A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az alapvetően gyermekeket és fiatalkorúakat célzó Ask Bongo („Kérdezd Bongot!”) szolgáltatás reklámjai miatt, amelyek megsérthették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

A GVH a hatósághoz érkező jelzések alapján észlelte, hogy a Középsuli című websorozatban olyan tartalom jelenik meg a Bongo emelt díjas SMS-szolgáltatásáról, amelyről valószínűsíthető, hogy közzétételéért ellenszolgáltatást nyújtottak, azonban ez nem tűnik fel egyértelműen a fogyasztóknak. Feltételezhető, hogy a műsor nézői nem kapnak megfelelő tájékoztatást a szolgáltatás lényeges jellemzőiről: így például annak díjáról és a válaszokhoz felhasznált adatok forrásáról. Emellett valószínűsíthető az is, hogy a Youtube-on futó websorozatban gyermekeknek szóló, közvetlen felszólítás jelenik meg az emelt díjas üzenetszolgáltatás igénybevételére.

A GVH úgy véli, hogy a szolgáltatást az érintett cégek széles körben, más kommunikációs eszközökön is népszerűsíthetik, így a versenyfelügyeleti eljárás kiterjed az összes ilyen kereskedelmi gyakorlat vizsgálatára.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az eljárás alá vont vállalkozások, (a Global AQA Pty Ltd., a Globoport Média Holding Kft. és a Glenwood Media Kft.) a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/3/2020.

 

Budapest, 2020. február 10.

Gazdasági Versenyhivatal

 

Információ a sajtó részére:

sajto@gvh.hu

http://www.gvh.hu

tel: (+36-30) 180-2060

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban