Nyomtatható verzió PDF formátumban

A Coca-Cola Beverages Üdítőital Gyártó Kft. Naturaqua termékére vonatkozó állítása sértette a versenytörvényt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. november 27-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Coca-Cola Beverages Üdítőital Gyártó (Magyarország) Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy az általa forgalmazott "NaturAqua" természetes ásványvízről 2005. és 2006. évi reklámanyagaiban azt állította, hogy a szóban forgó ásványvíz a Balaton-felvidékről származik, annak ellenére, hogy az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság engedélye alapján a termék alapanyagául szolgáló természetes ásványvíz kinyerése, illetve palackozása Zalaszentgróton történik, mely település sem földrajzilag, sem közigazgatásilag nem tartozik a Balaton-felvidékhez, s a kút vizének utánpótlását sem a Balaton-felvidékről nyeri. A GVH a Coca-Cola jogsértéséért - együttműködő magatartását enyhítő körülményként figyelembe véve - mérsékeltnek tekinthető 10 millió Ft versenyfelügyeleti bírságot szabott ki.

A GVH által lefolytatott versenyfelügyeleti eljárás tárgyát a Coca-Cola Beverages Üdítőital Gyártó (Magyarország) Kft.-nek (a továbbiakban: Coca-Cola) televíziós reklámokban, a Mai Piac lapban, valamint a termék címkéjén közzétett tájékoztatása képezte, melyekben az általa forgalmazott Naturaqua természetes ásványvízről azt állította, hogy az a Balaton-felvidékről származik.

A versenytörvény szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. A fogyasztók megtévesztésének minősül ha az áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak. A vállalkozás által használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.

A GVH határozatában megállapította, a Coca-Cola az általa forgalmazott "NaturAqua" természetes ásványvízről 2005. és 2006. évi reklámanyagaiban - különböző szövegkörnyezetben - a versenytörvénybe ütköző módon állította, hogy az a Balaton-felvidékről származik, holott az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság engedélye alapján a termék alapanyagául szolgáló természetes ásványvíz kinyerése, illetve palackozása Zalaszentgróton történik, mely település sem földrajzilag, sem közigazgatásilag nem tartozik a Balaton-felvidékhez, s a kút vizének utánpótlását sem a Balaton-felvidékről nyeri.

A GVH a Coca-Cola-t jogsértő magatartásáért 10 millió Ft versenyfelügyeleti bírsággal sújtotta. A GVH a bírságmaximumhoz képest mérsékeltnek tekinthető bírság megállapításánál lényeges enyhítő körülményként vette figyelembe a Coca-Cola versenyhatósággal történő együttműködő magatartását, illetve a jogsértő magatartás egyoldalú, még a versenyfelügyeleti eljárás elején történő abbahagyását.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-90/2006.

Budapest, 2006. november 28.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu