Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-22/2006/23

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Tesco-Global Áruházak Zrt. (Budaörs) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, az eljárás alá vont a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor
- a "Fuji FinePix" digitális fényképezőgéppel kapcsolatban a 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságban azt közölte, hogy a termék megvásárlása esetén a fogyasztók ajándékba kapnak egy 16 MB xD kártyát, illetőleg azt az ígéretet tette, hogy a termék megvásárlásával "több mint 35%-os megtakarítás érhető el",
- a "Cindarella-kastély" elnevezésű termék esetében a 2005. november 23-tól december 24-ig érvényes reklámújság nem a ténylegesen megvásárolható termék képét tartalmazta,
- a 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújságban ("Műszaki katalógusban") meghirdetett "Bosch HSF44K32NO" gáztűzhely a közzétett tájékoztatással ellentétben az akció első napjaiban nem volt a fogyasztók számára elérhető az eljárás alá vont valamennyi áruházában,
- a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban meghirdetett "Sony S60" digitális fényképezőgép a közzétett tájékoztatással ellentétben az akció első napjaiban nem volt a fogyasztók számára elérhető az eljárás alá vont valamennyi áruházában.

A Versenytanács kötelezi az eljárás alá vontat 100.000.000 Ft (Egyszázmillió forint) bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számla javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Versenytanácsnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indoklás

  • 1.

    A Gazdasági Versenyhivatal annak vizsgálatára indított versenyfelügyeleti eljárást a Tesco-Global Áruházak Zrt. ellen, hogy az eljárás alá vont megsértette-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) III. fejezetének rendelkezéseit
    - a "Fuji FinePix" digitális fényképezőgéppel kapcsolatban a 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságban,
    - az általa forgalmazott játékkastélyokról a 2005. november 23-tól december 24-ig és a 2005. december 14-től 24-ig terjedő időszakra érvényes reklámújságokban,
    - a 2005. december 24-ig meghirdetett fenyőfavásár kapcsán a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban,
    - az általa forgalmazott "Bosch" gáztűzhelyről a 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújságban,
    - a "Sony S60" digitális fényképezőgép esetében a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatással.

I.

Az eljárás alá vont

  • 2.

    Az eljárás alá vont Magyarország egyik legnagyobb élelmiszerkereskedelmi vállalkozása. A belföldi nettó értékesítés nettó árbevétele 2005-ben 424.839.000.000 Ft volt. Nettó forgalma a 2005. év I. félévében 15,8%-kal növekedett a megelőző év hasonló időszakához viszonyítva.

    Az eljárás alá vont 1994 óta van jelen Magyarországon. Első hipermarketjét 1996 novemberében nyitotta meg Budapesten. A vizsgálat idején országszerte 57 hipermarketet, 9 szupermarketet, 23 S-Market áruházat és 28 benzinkutat üzemeltetett.

  • 3.

    A Gazdasági Versenyhivatal többször folytatott eljárást az eljárás alá vont ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt. Ezek közül nyolc zárult jogsértés megállapításával (Vj-217/2000., Vj-41/2001., Vj-184/2001., Vj-88/2002., Vj-55/2003., Vj-134/2004., Vj-45/2005, Vj-159/2005.).

II.

Az eljárás alá vont vizsgált magatartása

  • 4.

    Az eljárás alá vont rendszeresen ad ki több milliós (pontos számát tekintve üzleti titoknak minősülő) példányszámban reklámújságokat (saját meghatározása szerint: akciós kiadványokat), amelyek kétféle formátumban jelennek meg, tekintettel arra, hogy az árak nem minden eljárás alá vonti áruház esetében azonosak, illetve az egyes áruházak ún. árzónákba vannak besorolva (a jelen ügyben érintett reklámújságok példányszámát, a reklámújságok előállításának és terjesztésének költségét a Vj-22/2006/5. számú irat és annak 9. számú melléklete tartalmazza). A fogyasztókhoz kézbesítők útján eljutó reklámújság külső formátuma, megjelenése tekintetében szokott eltérés előfordulni, az adott áruházban éppen esedékes, különböző aktuális események kerülnek közzétételre az újságok hátoldalán, illetőleg az adott áruház elérhetősége, megközelíthetősége kerül feltüntetésre az egyes újságok hátoldalán. Egyéb szempontból nincs különbség az akciós újságok között az egyes áruházak tekintetében.

    A reklámújság általában kéthetente jelenik meg. Előfordul azonban, hogy ennél is gyakrabban kerül kiadásra, vagy egymást időben átfedő kiadványokat jelentet meg az eljárás alá vont.

    A reklámújságon kívül az eljárás alá vont szórólapokat, óriásplakátokat, televíziós és rádióreklámokat tesz közzé.

  • 5.

    A Vj-55/2003. számú ügyből ismert a Versenytanács előtt, hogy az eljárás alá vont által rendszeresen - általában kéthetente változó kínálattal - megtartott akciók a forgalom fő meghatározói. Az akciók kialakításának célja elsősorban a fogyasztók előnyös üzlet iránti igényének a kielégítése, de az eljárás alá vont több más célról is említést tett (pl. választék bemutatása, forgalom ösztönzése árban vagy méretben, ösztönzés kipróbálásra, új termék kiemelése, az image javítása az "alacsony árak/érték a pénzért" területen, új vásárlók megnyerése). Az akciók a vállalati forgalom tetemes részét teszik ki, s a heti forgalmi növekedés akcióváltáskor jelentős.

    A Vj-159/2005. számú versenyfelügyeleti eljárásban 2005. március 7-én tartott tárgyaláson az eljárás alá vont képviselője ismertette, hogy a magyarországi vásárlói szokások szerint az akciós termékek forgalma az akció első három napjára koncentrálódik, azon belül is a legelső nap kiemelkedő súllyal bír.

A "Fuji FinePix" digitális fényképezőgéppel kapcsolatban a 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatás

  • 6.

    Az eljárás alá vont 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságjának 19. oldalán (a termék képe mellett) az alábbiak szerint került reklámozásra a "Fuji FinePix E 510" digitális fényképezőgép:

    több mint 35%
    megtakarítás
    Fuji Finepix
    digitális fényképezőgép
    E 510, 5,2 MP felbontás,
    3x optikai és 3,2x digitális
    zoom, videofelvétel hanggal,
    supermakro, 24 hónap garancia
    + ajándék
    16 MB XD kártya
    44990,-/cs

    A reklámújság utolsó oldalán igen apró betűkkel, szinte olvashatatlan kivitelezésben az eljárás alá vont közli, hogy "az újságban szereplő megtakarítások a 2005. július 6-i árakhoz képest értendők."

  • 7.

    Az eljárás választékába a termék 2005. május 12-én került be. Az áruházak először 2005. május 18-án kezdték el árusítani.

    A termék eladási ára az alábbiak szerint alakult:

    2005. május 18. - május 30.: 69.990 Ft
    2005. május 31. - június 7.: 66.990 Ft
    2005. június 8. - június 29.: 59.990 Ft
    2005. június 30. - július 26.: 66.990 Ft
    akció alatt: 44.900 Ft
    2005. augusztus 11. - december 31.: 66.990 Ft
    2006. január 1. - január 31.: 64.310 Ft

  • 8.

    A szállító nyilatkozata szerint a belső memóriával nem rendelkező terméknek minden esetben gyári alaptartozéka a gyári dobozban mellékelt 16 MB-os xD kártya. A készülékhez használható memóriakártya cserélhető és igény szerint bővíthető xD Picture Card. A memóriakártya hiányában a készülékkel nem lehet képet rögzíteni. Egyes esetekben előfordulhatott, hogy a szállító akcióként a készülékhez egy nagyobb méretű memóriakártyát adott ajándékba, de a gyári alaptartozékként a gyári dobozba mellékelt 16 MB-os memóriakártya ettől függetlenül megtalálható volt az akciós csomagban.

  • 9.

    A készülék 3,2x optikai zoommal és maximálisan 3,9x digitális zoommal rendelkezik.

  • 10.

    A termékre a szállító a vásárlás (üzembe helyezés) napjától számított 12 hónapig terjedő, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerinti kötelező jótálláson kívül még további 12 hónap teljeskörű garanciát biztosít.

Az eljárás alá vont által forgalmazott játékkastélyról a 2005. november 23-tól december 24-ig és a 2005. december 14-től 24-ig terjedő időszakra érvényes reklámújságokban megjelent tájékoztatás

  • 11.

    Az eljárás alá vont a 2005. november 23-tól december 24-ig érvényes reklámújság 31. oldalán 9.999 Ft-os áron hirdette meg a "Cindarella-kastély" elnevezésű terméket, szerepeltetve a termék azon dobozának fényképét, amelyben jól láthatóan két játékbaba is megtalálható volt.

    A 2005. december 14-től 24-ig terjedő időszakra érvényes reklámújság 26. oldalán került elhelyezésre a "Hamupipőke kastélya 2 babával" elnevezésű termék (dobozának fényképe), amelynek ára 12.990 Ft volt, s amely mellett áthúzással feltüntetésre került a korábbi ár is (15.055 Ft).

    A reklámújságokban meghirdetett két (nem azonos szállítótól beszerzett) termék esetén azonos doboz került feltüntetésre, miközben a "Cindarella-kastély" nem tartalmazta a két játékbabát.

  • 12.

    Az eljárás alá vont központja 2005. november 23-án az áruházakat az alábbiakról tájékoztatta:

    "A november 23-i akcióban szereplő CINDARELLA-KASTÉLY játék rossz fotóval került be az újságba. A termék adatai a táblázatban helyesen szerepeltek...
    A terméket központilag allokáltuk.
    Kérjük, hogy a vásárlókat információs POS-en tájékoztassátok:
    `Tisztelt Vásárlóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2005. december 23-tól érvényes akciós újságunkban téves fotó jelent meg a CINDARELLA-KASTÉLY termékről. Az akciós terméket nem a SIMBA, hanem a MATTEL TOYS HUNGARY KFT. szállítja. Megértésüket köszönjük!`"
    (A 2005. december 23-i időpont tévedésből került közlésre, a helyes időpont 2005. november 23.)

A 2005. december 24-ig meghirdetett fenyőfavásár kapcsán a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatás

  • 13.

    A 2005. december 14-től 24-ig terjedő időszakra érvényes reklámújság utolsó oldalán kerültek közlésre az alábbiak:

    Fenyőfavásár
    darabáron a Tesco hipermarketek parkolójában.
    2005. december 10-24-ig éjjel-nappal.
    Ezüstfenyő Nordmann fenyő
    1,6 m-ig 1990 Ft/db 1,8 m-ig 4990 Ft/db
    1,6 m-től 3490 Ft/db 1,8 m-től 6990 Ft/db

  • 14.

    Az akció időtartamára az eljárás alá vont a hipermarketek parkolójának egy részét bérbe adta egy vállalkozás számára. A vállalkozás eljárás alá vont által becsatolt nyilatkozata szerint az akció során a meghirdetett termékek az eljárás alá vont reklámújságjában meghirdetett feltételekkel és áron kerültek értékesítésre.

  • 15.

    Egy, a Gazdasági Versenyhivatalhoz benyújtott panasz szerint 2005. december 14-én az ezüstfenyőt darabonként 7.500 Ft-ért árusították eljárás alá vont Budapest Váci úti hipermarketjének parkolójában.

    A versenyfelügyeleti eljárás során a panaszos tanúként meghallgatásra került. Előadta, nem ő járt a helyszínen, hanem a férje ezüstfenyőt próbált vásárolni, de mivel azt 7.500 Ft-ért kínálták, nem vett fenyőfát. Az nem volt a tanú előtt ismert, hogy a férje a helyszínen látott-e feltüntetve eladási árat.

Az eljárás alá vont által forgalmazott "Bosch" gáztűzhelyről a 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújságban ("Műszaki katalógusban") adott tájékoztatás

  • 16.

    A 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújság ("Műszaki katalógus") 31. oldalán reklámozta az eljárás alá vont a "Bosch HSF44K32NO" gáztűzhelyet, ismertetve annak műszaki adatait. A 57.989 Ft-os akciós ár alatt nem akciós árként a 62.990 Ft került feltüntetésre.

  • 17.

    Egy, a Gazdasági Versenyhivatalhoz benyújtott panasz (P-969/2005.) szerint a fogyasztó 2005. december 2-án délelőtt telefonon azt a tájékoztatást kapta az eljárás alá vont Budapest Pesti úti áruházától, hogy az akciós termék már elfogyott. A panaszos tanúkénti meghallgatására a vizsgáló kísérletet tett, azonban az nem valósult meg.

  • 18.

    Az eljárás alá vont által szolgáltatott adatok szerint azon áruházak többségében, ahol a fogyasztók az akció alatt vásároltak "Bosch HSF44K32NO" gáztűzhelyet, az első vásárlás napja nem az akció első napja volt, hanem

    2005. december 1-jén: Nagykanizsa, Tatabánya, Zalaegerszeg, Hódmezővásárhely, Mosonmagyaróvár, Gyöngyös
    2005. december 2-án: Eger, Szombathely, Sopron, Békéscsaba, Cegléd, Gödöllő, Jászberény
    2005. december 3-án: Kecskemét, Veszprém, Esztergom, Baja, Ajka, Kiskunfélegyháza
    2005. december 5-én: Budaörs
    2005. december 6-án: Pécs
    2005. december 7-én: Csepel
    2005. december 10-én: Kiskunhalas
    2005. december 11-én: Szekszárd
    2005. december 14-én: Budapest Váci út
    2005. december 20-án: Komárom

    Az eljárás alá vont az eljárás során nem szolgáltatott olyan adatokat, amelyek azt igazolnák, hogy az akció első napján valamennyi áruháza rendelkezett az akciós termékkel.

A "Sony S60" digitális fényképezőgép esetében a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatás

  • 19.

    A 2005. december 14-től 24-ig terjedő időszakra érvényes reklámújság 30. oldalán került elhelyezésre a "Sony S60", 44.990 Ft-ért árusított digitális fényképezőgép reklámja, a termék fényképe felett ismertetve annak műszaki tulajdonságait.

  • 20.

    A Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2006. január 12-én ellenőrzést tartott az eljárás alá vont soproni áruházában, azt követően, hogy egy fogyasztó sérelmezte, 2005. december 14-én (az akció első napján) a reklámújságban szereplő "Sony S60" digitális fényképezőgépet kívánt megvásárolni, azonban az áruházba még nem érkezett meg az akciós termék. A készülékből három darab 2005. december 16-án érkezett az áruházba, amint azt az áruátvételi számla bizonyítja (Vj-22/2006/18.).

  • 21.

    Az eljárás alá vont által szolgáltatott adatok szerint azon áruházak döntő többségében, ahol a fogyasztók az akció alatt vásároltak "Sony S60" digitális fényképezőgépet, az első vásárlás napja az akció első napját követően volt:
    2005. december 15-én: Veszprém, Győr, Budapest Váci út
    2005. december 16-án: Kecskemét, Baja, Pápa, Kiskunhalas, Csepel
    2005. december 17-én: Budapest Pólus, Budapest Fogarasi út, Debrecen, Sopron, Budapest Pesti út, Siófok, Ajka, Jászberény
    2005. december 18-án: Kaposvár, Eger, Budapest Megapark
    2005. december 19-én: Pécs
    2005. december 20-án: Szekszárd, Gyöngyös, Pécs 3
    2005. december 21-én: Nagykanizsa, Tatabánya, Zalaegerszeg, Mosonmagyaróvár, Cegléd, Budapest Campona, Gödöllő, Salgótarján
    2005. december 23-án: Szombathely, Hódmezővásárhely
    2005. december 24-én: Esztergom, Komárom
    2005. december 29-én: Kiskunfélegyháza

    Az eljárás alá vont az eljárás során nem szolgáltatott olyan adatokat, amelyek azt igazolnák, hogy az akció első napján valamennyi áruháza rendelkezett az akciós termékkel.

III.

Az eljárás alá vont védekezése

A "Fuji FinePix" digitális fényképezőgéppel kapcsolatban a 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatás

  • 22.

    Az eljárás alá vont ismertette, a termék rendkívül kedvező áron volt elérhető, amelynek az volt az egyik oka, hogy a készülék eredetileg nem tartalmazott memóriakártyát, viszont kapott hozzá a vásárló egyet, amelyért nem kellett fizetnie. A reklám egyértelműen felsorolta azokat a tulajdonságokat, amelyekkel a készülék rendelkezett, s ezek között nem szerepelt a memóriakártya, így a fogyasztó azt nem kifogásolhatja, hogy a készülék maga nem tartalmazott memóriakártyát. A memóriakártya külön ajándékként került feltüntetésre, s a fogyasztó meg is kapta.

    Felhívta a figyelmet arra, hogy minden olyan esetbe, amikor egy meghirdetett készülék már rendelkezik alapmemóriával, azt külön kiemeli az eljárás alá vont a terméktulajdonságok között. A termékek hirdetése eltérő attól függően, hogy belső memóriával, memóriakártyával (alaptartozék) rendelkeznek-e vagy sem. Ezzel kapcsolatban hivatkozott a 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes "Karácsonyi Műszaki Katalógus" reklámújságban foglaltakra.

    Az eljárás alá vont kiemelte, hogy a szállító tájékoztatása szerint a termékhez a reklámújságban meghirdetett 24 hónapos garanciavállalás tartozik.

Az eljárás alá vont által forgalmazott játékkastélyról a 2005. november 23-tól december 24-ig és a 2005. december 14-től 24-ig terjedő időszakra érvényes reklámújságokban megjelent tájékoztatás

  • 23.

    Az eljárás alá vont előadása szerint adminisztrációs hiba miatt azonos fényképpel a 2005. november 23-tól december 24-ig érvényes reklámújságban a 9.999 Ft-ért árusított "Cindarella kastély" reklámja szerepelt, a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban a "Hamupipőke kastélya 2 babával" termék, amely 12.990 Ft-ba került.

    Megítélése szerint a tudatos átlagfogyasztót a termékkel kapcsolatos tájékoztatással összefüggésben nem érhette hátrány, s emlékeztetett arra, az áruházakban egy tájékoztató táblát tettek közzé azzal kapcsolatban, hogy téves fotó jelent meg az újságban.

    Az eljárás alá vont a "Cindarella kastély" vonatkozásában a jogsértés súlya miatt kérte a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetését.

A 2005. december 24-ig meghirdetett fenyőfavásár kapcsán a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatás

  • 24.

    Az eljárás alá vont előadta, az árusítást végző bérlő tevékenységét több alkalommal ellenőrizte, s nem tapasztalta, hogy a reklámújságtól eltérő áron kerültek volna értékesítésre a fenyőfák.

Az eljárás alá vont által forgalmazott "Bosch" gáztűzhelyről a 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújságban ("Műszaki katalógusban") adott tájékoztatásMűszaki katalógusban") adott tájékoztatás

  • 25.

    Az eljárás alá vont ismertette, hogy a közel egy hónapos akció lebonyolításához szükséges készletet több előző, két hetes akciókra vonatkozó adatok alapján feldolgozott, különböző árfekvésű termékek különböző időszaki eladási adataira figyelemmel mérte fel. A termék első, akciós szállítmányát az eljárás alá vont központi raktára az akció előtt két nappal, 2005. november 28-án szállította ki. Az akció első három napján az 56 áruházból 29-ben volt értékesítés. Ez azt igazolja, hogy a vásárlói-keresleti igény erre a mennyiségre állt fenn, vagyis az eljárás alá vont a keresleti igényét tudja konstatálni.

    Kiemelte, az áruházak rendelkeztek az akciós készülékkel, amint azt az eladási adatok bizonyítják.

    Megítélése szerint a "Bosch" gáztűzhely esetében nem lehet a szankcionálás szükségességére következtetni azon adatokból, amelyek a határozat 18. pontjában szerepelnek, mivel azokból nem lehet megállapítani, hogy 2005. november 30-tól nem álltak rendelkezésre az áruházakban ezek a termékek.

A "Sony S60" digitális fényképezőgép esetében a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatás

  • 26.

    Az eljárás alá vont ismertette, hogy hány darabot rendelt központi beszerzése a termékből az akcióra, illetve azt, hogy az akció alatt hány készülék került eladásra (a megrendeltnél jóval kevesebb). A rendelt mennyiség elegendő volt, a termék beszerzője hasonló kategóriájú termék több előzetes eladási adataira alapozva határozta meg a szükséges mennyiséget.

    Előadta, hogy a soproni áruház esetében szállítási probléma merült fel, más áruházakban azonban kapható volt a termék. Általános jelleggel aláhúzta, a hozzáférési problémák hátterében nem szándékosság, hanem emberi mulasztások állnak, illetőleg felhívta arra a figyelmet, hogy számos terméket árusít, s a versenyjogi eljárásokban érintett termékek száma ezekhez viszonyítottan igen csekély.

IV.

Jogi háttér

  • 27.

    A Tpvt. 8.§-a (1) bekezdésének első mondata szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. Ugyanezen cikk (2) bekezdésének a), c) és d) pontja értelmében a fogyasztók megtévesztésének minősül, ha a) az áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak, c) az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggő, a fogyasztó döntését befolyásoló körülményekről - így különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről - megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak, d) különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik.

    A Tpvt. 9.§-a szerint a használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.

    A Tpvt. 77.§-a (1) bekezdésének d) és f) pontja értelmében az eljáró versenytanács határozatában megállapíthatja a magatartás törvénybe ütközését, illetve megtilthatja a törvény rendelkezéseibe ütköző magatartás további folytatását.

    Az eljáró versenytanács a Tpvt. 78.§-ának (1) bekezdése alapján bírságot szabhat ki azzal szemben, aki a Tpvt. rendelkezéseit megsérti. A bírság összege legfeljebb a vállalkozás, illetve annak - a határozatban azonosított - vállalkozáscsoportnak a jogsértést megállapító határozat meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevételének tíz százaléka lehet, amelynek a bírsággal sújtott vállalkozás a tagja. A (3) bekezdés rögzíti, hogy a bírság összegét az eset összes körülményeire - így különösen a jogsérelem súlyára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértéssel elért előnyre, a jogsértő felek piaci helyzetére, a magatartás felróhatóságára, az eljárást segítő együttműködő magatartására, a törvénybe ütköző magatartás ismételt tanúsítására - tekintettel kell meghatározni. A jogsérelem súlyát különösen a gazdasági verseny veszélyeztetettségének foka, a fogyasztói érdekek sérelmének köre, kiterjedtsége alapozhatja meg.

V.

A Versenytanács döntése

A vállalkozások által a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatások versenyjogi értékelésének egyes általános szempontjai

  • 28.

    Általános követelményként fogalmazódik meg, hogy a nyereség és vagyonszerzés céljából gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásnak a magáról vagy termékeinek lényeges tulajdonságáról adott, fogyasztóknak szóló, tájékoztatása igaz és pontos legyen. A valamely vállalkozás által tartott akció, illetve a vállalkozás által forgalmazott termékekről tájékoztatást adó reklámújságok esetében ez oly követelmény formájában jelentkezik, hogy a fogyasztó pontos képet tudjon alkotni az akció mibenlétéről, az akcióban való részvétel esetleges feltételeiről, az akcióban résztvevő termékekről vagy az újságban egyébként reklámozott termékekről.

  • 29.

    A Tpvt. III. fejezetének (a Tpvt. 8. és 10.§-ának) célja a fogyasztók döntési szabadságának mint védett jogi tárgynak az áruk, illetve szolgáltatások közötti választással összefüggésben történő védelmezése, tilalmazva, hogy a fogyasztói döntés tisztességtelen befolyásolása révén a gazdasági verseny sérelmet szenvedjen. A Tpvt. III. fejezete a gazdasági versenyt oly módon óvja, hogy nem engedi tisztességtelenül befolyásolni a fogyasztói döntés mechanizmusát. A tisztességtelen befolyásolás kihat vagy kihathat a fogyasztók versenytársak, illetve az azonos vagy egymást ésszerűen helyettesítő termékek közötti választásnak a folyamatára, s ezáltal a verseny alakulására.

  • 30.

    A kialakult vásárlói szokások alapján az eljárás alá vont által működtetett áruházakban forgalmazott termékek megvásárlása kapcsán több fogyasztói döntés bír versenyjogi relevanciával, így különösen
    - annak fogyasztó általi megválasztása, hogy vásárlásait milyen típusú üzletben kívánja lebonyolítani (szaküzletben, hipermarketben, hagyományos, kisebb forgalmú kiskereskedelmi egységben, piacon, valamely lánchoz tartozó áruházban stb.),
    - annak eldöntése, hogy konkrétan melyik üzletet keresi fel a vásárlás megvalósítása érdekében,
    - annak elhatározása, hogy a fogyasztó megvásárolja-e az adott terméket.

    A fogyasztói döntés befolyásolásának tekinthető minden olyan magatartás, amely ezen döntésekre hatást gyakorol.

  • 31.

    A fogyasztó befolyásolásában egy áruház akcióiról való tájékoztatás a fogyasztó érdemi választását befolyásoló tényezőnek tekintendő. A magatartás kétségtelenül hatást gyakorol a gazdasági versenyre, mely hatást fokozza az, hogy az akciók alkalmasak a fogyasztók áruházba történő "becsábítására", az áruházba ily módon betért fogyasztók vásárlásai nem szorítkoznak az akcióban résztvevő termékekre, azzal együtt, hogy maguknak az akcióknak, az akcióváltásoknak kimutatható forgalomnövelő hatása van. Az akciók tehát nemcsak egy adott akciós áru iránti keresletét növelik, hanem kedvezően hatnak az áruházakban forgalmazott többi áru értékesítésére is, építve a kisebb-nagyobb árkedvezmény átmenetiségéből és az árkedvezményes áru korlátozott mennyiségéből adódó sürgető fogyasztói döntés meghozatalának szükségességére, az árengedményes áru más áruk iránt is kelendőséget fokozó szerepére.

  • 32.

    Figyelemmel a fentiekre megállapítható, hogy a különböző akciók szervezésének és az ezekről való tájékoztatásnak meghatározó szerepe van az eljárás alá vont gazdálkodásában - amely egyben a versenyjogi felelősség súlyát is jelzi.

  • 33.

    A Versenytanács aláhúzza, a versenyjog által nem tiltott az akciók megtartása és az ezekről való tájékoztatás, azonban versenyjogellenes, ha ahhoz a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas elemek társulnak, amit a Tpvt. III. fejezete tilt.

A "Fuji FinePix" digitális fényképezőgéppel kapcsolatban a 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatás

  • 34.

