Nyomtatható verzió PDF formátumban

Az OTP A-hitelével kapcsolatos tájékoztatási gyakorlatot vizsgálja a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. ellen 2007. április 16-án a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH észlelte, hogy eljárás alá vont folyószámlahitel (A-hitel) terméke esetében nem tájékoztatta a fogyasztókat azon tényről, hogy az egyszeri díjként feltüntetett hitelkeret beállítási díjat a későbbi - akár a bank által kezdeményezett - hitelkeret módosítások esetén is felszámolja. Mivel a termékre vonatkozó információ több formában is elérhetővé vált a fogyasztók részére, a vizsgálat kiterjed a hitelkeret beállítási díj bevezetéséig visszamenően eljárás alá vont teljes tájékoztatási gyakorlatára.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 90 nap, amely legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-68/2007.

Budapest, 2007. június 18.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu