Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-057-30/2009

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. Budapest eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt indult eljárásban nyilvánosan tartott tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A versenytanács megállapítja, hogy a Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. jogsértően adott tájékoztatást az általa forgalmazott Yakimoto elektromos kerékpár által megtehető maximális távolságról 2007. évben egy alkalommal, 2008. évben több alkalommal az eljárás alá vont reklámújságban megjelentetett, továbbá honlapokon és áruházi táblákon.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel lehet kérni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.