Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj/093-034/2011.

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. E. M. vezető jogtanácsos, jogi igazgató, valamint dr. G. P. jogtanácsos által képviselt Telenor Magyarország Zrt. (Törökbálint) és a Varga János Tamás és Társai Ügyvédi Iroda által képviselt ING Biztosító Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozások ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt indult eljárásban megtartott nyilvános tárgyalást követően meghozta az alábbi

határozatot.

Az eljáró versenytanács megállapítja, hogy a Telenor Magyarország Zrt. és az ING Biztosító Zrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor 2010 áprilisa és 2011. november 29. között elhallgatták, hogy az ajándékként felkínált, 120 perc ingyenes beszélgetést tartalmazó SIM kártya esetén a 120 perc ingyenes beszélgetés 12 hónapon át havi 10 perc ingyenes beszélgetést jelent, illetőleg ezen percek csak a Telenor hálózaton belüli hívásokra, valamint hangposta és kék számok hívására használhatók fel.

Az eljáró versenytanács megállapítja továbbá, hogy a Telenor Magyarország Zrt. fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, amikor 2011. március 29. és 2011. november 29. között elhallgatta, hogy a 120 perc ingyenes beszélgetés az előfizetői szerződés 90 napos határozott időtartamának lejártát követően is a fogyasztók rendelkezésére áll.

Az eljáró versenytanács a jelen határozat kézhezvételétől számított 15 nap elteltével megtiltja a jogsértő magatartás további folytatását, továbbá kötelezi a Telenor Magyarország Zrt.-t 2.000.000 Ft, azaz kettőmillió forint, az ING Biztosító Zrt.-t pedig ugyancsak 2.000.000 Ft, azaz kettőmillió forint összegű versenyfelügyeleti bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számlája javára kötelesek megfizetni.

Ha a kötelezett fizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, késedelmi pótlékot köteles fizetni. A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A bírság, illetve a késedelmi pótlék meg nem fizetése esetén a Gazdasági Versenyhivatal megindítja a határozat végrehajtását.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Törvényszéknek címzett, de a Versenytanácsnál benyújtandó vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni. A Fővárosi Törvényszék a pert tárgyaláson kívül bírálja el, a felek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást tart, mely kérelmet az ügyfél a keresetlevélben terjesztheti elő.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.