A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Global Partners System Kft. jogsértő módon, azaz tiltott, illetve megalapozatlan gyógyító hatásokkal reklámozta HillVital Gyógyfüves Mesterbalzsam elnevezésű termékét, és megtévesztette a fogyasztókat a termék összetételét tekintve. A jogsértésért 10.000.000 forint bírságot szabott ki GVH.

A HillVital Gyógyfüves Mesterbalzsam kozmetikumok közé tartozó krém.
A GVH úgy ítélte meg, hogy a Global Partners System Kft. jogszerűtlenül népszerűsítette termékét több reklámjában is 2013 januárjától 2014 decemberéig, mert megtévesztően hirdette a balzsamról, hogy

  • alkalmas betegségek gyógyítására (pl. ízületi fájdalom), annak ellenére, hogy

o 2013. január 1. és 2013. július 10. között az ágazati jogszabály kategorikusan tiltotta kozmetikumok reklámjaiban gyógyhatásra vonatkozó állítások megjelenítését, és ebben az időszakban az állítás bizonyítására sem volt jogi lehetőség

o 2013. július 11-től pedig nem rendelkezett megfelelő bizonyítékokkal állításai alátámasztására;

  • 100%-ban természetes, holott csak az összetevők több mint 90%-a természetes eredetű.

A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy

  • a jogsértő kereskedelmi gyakorlat kifejezetten sérülékeny fogyasztókat célzott meg és hosszabb ideig tartott;

  • a jogsértéssel érintett termék bizalmi jellegű;

  • a vállalkozásnak ismernie kellett a kozmetikumokkal kapcsolatos gyógyhatás-állítások közzétételére vonatozó jogszabályi tilalmakat;

  • előbb jelentek meg pozitív vásárlói visszajelzések a kommunikációban, mint, ahogy a vállalkozás a szakirodalmat áttanulmányozta.

A GVH enyhítő körülményként értékelte többek között, hogy

  • a vállalkozás részben elismerte a jogsértést, és pontosította állításait;

  • a vállalkozás 30 napos feltétel nélküli pénz-visszatérítési garanciát vállal;

  • a HillVital Gyógyfüves Mesterbalzsam döntő részben valóban természetes anyagokból áll, valamint

  • elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat biokozmetikum kategóriában, és e körülmény alátámasztja azt, hogy az eljárás alá vont jóhiszemű magatartást tanúsított.

A GVH hangsúlyozza, hogy tudományos megalapozottságot vár el a kozmetikumok gyógyhatásának bizonyításánál:

  • tudományos ismeretnek tekinthető a természet objektív összefüggéseiről szerzett, a tudományággal hivatásszerűen foglalkozó, abban szaktekintélynek számító személyek által a tudomány követelményeinek megfelelő módon igazolt tapasztalatok, általánosítások, fogalmak összessége; nem tekinthető tudományos ismeretnek a pozitív terméktapasztalat, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemény;

  • ahhoz, hogy tudományos ismeretek támasszák alá egy adott termék betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarainak vagy rendellenességeinek a gyógyítására való alkalmasságát, mélyrehatóbb vizsgálatokra van szükség. Alapos, a termék minden szervezetre gyakorolt hatására és esetleges mellékhatásaira kiterjedő kísérletsorozatot kell végezni. Ezt követően az eredményeket az orvostudomány képviselőinek kell elemezniük, és megalapozott szakvéleményt adniuk. E minimális feltételek mellett lehet csupán egy adott termékről – tudományos ismeretekre alapítottan – gyógyhatást állítani.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/17/2015.

Budapest, 2016. február 18.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban