Nyomtatható verzió PDF formátumban

A Gazdasági Versenyhivatal sajtóközleménye

A GVH elmarasztalt 8 út- és hídépítő céget

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa szeptember 16-i határozatában megállapította, hogy 2001-ben és 2002-ben a Budapest Fővárosi Önkormányzat által kiírt közbeszerzési pályázatokon résztvevő egyes vállalkozások olyan versenykorlátozó magatartást tanúsítottak, melynek eredményeképpen rögzítették, hogy adott pályázatot melyik cég szerzi meg, illetve, hogy esetenként a nyertesek alvállalkozóként vonják be a többieket. A kiszabott bírságok összege 593,9 millió forint.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. szeptember 16-án tartott tárgyalásán hozott, ügyet lezáró határozatában megállapította, hogy a Betonút Rt., a Strabag Rt., az EGÚT Rt., az Alterra Kft., a Hídépítő Rt., a Mélyépítő Kft., a Mota Rt. és a Swietelsky Kft. a verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsítottak. A Versenytanács az eljárást a Hídtechnika Kft. és a Betonplasztika Kft., valamint a Vegyépszer Rt. ellen irányuló részében megszüntette, mivel velük szemben jogsértés nem volt megállapítható.

A jogsértés a Fővárosi Önkormányzat által kiírt 19 út- és műtárgy-felújításra vonatkozó pályázatot érintett, melyeket az Önkormányzat 2001. és 2002. folyamán hirdetett meg közbeszerzési eljárás keretében.

A jogsértés miatt a Versenytanács az alábbi bírságokat szabta ki:

Alterra Rt.

7 200 000 Ft

Betonút Rt.

68 000 000 Ft

EGÚT Rt.

74 700 000 Ft

Hídépítő Rt.

182 500 000 Ft

Mélyépítő Kft.

32 400 000 Ft

Mota Rt.

29 500 000 Ft

Strabag Rt.

182 600 000 Ft

Swietelsky Kft.

17 000 000 Ft



A jogsértéssel érintett pályázatok:

2001-es beruházások
1. XI. ker. Erzsébet híd budai lehajtók
2. IV-XV. Árpád úti felüljáró
3. II. ker. Hűvösvölgyi út
4. XV. Széchenyi út
5. I-IX. ker. Szt. Gellért rkp.
6. II. ker. Mártírok útja
7. X. ker. Éles sarok
8. XVIII. Ker. Lőrinci út
9. XV. Rákos út

2002-es beruházások
1. XIII. ker. Róbert K. krt. - XIV. ker. Hungária krt.
2. XI. ker. Tétényi út
3. XVIII. ker. Ferihegy Csévéző és Igló úti felüljáró
4. VIII. ker. Fiumei út
5. XIX. ker. 5. sz. városi főforgalmi út bevezető szakasza
6. XV. ker. Fő út
7. XVI. ker. György u.
8. X. ker. Száva u. - Üllői úti gyalogos-felüljáró
9. IX-XIX. ker. Határ úti gyalogos aluljáró
10. VII. ker. Dembinszky u.

A bírság kiszabásának alapját a Fővárosi Önkormányzat által 2001-ben és 2002-ben meghirdetett valamennyi út- és műtárgy-felújítási pályázatok összege, összesen 11,6 milliárd képezte. A jogsértéssel érintett pályázatok értéke mintegy 5,8 milliárd forint volt.

A Gazdasági Versenyhivatal 2004. március 25-én hivatalból versenyfelügyeleti eljárást indított annak megállapítására, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2001-ben kiírt nyílt közbeszerzési eljárásai (összesen 11 projekt) során az említett vállalatok összejátszottak-e. Az eljárást később kiterjesztette a 2002-ben meghirdetett munkákra is (összesen 33 projekt). A feltárt tényállás szerint 2001-ben a versenysértő magatartás - kettő kivételével - valamennyi tenderre kiterjedt, míg 2002-ben a vállalkozások a meghirdetett pályázatok egyharmadáról egyeztettek.

A VT az összejátszásban résztvevő két vállalkozás igazgatósági tagjának személyes feljegyzései és nyilatkozatai alapján megállapította, hogy az elmarasztalt cégek előzetesen felosztották egymás között, hogy melyik pályázó melyik tendert nyeri meg, illetve, rögzítették, hogy alvállalkozóként egymást részesítik előnyben.

Az ilyen típusú kartell az Európai Unió versenyjogi gyakorlata szerint is a legsúlyosabban szankcionálandó versenykorlátozások közé tartozik, mivel közvetlenül és alapvetően torzítja a források hatékony elosztását, és árfelhajtó hatású.

A Versenytanács, követve korábbi határozatait, a bírság kiszabása során tekintettel volt arra is, hogy a jogsértés közpénzek felhasználását érintette, így annak hatása fokozottan sértette a társadalmi érdekeket.

Budapest, 2005. szeptember 16.

Dr. Horváth Anita
Sajtófőnök

További információ:
Dr. Horváth Anita
Gazdasági Versenyhivatal
Sajtófőnök
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8966
mobil: 30-970-8191
email: HORVATH.Anita@gvh.hu
http://www.gvh.hu