    A 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságban hirdetett "Fuji FinePix" digitális fényképezőgép forgalmazója által tett nyilatkozat alapján a Versenytanács megállapította, megfelelt a valóságnak a reklám azon közlése, amely szerint a készülék kapcsán 24 hónapos garancia áll fenn, így a tájékoztatás ezen elemével kapcsolatban jogsértés nem állapítható meg.

  • 35.

    A készülék szállító által ismertetett műszaki adatainak és a reklám közléseinek az összevetésével a Versenytanács észlelte, hogy míg a reklám szerint a termék 3x optikai és 3,2x digitális zoommal rendelkezik, addig ez ténylegesen 3,2x az optikai és maximálisan 3,9x a digitális zoom esetén.

    E vonatkozásában ugyanakkor versenyjogi jogsértés nem állapítható meg, mivel a reklám a ténylegesnél nem kedvezőbb, hanem kedvezőtlenebb tulajdonságokkal ruházta fel a terméket, s így legfeljebb a fogyasztói döntés eljárás alá vontra nézve kedvezőtlen irányú befolyásolása történhetett meg.

  • 36.

    A vizsgált reklám arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a termék megvásárlása esetén ajándékba kapnak egy 16 MB xD kártyát.

    A szállító nyilatkozatából megállapíthatóan a termék belső memóriával nem rendelkezik, minden esetben gyári alaptartozéka a gyári dobozba mellékelt 16 MB-os xD kártya. Ennek megfelelően ténylegesen nem nyújtott semmilyen ajándékot az eljárás alá vont a 16 MB-os xD kártyával, miközben a fogyasztók döntésének befolyásolására alkalmas módon, a kilátásba helyezett ajándék vásárlást fokozó hatására alapozva azt a látszatott keltette, hogy a termék megvásárlása esetén ezt a memóriakártyát ajándékként megkapják.

    Az eljárás alá vont magatartásával megsértette a Tpvt. 8.§ (2) bekezdésének c) és d) pontját.

  • 37.

    Az eljárás alá vont jogsértést követett el a fogyasztók által elérhető megtakarításról adott tájékoztatás vonatkozásában is.

    37.1. A Versenytanács az eljárás alá vonttal szemben indított Vj-55/2003. számú versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozatában aláhúzta, mivel a fogyasztó döntése szempontjából kiemelkedő jelentősége van az akcióban való részvétel által elérhető megtakarításnak, versenyjogi követelményként fogalmazódik meg az ebben való tájékoztatás pontos, félre nem érthető volta. Ezen ügyben a Versenytanács megállapította, az eljárás alá vont az általa megtartott akciók kapcsán, az akciókról tájékoztató újságjában a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított, amikor az újság egyes esetekben az árkedvezmény mértékének bemutatására nem a termék akciót megelőző árát tüntette fel, hanem egy korábbi, az árengedmény mértéke szempontjából az eljárás alá vont számára kedvezőbb, a fogyasztó számára vonzóbb árat.

    37.2. A Vj-159/2005. számú versenyfelügyeleti eljárásban a Versenytanács jogsértést állapított meg azzal kapcsolatban, hogy az eljárás alá vont két terméket "több mint .... % megtakarítás" közléssel hirdetett, mivel a reklámban megfogalmazott ígéret nem felelt meg a valóságnak.

    37.3. Amint azt a Versenytanács a Vj-52/2004. számú, a Baumax Magyarország Kereskedelmi Rt-vel szemben lefolytatott versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozatának 19-21. pontjaiban megállapította, a versenyjog (a Tpvt. III. fejezete) által nem tiltott, önmagában nem kifogásolható, ha egy vállalkozás
    - az által nyújtott árengedményt széles körben népszerűsíti,
    - az árengedmény által érintett termékek körét mennyiségi korlátok közé szorítja,
    - az árengedmény nyújtását meghatározott időtartamhoz köti,
    - szórólapján valamilyen formában feltünteti a fogyasztó által korábban, az akciót megelőzően és az akció keretében fizetendő árat,
    - időszakonként eltérő, többféle árat alkalmaz,
    feltéve, hogy e magatartásokhoz nem társul a Tpvt. III. fejezetébe ütköző magatartás (magatartási elem).

    Jogsértőnek minősül, ha a vállalkozás a szórólapján feltüntet egy magasabb és egy kedvezményes árat, s
    a) a magasabb árat ugyan alkalmazta korábban a vállalkozás, de azt a kedvezményes ár alkalmazását közvetlenül megelőzően nem, illetve korábban is csak kivételesen gyakorolta,
    b) a vállalkozás a kedvezményes ár előtt közvetlenül alkalmazta a magasabb árat, azonban ezt rendeltetésellenesen, így például ésszerűtlenül rövid ideig tette,
    c) a magasabb árat korábban nem alkalmazta,
    d) a fogyasztónak ténylegesen nem a kedvezményes, hanem annál magasabb árat kell megfizetnie.
    Mind a négy esetben a feltüntetett magasabb ár funkciója az, hogy a kedvezményes árat, illetve a kedvezmény mértékét a korábbi ár mértékéhez viszonyítottan kedvezőbb színben tüntesse fel.

    A magasabb ár feltüntetése megvalósulhat
    - összegszerű feltüntetésével (pl. 15 990 Ft),
    - a kedvezmény mértékének szerepeltetésével (pl. -25%), mivel ez is lehetővé teszi a fogyasztó számára a magasabb ár beazonosítását.

    37.4. A "Fuji FinePix E 510" digitális fényképezőgépet az eljárás alá vont a 2005. július 27. és augusztus 9. között érvényes reklámújságban akként reklámozta, hogy annak akcióban történő megvásárlása esetén a fogyasztó több mint 35%-os megtakarítást érhet el. Az akciós ár 44.990 Ft volt, amely alapján a nem akciós árnak minimum 69.215 Ft-nak kellett lennie, mivel ezen összeg 65%-a a 44.990 Ft [azzal, hogy a reklám szerint ("több mint 35% megtakarítás") a nem akciós árnak ennél magasabbnak kellett lennie].

    A készülék fogyasztók által fizetendő ára csak 2005. május 18. és május 30. között haladta meg ezt az árat (69.990 Ft), ezt követően az ár 2005. május 31. és június 7. között 66.990 Ft, 2005. június 8. és június 29. között 59.990 Ft, illetőleg 2005. június 30. és július 26. között 66.990 Ft volt. A közvetlenül az akció előtt (is) alkalmazott 66.990 Ft-os árhoz viszonyítottan az akció alatt elérhető megtakarítás nem érte el a 35%-ot (ez természetesen nem teljesült a 2005. június 8. és június 29. között időszakban alkalmazott 59.990 Ft vonatkozásában sem). A termék ára az akciót követően sem érte el kedvezmény alapjául megjelölt összeget (2005. augusztus 11. és december 31. között 66.990 Ft, 2006. január 1. és január 31. között 64.310 Ft volt).

