Nyomtatható verzió PDF formátumban

Megtévesztő barkácsáruházlánc

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa határozatában megállapította, hogy a Bricostore Hungaria Beszerzési Kft., valamint a Bricostore Hungaria Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A két vállalkozás tavaly kiadott reklámújságjaiban néhány termék áráról nem megfelelően tájékoztatta vásárlóit, emiatt 2-2 millió forint bírságot kell fizetnie.

A GVH a versenyfelügyeleti eljárás során megállapította, hogy a két eljárás alá vont társaság tavaly több ízben is megtévesztette fogyasztóit. A "Májusi Vásártér" című reklámújságban a Hauraton Recyfix gyeprács, illetve az Adria Kombi merevfalú medence akciós árát a valóságnál kedvezőbben tüntették fel a 2006. április 26. és május 15. közötti időszakban. A medence esetében ugyanebben a kiadványban a "Kert, szabadidő 124 oldalon" című reklámkatalógusra hivatkozva azt is ígérték, hogy a reklámozott ár az akció keretében március 22-től július 31-ig érvényes. A "Fűtés Magazin" című reklámújságban a 2006 szeptember 13 és október 16 közötti időszakra hirdetett Tanagra kandalló tekintetében a két vállalkozás azt a látszatot keltette, hogy a reklámozott áron nem csak a kőburkolatot, hanem a vasból készült tűzteret is megkapja a vásárló. Mindezek miatt a Bricostore Hungaria Beszerzési Kft-nek és a Bricostore Hungaria Barkácsáruház Kereskedelmi Kft-nek egyaránt 2-2 millió forint bírságot kell fizetnie.

A bírság összegének alapja a reklámköltség volt. A GVH enyhítő körülményként értékelte, hogy a győri áruházban limitált mennyiségben ugyan, de a meghirdetett áron adták a gyeprácsot, azaz a fogyasztói panaszokat elfogadták és megfelelő módon kezelték. A versenyhatóság azonban nem tekintette enyhítő körülménynek, hogy a reklámújságok hátlapján "Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk" szöveg szerepel. Az eljárás alá vontak ugyanis nem mentesülhetnek a versenyjogi következmények alól azzal, hogy saját nyilatkozatot tesznek. Minden vállalkozástól elvárható, hogy reklámkatalógusainak nyomdai anyagát kellő gondossággal ellenőrizze a terjesztés megkezdése előtt. Jóllehet a Bricostore Kereskedelmi Kft.-t 2000-ben egyszer már elmarasztalta a GVH, ezt mégsem értékelte súlyosbító körülményként. A legutóbbi versenyjogsértés óta ugyanis már több mint öt év eltelt.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-113/2006.

Budapest, 2007. április 4.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu