Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-008/2009/16.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa PROPHARMATECH Kozmetikai, Egészségügyi Termékeket Gyártó, Forgalmazó, Egészségügyi és Műszaki Kutató-fejlesztő Kft. (Eger) és a NewCell Kereskedelmi Kft . (Budapest) eljárás alá vont vállalkozások ellen indult eljárásban a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló többször módosított 1996. évi LVII. törvény és a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény alapján indult eljárásban - nyilvános tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az Üstöki Kereskedelmi, Szolgáltató és Ügynöki Kft-nek a Tahiti Noni Juice, a Forever 365 Aloe Vera és egyes Prolong termékek egészségre ható tulajdonságairól, továbbá azok árkedvezményéről, az akciós készlet véges voltáról 2006, 2007 és 2008 év során adott egyes tájékoztatásai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére.

A Versenytanács kötelezi az Üstöki Kereskedelmi, Szolgáltató és Ügynöki Kft-t 13.000.000.- (tizenhárommillió) forint bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számlája javára köteles megfizetni.

A versenytanács helyreigazító nyilatkozat közzétételére kötelezi az eljárás alá vont vállalkozást. Helyreigazító nyilatkozatként jelen határozat rendelkező részét és indokolásának 154. pontját kell közzétenni a Bors című lapban, két alkalommal, jelen határozat kézhezvételét követő 30 napon belül, korábbi reklámjaival azonos méretben.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel lehet kérni.

  • A Versenytanács megállapítja, hogy az R47-PROTUMOL ápoló krém népszerűsítése során a PROPHARMATECH Kft.

    • a 2007. május 31-től 2008. szeptember 1-jéig tartó időszak keretében a honlapon, a nyomtatott sajtóhirdetésben közzétett reklám gyógyhatás-állítása vonatkozásában a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított,

    • a 2008. szeptember 1-je és 2009. január 26-a közötti időszak keretében a honlapon, a nyomtatott sajtóhirdetésben közzétett reklám gyógyhatás-állítása esetében tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott.

  • A Versenytanács megállapítja, hogy az R47-PROTUMOL ápoló krém népszerűsítése során a NewCell Kft. a 2008. szeptember 5-től a honlapon közzétett reklám gyógyhatás-állítása esetében tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott.

  • A Versenytanács mindkét eljárás alá vont vállalkozást a jogsértő magatartás további folytatásától eltiltja a határozat kézhezvételétől.

  • A Versenytanács kötelezi a PROPHARMATECH Kozmetikai, Egészségügyi Termékeket Gyártó, Forgalmazó, Egészségügyi és Műszaki Kutató-fejlesztő Kft.-t 1.700.000 Ft (azaz Egymillió-hétszázezer forint) bírság megfizetésére, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számlája javára köteles teljesíteni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.