Nyomtatható verzió PDF formátumban

Kartellgyanú miatt indított eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított EUROMEDIC-PHARMA Gyógyszernagykereskedelmi Zrt., a HUNGAROPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Zrt., a TEVA Magyarország Gyógyszerforgalmazó Zrt., továbbá a PharmAudit Kft. és a MEDICON PROFESSIONAL Egészségügyi Tanácsadó Zrt.-vel szemben versenykorlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt. Az ügyindítás első lépéseként a vállalkozások székhelyén előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a Hivatal munkatársai.

A Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésére álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy a fenti vállalkozások a Budapesti Egészségközpont Zrt. által 2011-ben Gyógyszerek és infúziós oldatok szállítására kiírt közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódóan egyeztettek és megállapodtak az ajánlati árakban, illetve felosztották egymás között az érintett termékeket.

A GVH gyanúja szerint a fenti magatartásukkal a vállalkozások feltételezhetően megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül annak megállapítására irányul, hogy történt-e jogsértés. A versenytörvény alapján az eljárás befejezésének határideje 6 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, egyenként legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-28/2013.

Budapest, 2013. május 8.

Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu