A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-44/2014. ügyszámon eljárást indított a Biofarma Intézmény Kft-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2014. május 20-án versenyfelügyeleti eljárást indított a Biofarma Intézmény Kft-vel szemben, mert egyes termékeivel kapcsolatban valószínűsíthetően megtévesztő módon tájékoztatta a fogyasztókat.

A Biocaptol termékéről valószínűsíthetően megalapozatlanul állítja, hogy erőfeszítés nélkül, rövid idő alatt tartós súlycsökkenés érhető el, s annak várható mértékére és ütemére is megalapozatlanul utal, valamint feltételezhetően megtévesztően állítja azt is, hogy 30 napon belül lehetőség van a kifizetett összeg visszatérítésére.

A Csiga Elixír termék gyógyhatásával kapcsolatban tett állításai is valószínűsíthetően nem kellően megalapozottak az egészségre gyakorolt hatását illetően. Vélhetően megtévesztően állítja azt is, hogy a termékkel elért eredmények garantáltak és tudományosan igazoltak, s amennyiben a fogyasztó nem elégedett a kívánt eredménnyel, 30 napon belül visszatéríti a kifizetett összeget.

A Detoxi Liver és Viril Max termékek gyógyhatásával és hatékonyságával kapcsolatban közölt állításai is valószínűsíthetően nem kellően megalapozottak. Továbbá megtévesztően utal arra is, hogy a Detoxi Liver terméket ingyen kipróbálhatják a fogyasztók.

Fenti magatartásával a Biofarma Intézmény Kft. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. § (1) bekezdése b) pontjának bg), bk) és bj) alpontjaiban, i) pontjában valamint 3. § (2) bekezdésében foglalt tényállások megvalósításával valószínűsíthetően megsértette az Fttv. 3. § (1) bekezdésében előírt tilalmat, és ezen felül valószínűsíthetően megsértette az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) 10. § (2) bekezdésének b) pontjában, illetve 10. § (3) bekezdésében foglaltakat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Budapest, 2014. május 30.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
Gondolovics Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8902
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
email: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban