Budapest, 2023. március 6. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a montenegrói versenyhatóság delegációját fogadta Budapesten. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke és Dragan Damjanović, a montenegrói Versenyvédelmi Ügynökség Tanácsának vezetője számos aktuális kérdésről egyeztettek.

A GVH székházában tartott szakmai megbeszélésen szóba kerültek egyebek mellett a kétoldalú hatósági együttműködés lehetőségei, az összetett versenyügyek magyar részről történő szakértői támogatása, a hatósági eljárások digitalizációjával kapcsolatos tudásmegosztás, az inflációval szembeni küzdelem versenyhatósági eszközei, illetve a nyugat-balkáni ország uniós csatlakozásának versenyjogi jogharmonizációs vonatkozásai. Utóbbi, kiemelt fontosságú terület a montenegrói versenyhatóság számára, hiszen annak hazánkba látogató elnöke vezeti a versennyel kapcsolatos csatlakozási tárgyalási fejezet kormányzati munkacsoportját.

„A kétoldalú együttműködés európai partnereinkkel kiemelten fontos a Versenyvédelmi Ügynökség számára. Várjuk, hogy bonyolultabb versenyjogi ügyeink megoldásához felhasználhassuk a magyar tapasztalatokat is. Örömmel hallottuk továbbá, hogy közös célunk, hogy Montenegró teljesítse az uniós csatlakozási tárgyalások versennyel kapcsolatos fejezetének lezárásához szükséges kritériumokat” – mondta Dragan Damjanović, a montenegrói versenyhatóság vezetője.

A Gazdasági Versenyhivatal és a montenegrói versenyhatóság eddig is szoros kapcsolatot ápolt egymással, utóbbi ugyanis kedvezményezettje a GVH és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának. Az oktatóközpont 2005 óta nyújt támogatást a versenyjog és a versenypolitika területén a két szervezet szakmai hátterére építve, elsősorban a kelet-, délkelet- és közép-európai országok versenyhatóságai számára. Magyarország így vezető szerepet játszik a régión belül az átmeneti gazdaságok fejlesztésében való részvétel és technikai segítségnyújtás terén.

„Magyarországnak érdeke, hogy a nyugat-balkáni országok mielőbb csatlakozzanak az Európai Unióhoz. A magunk részéről minden szakmai segítséget megadunk montenegrói barátainknak ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban összehangolják versenyszabályaikat az uniós jogrenddel. Ezen felül átadjuk jogalkalmazási tapasztalatainkat” – fogalmazott a megbeszélésen Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

Montenegró 2008 decemberében nyújtotta be az európai uniós tagság iránti kérelmét, és 2010 decemberében kapta meg az uniós tagjelölt státuszt. 2012 júniusában kezdődtek meg az EU és Montenegró közötti csatlakozási tárgyalások.

GVH Közszolgálati kommunikációs és Külkapcsolati Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF formátumban