Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-43/2008/019.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Netrisk Első Online Biztosítási Alkusz Kft. (Budapest) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban - nyilvános tárgyaláson - meghozta az alábbi

végzést

A Versenytanács a versenyfelügyeleti eljárást megszünteti az eljárás alá vont által 2007 novemberében

  • a piacvezető pozíciójáról,

  • a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítók között váltók akár 1 millió főt elérő számáról,

  • szolgáltatásának egyedülállóságáról,

  • a Genertel Biztosító Zrt. által alkalmazott ún. előzetes kármentességi díjkedvezményről,

  • a szolgáltatásának igénybevétele esetén elérhető akár 30-40-48% kedvezményekről,

  • a fogyasztók körében lefolytatott kutatás eredményeiről

adott tájékoztatások vonatkozásában.

A jelen végzés ellen a kézhezvételtől számított 8 napon belül a Netrisk Első Online Biztosítási Alkusz Kft. a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó, de a Fővárosi Bírósághoz címzett jogorvoslati kérelemmel élhet.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.