Budapest, 2022. július 12. – A nemzeti versenyhatóság mintegy 100 milliós bírságot szabott ki számos hazai és egy szlovák hangszerkereskedőre, amiért titokban egyeztették áraikat. A vizsgálat feltárta, hogy az egyik legszélesebb palettájú hangszergyártó, a Yamaha éveken keresztül meghatározta viszonteladói felé a termékeinek minimális árait.

         A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata feltárta, hogy több hazai és egy szlovák hangszerkereskedő vállalkozás közel tíz éven keresztül egyeztette árait, hogy egységes árszintet teremtsenek egymás között. A cégek nem csupán árlistákat készítettek és osztottak meg egymással, de figyelték egymás árait és figyelmeztették azt, aki eltért az előzetesen egyeztetett áraktól. Az árak titkos rögzítése, vagyis a kartellezés különösen súlyos versenyjogi jogsértésnek minősül, amely folyamatos károkat okoz az érintett termékek vásárlóinak.

         A vizsgálat során kiderült az is, hogy a Yamaha - a hangszerek egyik legszélesebb körének gyártója és forgalmazója - 2014-től széles körben rögzítette a kiskereskedői felé a termékeinek minimális viszonteladási árait, amelyeket a nyílt írásbeli kommunikáció elkerülése érdekében, a hangszerkereskedők által használt anonim e-mail cím használatával egyeztetett a viszonteladókkal. A viszonteladói árak rögzítése szintén akadályozta a fogyasztókért folyó versenyt, hiszen célja a fogyasztói árak egységes szinten tartása volt.

A versenyhatóság figyelembe vette, hogy a Yamaha Music Europe GmbH önként fedte fel a történteket és bizonyítékokat szolgáltatott a jogsértésre. A japán cégen kívül további kilenc cég ismerte el a jogsértést, lemondva a bíróság előtti jogorvoslat lehetőségéről. A GVH Versenytanácsa – tekintettel a cégek többségének együttműködésére, illetve a kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek korlátozott pénzügyi teljesítőképességére – összesen mintegy 100 millió forintos bírságot szabott ki kilenc hazai és egy szlovák hangszerkereskedésre, illetve három egyéni vállalkozóra.

„A versenyhatósággal történő együttműködésnek és a bírósági felülvizsgálati lehetőségről való lemondásnak több előnye is van. Egyrészt a felek időt és költséget takarítanak meg a bírósági szakasz elkerülésével, másrészt jelentős bírságcsökkentő tényező is. A bírság összege Magyarország központi költségvetését gyarapítja.” – mondta dr. Tóth András, a GVH Versenytanácsának elnöke. 

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/8/2018.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban