Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult a Free Choice Kft. ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-046/2009. ügyszámon eljárást indított a Free Choice Kft. ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2009. március 25-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Free Choice Kft. ellen, mert nevezett vállalkozás a 2008. október-novemberi Vitamin Magazinban, valamint saját honlapján olyan egészségre vonatkozó és betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos állításokat tett közzé az általa forgalmazott egyes Dr. Lenkei vitaminokkal kapcsolatban, amelyek valószínűsíthetően szakmailag nem megalapozottak, s a termékeknek olyan gyógyító hatást tulajdonított, amelyek túlmutatnak az értend-kiegészítők kategóriáján. Mivel a vállalkozás fenti állításai, információi folyamatosan, több formában is elérhetőek voltak a fogyasztók számára, a vizsgálat kiterjed az általa forgalmazott Immun-Erősítő, Nátha Bomba, Niacin, Kék alga, Kal-Mag termékekre vonatkozó, a 2008. január- szeptember 1. és 2009. április 1. közötti teljes tájékoztatási gyakorlatrára, azaz valamennyi, az eljárás alá vont által közzétett, a fogyasztók részére megküldött közlésre.

Fenti magatartásával az eljárás alá vont vállalkozás valószínűsíthetően megsértette a 2008. szeptember 1-jét megelőző időtartam tekintetében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló többször módosított 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) III. rendelkezéseit, valamint a 2009. április 1-ig terjedő időszakban fent ismertetett magatartása révén valószínűsíthetően megvalósította a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 3. § ának (4) bekezdése szerinti melléklet 17. pontját és ezzel megsértette az Fttv. 3. §-a (1) bekezdésének rendelkezéseit.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A Tpvt. alapján az eljárás befejezésének határideje 90 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - egy alkalommal legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható.

Budapest, 2009. április 28.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu