Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-116/2005/84.

A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Hajdúszoboszló) eljárás alá vonttal szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt indult versenyfelügyeleti eljárásban - nyilvános tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont visszaélt gazdasági erőfölényével a 2004-2006 években, amikor

  • tisztességtelenül állapította meg annak a megállapodásos csatlakozási díjnak a mértékét, amelyet az új fogyasztók hálózatra kapcsolása és a régebbi fogyasztók növelt kapacitásigénye esetében kellett a fogyasztónak megfizetni 20 m3/h kapacitásigény fölött, illetve

  • nem vonta be a fogyasztókat a kivitelező vállalkozások kiválasztásának folyamatába.

A versenytanács az eljárás alá vontat eltiltja a törvénybe ütköző magatartás további folytatásától.

A versenytanács kötelezi az eljárás alá vontat, hogy a határozat kézhezvételétől számított 45. naptól kezdve tegye lehetővé a fogyasztók számára, hogy a kivitelező kiválasztásával kapcsolatban észrevételt tehessenek és erről a lehetőségről a fogyasztókat a szerződéskötéskor tájékoztassa.

A versenytanács egyebekben az eljárást megszünteti.

A versenytanács az eljárás alá vont vállalkozást 4.000.000 Ft (négymillió forint) versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezi, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kell megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számlájára.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági versenyhivatalnál benyújtandó keresettel lehet kérni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.