Budapest, 2022. október 21. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ATV-vel szemben, mivel a Heti Napló című műsor közönségszavazásához kapcsolódó nyereményjáték során a csatorna vélhetően megtéveszti a fogyasztókat. A GVH vizsgálata az ATV nézőinek érdekeit szolgálja, a fogyasztókat védi.

A nemzeti versenyhatóság versenyfelügyeleti eljárást indított az ATV Első Magyar Magántelevíziós Zrt.-vel (ATV) szemben, mivel a tévétársaság a „Heti Napló Sváby Andrással” című műsora alatt vélhetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a fogyasztókkal szemben.

A műsorhoz kapcsolódó játék során a nézők SMS-ben (és a Facebookon) tudnak szavazni az adásban feltett kérdésről, a tévétársaság pedig nyereményeket sorsol ki a szavazók  között. A sorsolás ugyanakkor gyaníthatóan már a műsoridő lejárta előtt megtörténik, így az ezt követően szavazók már nem vesznek részt a játékban. A nézők azonban minderről nem kapnak semmilyen tájékoztatást, így a játék elhallgatott lezárását követően is a nyeremények reményében küldik SMS-eiket. A tévétársaság így vélhetően megtéveszti a szavazatokat küldő fogyasztókat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az ATV a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/41/2022.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban