Nyomtatható verzió PDF formátumban

A GVH is csatlakozott a Verseny Világnapjához

A Verseny Világnapjához kapcsolódva a Gazdasági Versenyhivatal 2013. december 5-én megrendezett szakmai programjának középpontjában a szegénység és a verseny összefüggéseinek megvitatása állt.

A Verseny Világnapja az indiai székhelyű CUTS International (Consumer Unity & Trust Society) társadalmi szervezet kezdeményezésére jött létre. Az évente megrendezett esemény idei témája "A kartelltevékenység káros hatásai a szegényekre". A GVH ebből az alkalomból saját szakmai programot szervezett " Milyen szerepe van a versenynek a szegénység csökkentésében " címmel. A rendezvény során a GVH szakértői a meghívott előadókkal interdiszciplináris megközelítésben elemezték a szegénység és a verseny, ezen belül a kartelltevékenység összefüggéseit.

Dr. Juhász Miklós , a Gazdasági Versenyhivatal elnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy a verseny következtében emelkedik a fogyasztói jólét és az innováció, ezért megoldás lehet a válságból való kilábalásban. Problémát okozhat azonban, hogy a pozitív hatások többnyire csak hosszú távon jelennek meg. Mindemellett a szegénység elleni lépések csak más közpolitikákkal összhangban lehetnek eredményesek. Elmondta, hogy a GVH kiemelten kezeli az anyagilag, egészségileg kiszolgáltatott helyzetben levő sérülékeny fogyasztókkal kapcsolatos ügyeket.

Tari Zsófia , a Gazdasági Versenyhivatal munkatársa előadásában az OECD Szegénység csökkentése és a verseny c. tanulmánya alapján számos esetismertetésen keresztül bemutatta a verseny elméleti és gyakorlati hatását a szegényekre, mint fogyasztókra és a szegényekre, mint vállalkozókra illetve alkalmazottakra nézve. Végezetül ajánlásokat fogalmazott meg a versenyhivatalok számára, hogy hogyan járulhatnak hozzá munkájuk során a szegénység csökkentéséhez.

Tóth István György , a TÁRKI vezérigazgatója előadásában kiemelte, hogy a mélyszegénység hatékony csökkentésének kulcsa az, hogy segíteni kell a szegényeket abban, hogy eredményesen tudjanak versenybe szállni a kevésbé szegényekkel adott állásokért. Ehhez alapvető javulást kell elérni az iskolázottságban, javítani kell az iskolai esélyegyenlőséget és csökkenteni kell a hátrányok átörökítését. A hangsúlyt át kell helyezni az utólagos problémakezelésről a megelőző, aktív társadalompolitikára.

Kollár Kinga , a Gazdasági Versenyhivatal munkatársa a lokális (városi, megyei vagy regionális) piacokon megvalósuló kartellek káros hatásairól beszélt a GVH korábbi eljárásai alapján. Ilyen volt például a nyíregyházi és budapesti taxi piacon és a pápai és győri autósiskolákkal szemben lefolytatott vizsgálat. A helyi szinten megvalósuló kartelleknek közvetlen negatív, áremelő hatása van olyan termékek, szolgáltatások árára, amely a mindennapi élet költségeit érintik.

A záró előadásban Molnár György , a Magyar Tudományos Akadémia KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos főmunkatársa a szociális mikro hitelezés szegénységre és a versenyre vonatkozó hatásairól beszélt. Kiemelte, hogy a pénztőke, a hitelnyújtás biztosítása mellett tudás-és kapcsolati tőke juttatására is szükség van, hiszen ez növeli a versenyképes vállalkozások aktivitását és ezáltal nő a lokális verseny.

A szakmai előadásokat követően panelbeszélgetés keretében Sík Endre, a TÁRKI vezető kutatója, dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke és Molnár György a MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos főmunkatársa a szegénység és a verseny összefüggéseiről beszélgettek és arról, hogy a szegényeken egyformán lehet-e segíteni.

Budapest, 2013. december 6.

Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu