne helye a Tpvt. - a törvény 77.§-a (1) bekezdésének j) pontja által felhívott - 72.§-a (1) bekezdésének a) pontja alapján.

  • 8.

    A Versenytanács határozatát a Tpvt. 74.§-a második mondatának figyelembevételével tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 9.

    A határozat elleni jogorvoslati jogot a Tpvt. 83.§-ának (1) bekezdése biztosítja.

Budapest, 2004. november 25.