Budapest, 2020. október 7. –A Gazdasági Versenyhivatal nem habozik akár több milliós eljárási bírságot is kiszabni, ha egy vállalkozás  bizonyítékokat semmisít meg, akadályozva ezzel a hatósági vizsgálatot.

A GVH egy folyamatban lévő kartellügyben több milliós eljárási bírságot szabott ki egy vállalkozásra, amiért a cég a versenyhivatali rajtaütés során a feltételezett kartelljogsértéshez kapcsolódó, elektronikus bizonyítékokat semmisített meg. A vállalkozás egy munkatársa ugyanis – a helyszínen kiadott hatósági figyelmeztetés ellenére – több, a hatóság által vizsgált, feltételezett versenykorlátozással kapcsolatos könyvtárat és fájlt törölt a cég számítógépéről. A GVH szakemberei a kitörölt adatok többségét végül célprogramok alkalmazásával, olvasható módon vissza tudták állítani. Bizonyítékok megsemmisítéséért a GVH eljárási bírságot szabhat ki a hatályos jogszabályok alapján, melynek összege az előző évi nettó árbevétel akár 1%-áig is terjedhet.

A hatóság által vizsgált kartelljogsértés különösen súlyos versenyellenes magatartás, amely megfelelő bizonyítottság esetén akár nagyon jelentős, az előző évi nettó árbevétel 10%-át is elérő érdemi bírság kiszabásához vezethet. A jogsértést alátámasztó, releváns bizonyítékoknak és dokumentumoknak így nagy jelentőségük van az eljárásban. Azok megsemmisítése az egyik legsúlyosabb eljárási szabálysértés, mely az ügy feltárásának meghiúsulását eredményezheti, így ellehetetlenítheti a hatóság munkáját.

A jelenleg is folyó eljárásban ezért a GVH közel maximális eljárási bírság kiszabása mellett döntött a vétkes céggel szemben.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumba