Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-144/2007/42

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Tiszta Égbolt Kft. (Budapest) I. rendű eljárás alá vont vállalkozás, illetve a Sky Europe Airlines, a.s. (Bratislava, Szlovákia) II. rendű eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárás során meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozásoknak a repülőjegyek árával, továbbá a meghirdetett százalékos kedvezményekkel kapcsolatos egyes 2007 évi tájékoztatásai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére.

A Versenytanács kötelezi a Sky Europe Airlines, a.s.-t 10.000.000.- (tízmillió) forint bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számlája javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.