    37.5. A Versenytanács az eljárás alá vonttal szemben indított Vj-88/2002. számú versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozatában aláhúzta, a Tpvt. 9. §-a szerint a használt kifejezéseknek a mindennapi életben elfogadott általános jelentése az irányadó annak a megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.

    Hasonlóan az ezen korábbi ügyben képviselt álláspontjához a Versenytanács nem vonja kétségbe, hogy a 2005. július 27. előtt volt olyan időszak, amikor a "Fuji FinePix E 510" digitális fényképezőgépet a reklámújságban feltüntetett kedvezmény alapjául szolgálható áron árusították, azonban a kifogásolt magatartás megtévesztésre való alkalmassága kapcsán annak van jelentősége, hogy a fogyasztók a reklám közlését hogyan értelmezhették. Számukra pedig annak a legalább 35% megtakarításnak, illetőleg az ezen megtakarítás alapjául szolgáló árnak volt jelentősége, amelyből a meghirdetett közvetlen megtakarítást el tudták érni és nem annak az egyébként egyszer korábban valós (és a későbbiekben soha nem alkalmazott) árnak, amelyen valamikor (két hónappal korábban, 13 napig) az árut kapni lehetett.

    Az ígért megtakarítás mértéke az eljárás alá vont által meghatározott viszonyítási alaphoz képest sem valósult meg (amely a jelen esetben egybeesett az akciót megelőzően alkalmazott árral). Az eljárás alá vont - amint az a reklámújság utolsó oldalán szereplő közlésből megállapítható -a 2005. július 6-i árakat tartotta viszonyítási alapnak a közölt megtakarítások vonatkozásában. Ezen a napon a készülék ára 66.990 Ft volt. Ehhez az árhoz képest a megtakarítás mértéke nemhogy nem haladta meg, de el sem érte a 35%-ot.

    37.6. Az eljárás alá vont jogszerűtlenül fokozta az elérhető kedvezmény mértékét, amely végső soron a fogyasztói várakozást növelte, s alkalmas volt a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására.

    37.7. Az eljárás alá vont magatartásával megsértette a Tpvt. 8.§ (2) bekezdésének c) és d) pontját.

Az eljárás alá vont által forgalmazott játékkastélyról a 2005. november 23-tól december 24-ig és a 2005. december 14-től 24-ig terjedő időszakra érvényes reklámújságokban megjelent tájékoztatás

  • 38.

    A Versenytanács a Vj-184/2001. számú és a Vj-55/2003. számú versenyfelügyeleti eljárásokban megállapította, hogy az eljárás alá vont nem az akcióban ténylegesen megvásárolható termék, hanem más, egyes lényeges tulajdonságaiban eltérő termék képét tartalmazta, azaz mást hirdetett, mint amit árult.

  • 39.

    A jelen esetben is megállapítható, hogy a 2005. november 23-tól december 24-ig érvényes reklámújságban 9.999 Ft-os áron meghirdetett "Cindarella-kastély" kapcsán más termék képe került szerepeltetésre, azon "Hamupipőke kastélya 2 babával" termék fotója, amely tartalmazott két babát, ellentétben a "Cindarella-kastély" termékkel. A "Cindarella-kastély" termék tehát nem a valóságnak megfelelő tulajdonság megjelenítésével került reklámozásra, hanem a ténylegesnél kedvezőbb módon (két játékbabával).

    A Versenytanács - visszautalva a Vj-184/2001. számú ügyben hozott határozatban foglaltakra is - megállapította, az eljárás alá vont magatartása alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, mert a kínált áru lényeges tulajdonságairól valótlan tényeket állítva a vásárlásnak előnyös látszatát keltette, tisztességtelenül befolyásolva döntésében a fogyasztót.

    Az eljárás alá vont magatartásával megsértette a Tpvt. 8.§ (2) bekezdésének a) és d) pontját.

  • 40.

    A jogsértés szempontjából nincs annak jelentősége, hogy az áruházakban ténylegesen megtörtént-e a vásárlók információs POS-en történő tájékoztatása, az milyen módon volt észlelhető a fogyasztók számára. A fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartás tanúsítása a reklámújság fogyasztókhoz történő eljuttatásával megtörtént, s kifejthette azon "becsalogató" hatását, amelynek eredményeként a fogyasztó felkereste az eljárás alá vont valamely áruházát.

A 2005. december 24-ig meghirdetett fenyőfavásár kapcsán a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatás

  • 41.

    Egy terméknek a jogszabály által kiemelten is lényeges tulajdonsága az érte fizetendő ár, húzta alá a Versenytanács a Vj-55/2003. számú versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozatában. Ennek megfelelően a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást valósít meg az a vállalkozás, amely ténylegesen nem a reklámújságjában meghirdetett áron árusítja termékeit.

  • 42.

    Az eljárás alá vont versenyjogi felelőssége a vizsgált reklám vonatkozásában is megállapítható, hiszen annak közzététele nemcsak a fenyőfákat árusító vállalkozás, hanem az eljárás alá vont érdekét is szolgálta. A fenyőfavásárról az eljárás alá vont reklámújságjában közzétett tájékoztatás alkalmas volt a fogyasztók azon döntésének befolyásolására, hogy felkeresik-e az eljárás alá vont valamely hipermarketjét vagy sem.

    Mindazonáltal a jelen esetben a Versenytanács nem látja megállapíthatónak a versenyjogsértést, mivel nem bizonyított, hogy a meghirdetett fenyőfák a reklámújságban meghatározott feltételektől és áraktól eltérően kerültek volna értékesítésre. Ezt a panaszos tanúvallomása sem igazolta, mivel maga a panaszos nem volt jelen a vásárlási kísérletnél, arról egy (tanúként meg nem hallgatott) hozzátartozója számolt be neki.

  • 43.

    A Versenytanács szükségesnek tartja felhívni az eljárás alá vont figyelmét, hasonló akciók esetén fordítson kellő figyelmet arra, hogy a vele szerződésben álló vállalkozás a reklámújságban foglaltak szerint járjon el, s célszerű, ha ennek biztosítékai megjelennek az eljárás alá vont és a vállalkozás között létrejött szerződésben is.

Az eljárás alá vont által forgalmazott "Bosch" gáztűzhelyről a 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújságban ("Műszaki katalógusban") adott tájékoztatás

  • 44.

    A Versenytanács a Vj-88/2002. számú versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozatában aláhúzta, az akciótartás tisztessége azt követeli meg, hogy az eljárás alá vont a készlet erejéig meghirdetett akcióba olyan mennyiségű árut bocsásson - természetesen minden fogyasztó igénye kielégítésének versenyjogi elvárása nélkül -, hogy túlzott, ésszerű módon kielégíthetetlen fogyasztói várakozásokat ne keltsen. Az arányosság elvének megsértése esetén egyrészt a fogyasztói érdekek sérülnek, hiszen a keltett várakozástól a teljesítés aránytalanul elmarad, másrészt a magatartás "becsalogató" jellege folytán a fogyasztók felkeltett vásárlási igénye csak az ígért akciós terméken kívül eső árucikkekre irányul, így alkalmas a fogyasztók versenytársaktól való jogellenes elvonására.

    A Vj-134/2004. számú, szintén az eljárás alá vonttal szemben lefolytatott eljárásban hozott határozat szerint önmagában nem ütközik a Tpvt. rendelkezéseibe, ha valamely akciós termék nem az akció teljes ideje alatt áll rendelkezésre, hangsúlyozva ugyanakkor, "a készlet erejéig érvényes" tájékoztatás nem adhat felmentést azokra az esetekre, ha a vállalkozás egészére vagy akárcsak egyetlen áruházára nézve
    a) az adott termék egyáltalán nem áll rendelkezésre,
    b) az adott terméknek irreálisan alacsony az induló készlete.

  • 45.

    A Vj-55/2003. számú, az eljárás alá vonttal szemben lefolytatott versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozatában a Versenytanács (a jelen ügyben is irányadó módon) megállapította, jogsértő, ha az akciós újságban akciósként meghirdetett egyes termékek az akció kezdetén nem kaphatók. A jogsértés megállapítása vonatkozásában az eljárás alá vont belső ügyének minősül, hogy egyes akcióban résztvevő, az akciós újságban meghirdetett termékek milyen okból nem vásárolhatók meg a fogyasztók által az akció kezdő időpontját követően, illetve az akció folyamán. Az eljárás alá vont versenyjogi felelősségét az sem szünteti meg, ha ezt szállítóinak fegyelmezetlenségére, szerződésszegésére vagy az importált termékek vámkezeléssel összefüggő problémáira lehet visszavezetni, mivel akár az ezen gondokkal belföldi és külföldi piaci tapasztalatai révén nyilvánvalóan tisztában lévő eljárás alá vontnak meg lett volna a lehetősége, hogy az akciókkal kapcsolatos magatartását, a fogyasztók tájékoztatása során és az akciós újságokban megjelenő információk kapcsán követett gyakorlatát erre figyelemmel alakítsa ki.

    A magatartás "becsalogató" jellege folytán a fogyasztók felkeltett vásárlási igénye az ígért akciós terméken kívül eső árucikkekre is irányul, így alkalmas a fogyasztók versenytársaktól való jogellenes elvonására. A Versenytanács kiemeli, az akciótartás tisztességének követelménye nemcsak a készlet erejéig (kifejezetten vagy értelemszerűen) meghirdetett termékek esetén, hanem minden akció esetén fennáll, mindenekelőtt oly módon, hogy az akció megkezdésekor a termékek a fogyasztók rendelkezésére álljanak.

    A Versenytanács kiemelte, megítélése szerint a magatartás versenyre gyakorolt hatás nem enyészik el a meghirdetett akciós termék hiánya miatti fogyasztói csalódás által, mivel a fogyasztó - figyelemmel egyebek között az áruház felkeresése kapcsán felmerült költségeire - ennek ellenére is vásárol, különösen abban az esetben, ha az eljárás alá vont munkatársai azt a tájékoztatást adják az akció időtartama alatt, hogy az akciós termék kapható volt, de már elfogyasztott, illetve későbbi időpontban megvásárolható lesz.

    Jogsértés került megállapításra a Vj-159/2005. számú versenyfelügyeleti eljárásban is, mivel az egyes reklámújságokban akciósként hirdetett termékek már az akció kezdetén sem voltak kaphatók minden áruházban. Tény, az eljárás alá vont reklámújságjainak hátoldalán minden esetben feltünteti, hogy az ajánlatok a készlet erejéig érvényesek, ez a tájékoztatás azonban nem adhat felmentést arra az esetre, ha - akárcsak egyetlen áruházban - az adott termék egyáltalán nem áll rendelkezésre vagy irreálisan alacsony az induló készlete. Ha a kereskedelemnek a reklámok valóságáért nem kellene felelősséget vállalnia, a ténylegesen rendelkezésre nem álló vonzó árú termékek hirdetésével, akár a vásárlók tudatos megtévesztésével is csábíthatna vevőket magához.

  • 46.

    A jelen esetben nem állnak a Versenytanács rendelkezésére olyan adatok, amelyekből megállapítható lenne, hogy a "Bosch HSF44K32NO" gáztűzhely akcióban történő fogyása, annak időbeni megoszlása mögött (áruházanként) milyen tényezők állnak, így esetleges az, hogy az adott áruház nem rendelkezett elegendő készlettel a termékből. Ennek megfelelően a készlet mennyiségének körében a Versenytanács jogsértést nem állapított meg.

  • 47.

    Azzal, hogy az eljárás alá vont a 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújságban ("Műszaki katalógusban") reklámozta a "Bosch HSF44K32NO" gáztűzhelyet, arról is tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a termék 2005. november 30-tól, s már ezen a napon is kapható áruházaiban.

    Amint azt az eljárás alá vont előadta a Vj-159/2005. számú versenyfelügyeleti eljárásban a magyarországi vásárlói szokások szerint az akciós termékek forgalma az akció első három napjára koncentrálódik, azon belül is a legelső nap kiemelkedő súllyal bír. Több áruház vonatkozásában ismert, hogy a "Bosch HSF44K32NO" gáztűzhely esetén az akció időtartama alatt mikor történt az első vásárlás (határozat 18. pont). A rendelkezésére álló adatokból a Versenytanács arra a következtetésre jutott, hogy az eljárás alá vont valamennyi áruháza nem rendelkezett az akció első napjától a készülékkel. Az eljárás alá vont ezzel szemben (például áruátvételi számlákkal) nem bizonyította, hogy az áruházakban az akció első napjától a fogyasztók megvásárolhatták az akciós terméket, ennek igazolására az eladási adatok alkalmatlanok voltak. Aláhúzza a Versenytanács, hogy a fogyasztókhoz eljuttatott információk (így az akciós termékek megvásárolhatóságának időpontjára vonatkozó információk) valóságtartalmát minden esetben a közreadójának kell igazolnia [lásd a Fővárosi Bíróság is a Vj-49/2001. számú ügyben hozott 3.K. 31.893/2001/7. számú ítéletét, s ez következik a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény 17. §-ának (3) bekezdéséből is].

    A Versenytanács megállapította, az eljárás alá vont megsértette a Tpvt. 8.§ (2) bekezdésének a) pontját, amikor a fogyasztókat arról tájékoztatta, hogy a "Bosch HSF44K32NO" gáztűzhely 2005. november 30-tól akció keretében megvásárolható valamennyi áruházában.

A "Sony S60" digitális fényképezőgép esetében a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatás

  • 48.

    A Versenytanács a "Sony S60" digitális fényképezőgép kapcsán is visszautal az eljárás alá vonttal szemben korábban lefolytatott versenyfelügyeleti eljárásokban hozott határozatok 44-45. pontokban ismertetett megállapításaira.

  • 49.

    E termék vonatkozásában sem állnak a Versenytanács rendelkezésére olyan adatok, amelyekből megállapítható lenne, hogy a "Sony S60" digitális fényképezőgép akcióban történő fogyása, annak időbeni megoszlása mögött (áruházanként) milyen tényezők állnak, így esetleges az, hogy az adott áruház nem rendelkezett elegendő készlettel a termékből. A Versenytanács a készlet mennyiségének körében jogsértést nem állapított meg.

  • 50.

    Azonban a jelen esetben is megállapítást nyert, az eljárás alá vont nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban. A reklámújság arról informálta a fogyasztókat, hogy a "Sony S60" digitális fényképezőgép 2004. december 14-től, azaz az akció első napjától kapható az eljárás alá vont valamennyi áruházában.

    Ezzel szemben a Versenytanács előtt ismert
    - az az eljárás alá vont által a Vj-159/2005. számú ügyben előadott tény, hogy a magyarországi vásárlói szokások szerint az akciós termékek forgalma az akció első három napjára koncentrálódik, azon belül is a legelső nap kiemelkedő súllyal bír,
    - egyes áruházak esetében az a nap, amikor a fogyasztók először vettek akciós készüléket (határozat 21. pont),
    - az a tény, hogy az eljárás alá vont soproni áruházába az akciós termék csak 2005. december 16-án, az akció harmadik napján érkezett meg (határozat 20. pont).

    A rendelkezésére álló adatokból a Versenytanács arra a következtetésre jutott, hogy az eljárás alá vont valamennyi áruháza nem rendelkezett az akció első napjától "Sony S60" digitális fényképezőgéppel. Az eljárás alá vont ezzel szemben nem bizonyította, hogy az áruházakban az akció első napjától megvásárolható volt az akciós termék, miközben ezt a 47. pontban kifejtettek szerint neki kellett volna bizonyítani.

  • 51.

    Figyelemmel a fentiekre a Versenytanács megállapította, hogy az eljárás alá vont a "Sony S60" digitális fényképezőgép esetében a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban közzétett tájékoztatás kapcsán megsértette a Tpvt. 8.§ (2) bekezdésének a) pontját, amikor azt állította, hogy a termék 2005. december 14-től megvásárolható valamennyi áruházában.

A Versenytanács döntése

  • 52.

    Figyelemmel a fentiekre a Versenytanács megállapította, hogy az eljárás alá vont a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor
    - a "Fuji FinePix" digitális fényképezőgéppel kapcsolatban a 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságban azt közölte, hogy a termék megvásárlása esetén a fogyasztók ajándékba kapnak egy 16 MB xD kártyát, illetőleg azt az ígéretet tette, hogy a termék megvásárlásával "több mint 35%-os megtakarítás érhető el",
    - a "Cindarella-kastély" elnevezésű termék esetében a 2005. november 23-tól december 24-ig érvényes reklámújság nem a ténylegesen megvásárolható termék képét tartalmazta,
    - a 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújságban ("Műszaki katalógusban") meghirdetett "Bosch HSF44K32NO" gáztűzhely a közzétett tájékoztatással ellentétben az akció első napjaiban nem volt a fogyasztók számára elérhető az eljárás alá vont valamennyi áruházában,
    - a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban meghirdetett "Sony S60" digitális fényképezőgép a közzétett tájékoztatással ellentétben az akció első napjaiban nem volt a fogyasztók számára elérhető az eljárás alá vont valamennyi áruházában.

  • 53.

    A Versenytanács bírságot szabott ki az eljárás alá vonttal szemben a Tpvt. 78.§ (1) bekezdése alapján.

    A bírság összegét a Versenytanács a Tpvt. 78.§-ának (3) bekezdésében meghatározott szempontok szerint határozta meg, figyelemmel
    - az eljárás alá vont piaci helyzetére (az eljárás alá vont Magyarország egyik legnagyobb élelmiszerkereskedelmi vállalkozása, a belföldi nettó értékesítés nettó árbevétele 2005-ben 424.839.000.000 Ft volt),
    - a jogsértő tájékoztatást tartalmazó reklámújságok igen jelentős, több millió példányszámára (a pontos, üzleti titoknak minősülő adatokat a Vj-22/2006/5. számú irat 6. pontja tartalmazza),
    - a jogsértő magatartással elért fogyasztók nagy számára,
    - a jogsértő tájékoztatást tartalmazó reklámújságok megjelentetésével kapcsolatban felmerült költségekre (ezek pontos, üzleti titoknak minősülő mértékét a Vj-22/2006/5. számú irat 9. számú melléklete tartalmazza).

    A Versenytanács a felróhatóság körében vette figyelembe, hogy az eljárás alá vont előtt a vele szemben korábban lefolytatott versenyfelügyeleti eljárásokból pontosan ismertnek kellett lenniük azon versenyjogi követelményeknek, amelyeknek a reklámújságok vonatkozásában, a reklámújságokban meghirdetett akciókkal összefüggésben érvényesülniük kell.

    A Versenytanács arra is tekintettel volt, hogy a jelen eljárás keretében nem egy, hanem több magatartás került elbírálásra, s nyert megállapítást a halmozott jogsértés.

    Súlyosító körülményként értékelte a Versenytanács, hogy az eljárás alá vonttal szemben a jelen esetben már a kilencedik versenyfelügyeleti eljárásban állapította meg, hogy a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított.

    A bírság összegének meghatározásakor a Versenytanács figyelembe vette, hogy a Legfelsőbb Bíróság korábban több alkalommal rámutatott arra, a bírság kiszabásának célja az, hogy a vállalkozásokat visszatartsa a tisztességtelen piaci magatartástól és egyúttal megteremtse a gazdasági verseny tisztességét. Ez a cél pedig csak olyan mértékű bírsággal valósítható meg, amely a versenyjogsértést megvalósító vállalkozónak érezhető megterhelést jelentő anyagi hátrányt okoz (Kf.III. 27.599/1995/3.), s olyan összegű, amely az eljárás alá vontat a hasonló magatartástól visszatarthatja (Kf.I. 25.217/1993/3. és Kf.II. 27.096/1995/4.). A Versenytanács szerint e cél a kiszabott mértékű bírsággal érhető el.

    Figyelemmel a fentiekre a Versenytanács 100 millió forintban határozta meg a bírság összegét.

  • 54.

    A határozat elleni jogorvoslati jogot a Tpvt. 83.§-ának (1) bekezdése biztosítja.

Budapest, 2006. július 6.