A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése, valamint az élelmiszerek reklámozására vonatkozó ágazati rendelkezések feltételezett megsértése miatt az Aniba-Net Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben.

A GVH 2014. október 2-án versenyfelügyeleti eljárást indított az Aniba-Net Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, mert azt észlelte, hogy a cég az általa forgalmazott Vitanorma Spenót kapszula articsóka kivonattal és krómmal megnevezésű étrend-kiegészítőt egyrészt olyan reklámállításokkal és képi megjelenítéssel népszerűsítette, amelyek azt sugallják, hogy a kapszula alkalmazásával súlycsökkentés érhető el, másrészt egyes reklámeszközökön gyógyhatásra utaló állításokat is alkalmaztak.

Az Aniba-Net Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a súlycsökkentésre utaló állítások alkalmazásával – az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló Európai Parlament és a Tanács 2006. december 20-i 1924/2006/EK rendelet (1924/2006/EK rendelet) előírásaira tekintettel – valószínűsíthetően megsértette az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) 10. § (2) bekezdésének b) pontjában foglaltakat; valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv) 3. § (2) bekezdésében foglalt tényállás megvalósításával az Fttv. 3. § (1) bekezdésében előírt tilalmat, továbbá a gyógyhatásra utaló állítások alkalmazásával pedig az Éltv. 10. § (3) bekezdésében foglaltakat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-83/2014.

Budapest, 2014. november 7.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
Dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1369  Budapest 62. Pf. 211.
tel: (+36-1) 472-8902
email: basa.andrea@gvh.hu; sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
email: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban