Nyomtatható verzió PDF formátumban

A PR-TELECOM kábeltelevíziós szolgáltatót marasztalta el a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2006. március 23-án megtartott tárgyalásán hozott határozata szerint a PR-TELECOM Távközlési Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. visszaélt erőfölényével, amikor úgy léptette életbe a jelentős többletdíjfizetési kötelezettséggel járó programcsomag-módosításait, hogy arról előzetesen nem kérte ki az előfizetők véleményét. A GVH Versenytanácsa a PR-TELECOM Távközlési Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.-t jogsértő magatartásáért 10 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

A GVH Versenytanácsa - korábbi gyakorlatát követve - kimondta, egy kábeltelevíziós szolgáltató akkor jár el versenyjogba ütközően, ha a fogyasztók előzetes megkérdezése nélkül változtatja meg a programcsomag összetételét. Ez a kötelezettsége akkor áll fenn, ha a programcsomag jelentős változtatása számottevő mértékű díjemeléssel jár együtt. Ilyen esetben a gazdasági erőfölényben lévő kábeltelevíziós társaságnak lehetőséget kell adnia az előfizetőknek arra, hogy azok a tervezett módosításról véleményt mondhassanak, amelynek eredményét köteles figyelembe venni.

Amennyiben az előfizetők többsége nemtetszését fejezi ki a tervezett programcsomag módosítással kapcsolatban, akkor azt a szolgáltató jogszerűen nem teheti meg. Ezzel ugyanis az előfizetők nagy részét arra kötelezné, hogy egy, a többség által nem igényelt árut, illetőleg áru-elemet megvásároljanak. A kiszolgáltatott előfizető ezt kényszerként, indokolatlan jövedelem-átrendeződésként éli meg, hiszen nincsen reális lehetősége más szolgáltatót igénybe venni, vagy a szolgáltatót más módon, a javára kedvező eredményt igérően felszólalni a változtatás ellen.

A PR-TELECOM a programcsomag módosítása során figyelembe vette a közvélemény kutató cégek által közzé tett általános jellegű információkat a fogyasztói igényekről. A GVH Versenytanácsa szerint azonban ez nem teszi szükségtelenné azt, hogy az egyes ellátási körzetek fogyasztói közvetlenül is tiltakozhassanak a módosítás ellen, még abban az esetben sem, ha az eddigi tapasztalatok szerint az előfizetők csak viszonylag kis része élt ténylegesen ezzel a lehetőséggel.

A fentiek alapján a GVH Versenytanácsa a PR-TELECOM Távközlési Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.-re jogsértő magatartásáért 10 millió Ft versenyfelügyeleti bírságot szabott ki.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-98/2005.

Budapest, 2006. március 27.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Baráth Erika Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8985
email: Barath.Erika@gvh.hu
http://www.gvh.hu