A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014. december 1-jén piacelemzésbe kezdett, amelynek célja, hogy megvizsgálja a magyarországi személy- és kishaszongépjármű forgalmazási és javítási piacok jellemzőit.

A gépjárműszektor fejleményei és jellegzetességei a gazdasági szereplők és fogyasztók széles körét érinti, ezért azok megismerése a GVH számára kiemelt jelentőséggel bír. A piacelemzés során a GVH elemezni kívánja a személygépjárművek és kishaszongépjárművek értékesítésével és szervizelésével kapcsolatos hálózatok jellemző kialakítását, ezen hálózatokat érintő változásokat, a márkák közötti és márkán belüli verseny jellemzőit. A piacelemzés során a GVH különös figyelmet fordít a gépjárművek szervizelésével kapcsolatos verseny kereteinek és esetleges akadályainak megismerésére, például a garanciális javítások és a pótalkatrészekhez való hozzáférés kérdésére, illetve a független javítóműhelyek piaci helyzetének feltárására.

A piacelemzés során a GVH a jelentősebb magyarországi gépjármű importőrök (vezérképviseletek), a gépjárművek értékesítését és szervizelését végző vállalkozások (kereskedők, javítóműhelyek), illetve az őket képviselő érdekképviseleti szervezetek, a piaci viszonyokkal kapcsolatban információval rendelkező hatóságok és más állami szervek megkeresését tervezi. Ezen túlmenően várhatóan sor kerül piackutatás lefolytatására is.

A piacelemzés a GVH hatósági eljárásaitól alapvetően különböző eszköz, amelynek keretében elsősorban nyilvánosan hozzáférhető piaci információk felhasználásával, illetve az érintett piaci szereplők önkéntes válaszadáson alapuló megkeresése útján a GVH felméri és elemzi a vizsgált piac működését, a piaci folyamatokat és a piaci trendek alakulását, továbbá ezeknek a versenyre és az üzletfelekre, így különösen a fogyasztókra gyakorolt hatását.

A piacelemzés eredményeit, a piacelemzés során feltárt tényeket és megállapításokat a GVH piacelemzési tanulmányban foglalja majd össze, amelyet a honlapján nyilvánosságra hoz.

A GVH a piacelemzéshez várja valamennyi érintett észrevételeit a piacelemzes-gepjarmu@gvh.hu e-mail címen. A piacelemzés megindításáról szóló hirdetmény, amely a piacelemzés tervezett ütemezését is tartalmazza,  olvasható a GVH honlapján.

Budapest, 2014. december 1.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +36-30 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban