Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhatóságok vezetőinek szervezett találkozót a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közösen alapított OECD - GVH Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ (ROK) 2013. január 21-én találkozót szervezett a célcsoport országok versenyhatóságainak vezetői részére.

Az OECD-GVH Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ 2005. február 16-án jött létre az OECD és a GVH közötti megállapodással. A Regionális Oktatási Központ az OECD és a GVH szakmai hátterére építve oktatási és szakmai programok szervezésén keresztül nyújt segítséget elsősorban a közép-, kelet- és délkelet-európai országok számára a versenypolitika, versenyjog és a versenykultúra fejlesztése, valamint a versenyhatóságok munkájának elősegítése érdekében, hozzájárulva a célországokban a verseny javításához és ezzel a gazdasági növekedéshez. A ROK alapítása óta 69 versenyjogi szakmai programot szervezett célcsoport országai közel kétezer résztvevője számára.

A vezetők részére szervezett találkozón Małgorzata Krasnodębska-Tomkiel, Petr Rafaj, Tibor Menyhart, a lengyel, cseh és szlovák versenyhatóságok elnökei, valamint dr. Juhász Miklós, a GVH elnöke és dr. Tóth András elnökhelyettes, a Versenytanács elnöke a versenyhatóságok és a bíróságok kapcsolatának szervezeti és eljárásjogi regionális aspektusait tárgyalták meg, valamint szó esett a tisztességes eljáráshoz fűződő garanciákról is.

Az egynapos vezetői találkozó délutáni programja során Albánia, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Magyarország, Macedónia, Moldova, az Oroszországi Föderáció, Románia, Szerbia és Ukrajna versenyhatóságainak képviselői a ROK 2014. évi programtervével kapcsolatos kérdéseket és jövőbeli szakmai elképzeléseiket vitattak meg.

Budapest, 2013. január 23.

Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu