Nyomtatható verzió PDF formátumban

A Gazdasági Versenyhivatal közleménye

A GVH bírságot szabott ki a T-Mobile-ra a Relax díjcsomagokkal kapcsolatos tájékoztatása miatt

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa mai napon tartott tárgyalásán megállapította, hogy a T-Mobile Magyarország Távközlési Részvénytársaság 2004 júniusában és júliusában a Relax díjcsomagok hívásdíjairól tájékoztatást adó egyes reklámjaival a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A Versenytanács a vállalkozást 40 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

A T-Mobile Relax 100, 250, 500 és 1000 néven ún. "gondtalan telefonálást" lehetővé tevő előfizetéses díjcsomagokkal, mint új termékkel jelent meg 2004-ben magyar mobiltávközlési piacon. A csomagok egyrészt meghatározott ún. becsomagolt percmennyiségeket tartalmaznak, amelynek fix díját a forgalomtól függetlenül az ügyfélnek ki kell fizetnie. Ha a perckeret felett kíván az ügyfél telefonálni, akkor azért már előre meghatározott tarifa alapján a fix díjon felül fizetnie kell a forgalommal arányosan. A csomagok alapvetően a belföldi hálózatok közötti hívásra alkalmasak, de kiegészítő díj fejében nemzetközi hálózatokba is lehet telefonálni.

A jelen eljárásban vizsgált reklámokban szereplő havidíjmentesség azt a képzetet kelthette a fogyasztókban, hogy forgalom nélkül esetleg még díjat sem kell fizetniük. A percdíjak szerepeltetéséből arra a következtetésre juthattak az ügyfelek, hogy a számlázás perc alapú. A reklámok egésze az átlagfogyasztót nem tájékoztatta arról, hogy a percdíj csak akkor igaz, ha a fogyasztó pontosan lebeszéli a csomagban foglalt perckeretét.

A bírság meghatározásakor a Versenytanács figyelembe vette a hasonló esetek során kiszabott bírság nagyságát, az eljárás alá vont piaci részesedését, a kifogásolt tájékoztatási tevékenység kiterjedt voltát és azt, hogy a kifogásolt reklámmal az eljárás alá vont a fogyasztók széles körét érte el A Versenytanács véleménye szerint a tájékoztatás ezen hatásán lényegesen nem változtatott az üzletekben, vagy interneten rendelkezésre álló kiegészítő tájékoztatás sem. A versenytanács megállapítja, hogy a magatartás nem tehető jogszerűvé azzal az elvárással, hogy a fogyasztó alaposan tájékozódjék a különböző díjakat illetően.

Budapest, 2005. január 25.

dr. Horváth Anita
Sajtófőnök