Budapest, 2025. október 14. – „Újabb eredményes évet zárt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK), amely az elmúlt két évtizedben a versenypolitikai tudásmegosztás központjává vált a kelet-európai és nyugat-ázsiai régiók számára” – emelte ki Rigó Csaba Balázs, az OECD Nemzeti Tanács ülésén, Budapesten. A GVH elnöke rámutatott: A 2005-ben alapított – idén 20 éves – ROK az elmúlt két évtizedben 162 eseményt szervezett, amelyeken közel 6000 résztvevő és több mint 1000 előadó osztotta meg szakmai tapasztalatait és bővítette tudását.
Rigó Csaba Balázs az OECD Nemzeti Tanács 2025. október 14-i ülésén felidézte, hogy a GVH és az OECD által 2005-ben létrehozott Versenyügyi Regionális Oktatási Központ célja, hogy a két intézmény szakmai hátterére építve támogatást nyújtson a versenyjog és a versenypolitika területén a kelet- és délkelet-európai, valamint közép-ázsiai államok versenyhatóságai számára versenyjogi képzések és egyéb szakmai programok szervezésével. A világon mindössze három hasonló oktatóközpont működik: Magyarországon, Peruban és a Koreai Köztársaságban.
A Magyarországon működő központnak jelenleg 17 kedvezményezettje van: Albánia, Azerbajdzsán, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Észak-Macedónia, Horvátország, Georgia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Koszovó, Moldova, Montenegró, Örményország, Románia, Szerbia, Ukrajna és Üzbegisztán. „A ROK-nak köszönhetően Magyarország egyfajta összekötő hidat képez a kelet- és délkelet-európai, valamint közép-ázsiai régiók között. Hazánk a versenyjogi képzés és tudásmegosztás motorja” – húzta alá Rigó Csaba Balázs.
A 2025-ös évet összegezve Rigó Csaba Balázs felidézte, hogy a GVH és az OECD központja az idei évben lett 20 éves, ehhez kapcsolódva a két szervezet közös konferenciát rendezett februárban, emellett a ROK 2025-ben összesen hét képzést szervezett, amelyek kiváló lehetőséget biztosítottak a nemzetközi szakmai kapcsolatok további erősítésére is.
„Az elmúlt két évtized alatt 162 rendezvényt szerveztünk, és csaknem 6000 szakértőt láttunk vendégül Magyarországon. Ezek az eredmények a közös munkát, a közös tudást, és egyben a közös felelősséget tükrözik egy versenyképesebb jövőért.” – fogalmazott Rigó Csaba Balázs. „A tudásközvetítésnek a felsorolt országokba azért van jelentősége, mert hozzájárul a tisztességes versenykörnyezet kialakításához, amely kiszámíthatóságot jelent a Magyarországról „kifektető”, exportáló vállalkozásoknak. Az oktatási központ takarékosan gazdálkodik, költségvetésének egynegyedét külső forrásból teremtjük elő.” – ismertette munkájuk értelmét a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, az OECD Nemzeti Tanács 2025. október 14-i ülésén.
Rigó Csaba Balázs megköszönte a közös munkát Havas Lászlónak, Magyarország OECD és UNESCO melletti Állandó Képviseletének nemrég leköszönt nagykövetének, egyúttal biztosította a GVH és a ROK szoros szakmai együttműködéséről Nikoletti Antalt, az új OECD nagykövet jelöltet. A GVH és az OECD budapesti oktatási központjának tevékenységéről bővebb információk a Gazdasági Versenyhivatal, illetve a Versenyügyi Regionális Oktatási Központ honlapján érhetőek el.
GVH Kommunikáció
További információ:
Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939
Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170