Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-44/2006/25

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Club Karaván International Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (Budapest) és a CKI & Partner`s Szervező és Szolgáltató Bt. (Szeged) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, a Club Karaván International Szolgáltató és Tanácsadó Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor internetes honlapján
- arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a bérelhető lakókocsik légkondicionálóval/klímával rendelkeznek, illetőleg
- azt a látszatot keltette, hogy a fogyasztók egy 4.500.000 Ft értékű lakókocsit bérelhetnek.

A Versenytanács megállapítja továbbá, a Club Karaván International Szolgáltató és Tanácsadó Kft. és a CKI & Partner`s Szervező és Szolgáltató Bt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor a fogyasztók a bérleti jogról szóló szerződés megkötése előtt arról kaptak tájékoztatást, hogy a bérelhető lakókocsik légkondicionálóval/klímával rendelkeznek.

A Versenytanács a Club Karaván International Szolgáltató és Tanácsadó Kft-nek a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartás további folytatását a határozat kézhezvételétől megtiltja.

A Versenytanács kötelezi a Club Karaván International Szolgáltató és Tanácsadó Kft-t 500.000 Ft (Ötszázezer forint) bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számla javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Versenytanácsnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indoklás

  • 1.

    A Gazdasági Versenyhivatal annak vizsgálatára indított versenyfelügyeleti eljárást a Club Karaván International Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (a továbbiakban: Club Karaván Kft.) és a CKI & Partner`s Szervező és Szolgáltató Bt. (a továbbiakban: CKI Bt.) ellen, hogy az eljárás alá vontak megsértették-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) III. fejezete rendelkezéseit a Club Karaván Kft. tulajdonában álló lakókocsik bérletének lehetősége kapcsán a fogyasztóknak adott tájékoztatásukkal.

I.

Az eljárás alá vontak

  • 2.

    A 2002-ben létrejött Club Karaván Kft. 100%-ban belföldi tulajdonban álló vállalkozás. Fő tevékenysége a TEÁOR 71.21 "Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése" elnevezésű szolgáltatás. 2005. évi nettó árbevétele 65.372.000 Ft volt.

    A CKI Bt. (korábban: MINDEN-S Bt.) 1995. óta működik, fő tevékenysége a TEÁOR 74.87.03 elnevezésű "Máshova nem sorolt egyéb gazdasági szolgáltatás." 2005. évi nettó árbevétele 7 millió Ft volt.

II.

Az eljárás alá vontak vizsgált magatartása

  • 3.

    A Club Karaván Kft. 2002-től ún. időben felosztott telepített lakókocsi programot értékesít 3-10 éves időszakra. 2004-ben 47, 2005-ben 46, 2006-ban 33 darab lakókocsit telepített különböző magyar, horvát, osztrák és olasz kempingekbe.

    A fogyasztó és a Club Karaván Kft. közötti, bérleti jogról szóló megállapodás szerint a szerződés tárgya a Club Karaván Kft. tulajdonát képező, a KNAUS-TABBERT csoport által gyártott Holiday 520 TKM típusú lakókocsi kizárólagos joga minden év meghatározott naptári hetében, meghatározott helyen. A fogyasztónak lehetősége van arra, hogy a Club Karaván Kft. által felkínált rendszeren belül a saját bérleti jogának helyét és hetét elcserélhesse egy másik helyre és hétre.

    A Holiday 520 TKM típusú lakókocsi fűtése Truma 3002-as kályhával történik, amely gázzal működik. A lakókocsi hűtése klímával oldható meg, amit külön kell igényelni. 2005. szeptember 28-án a 2005-ös modell ára 2.940.000 Ft (akciósan 2.650.000 Ft) volt, a 2006-os modell ára pedig 3.030.000 Ft (ugyanennyi volt az ár 2006. július 4-én is). A külön megvásárolható klíma 375.000 Ft-ba került.
    A Club Karaván Kft. által bérbe adott lakókocsikban levegő keringető berendezés van, amelynek segítségével kb. 3-4 oC-kal lehet csökkenteni a benti hőmérsékletet azáltal, hogy a lakókocsi alóli hűvösebb levegőt áramoltatja a készülék a lakókocsiba.

  • 4.

    A Club Karaván Kft. 2003-tól működik együtt a CKI Bt-vel. A közöttük létrejött megbízási szerződés szerint a megbízott CKI Bt. megbízást kap a megbízó Club Karaván Kft-től a Club Karaván Kft. tulajdonát képező lakókocsik bérbeadására. A Club Karaván Kft. felhatalmazta a CKI Bt-t a nevében történő szerződéskötésre. A CKI Bt. 2005 májusában felhagyott az értékesítési tevékenységgel. A Club Karaván Kft. lényegében már 2005-ben is csak a megkötött szerződések teljesítésével foglalkozott, az értékesítéssel nem.

  • 5.

    A fogyasztóval történő szerződéskötés több szakaszból áll:

    A potenciális szerződőket különböző módokon keresik meg (címlista alapján, telefonon, reklám útján). A fogyasztóval történő időpont-egyeztetést követően személyes találkozóra kerül sor. A fogyasztóknak arra is lehetőségük van, hogy a Club Karaván Kft. internetes honlapján tájékozódjanak a Club Karaván Kft. által kínált szolgáltatásról.

    A személyes találkozón az értékesítő az érdeklődőt a program rövid ismertetése után a helyszínen lévő lakókocsiba kíséri. A lakókocsi bemutatása közben az érdeklődő kipróbálhatja a lakókocsi különböző berendezési tárgyainak működését. A bemutatón elhangzó, nem egy egységes előírás szerint történő szóbeli tájékoztatás nem szükségszerűen ad pontos felvilágosítást arra vonatkozóan, hogy milyen rendszerű, milyen teljesítményt nyújt azon berendezés, amely a lakókocsi nyári melegben kellemes hőmérsékletét hivatott biztosítani. A bemutatókon - a 06010-6328/2005. bü számú büntető eljárásban keletkezett iratokból, a Pesti Központi Kerületi Bíróság 36.P. 91.406/2004/8. számú ítéletéből és a CKI Bt. 2006. június 14-i nyilatkozatából megállapíthatóan - szó volt "légkondicionálóról", "légkondicionálásról", "klímáról" és "klimatizálásról."

    A lakókocsi bemutatását követően levetítik a Club Karaván Kft. bemutató filmjét, amelynek gyermekszereplője egy nyaralásról szóló rövid történetben a klubtagság előnyeit és a telepített lakókocsi használatát mutatja be, arról adva tájékoztatást, hogy a lakókocsiban egy "légbefúvó" berendezés alkalmazására van lehetőség.

    Ha a fogyasztó továbbra is késznek mutatkozik a programhoz történő csatlakozásra, az üdülési és a pénzügyi feltételek megtárgyalására kerül sor (az üdülési hely, az időpont, az üdülési periódus hosszának kiválasztása, csere lehetőség és a fizetési feltételek egyeztetése).

    Ezt követi a megállapodás megkötése. A fogyasztó ehhez kapcsolódóan megkapja a Club Karaván Kft. tájékoztatóját, a klubszabályzatot és a lakókocsi leírását. A bérleti szerződés részét képező "Tájékoztató" V. pontja tartalmazza a lakókocsik leírását, a berendezési tárgyak között említve a "levegőkeringtető berendezést."

  • 6.

    A Club Karaván Kft. 2002-től teszi elérhetővé internetes honlapját, amelyen azt elmúlt években csak minimálisan módosított. A honlapon a "Cég bemutatása" oldalon közlésre került, hogy

    "A Club Karaván International célja, hogy a vele klubtagsági szerződést, megállapodást kötő ügyfeleket meghatározott üdülési időszakokra hosszú távú üdülési lehetőséghez juttassa. A cég bázisát a Magyarországon gyártott KNAUS lakókocsikra építi."

    Ez alatt egy lakókocsi fényképe mellett az alábbi olvasható:

    "A németországi KNAUS-TABBERT GROUP tagja a KNAUS-TABBERT Magyarországi Kft., amelynek székhelye Nagyoroszi.
    Az itt lévő üzemben készülnek az EIFELLAND típusú lakókocsik több méretben és felszereltségben. A legkisebb 3,5 m, a legnagyobb 5,6 m. Ez a nagy eltérés biztosít arra, hogy a kétszemélyes nyaralástól a hat személyes családi vakációig mindenki számára alkalmassá tegyük programunkat. A lakókocsi fel van szerelve fürdőszobával, WC-vel, konyhával, elő sátorral és természetesen légkondicionálóval. A téli síelőkre is gondoltak a fejlesztők, mivel a kocsik fűtése a téli időszakban is használhatók.
    A Club Karaván International egy olyan új szolgáltatással lepi meg a nyaralás ezen fajtáját kedvelő réteget, mely a telepítéstől a nyaralás közbeni szórakozásig terjed."

    A honlap "Ajánlatunk" oldalának 7. lapján a 2005. november 19-én kinyomtatott változat szerint az alábbi volt olvasható:

    "Legyen saját lakókocsija!
    Lakókocsi ára Teljes felszereléssel
    Elősátor, Klíma, Kerti bútorok, Tv, Satelit antenna,
    Melegvíz ellátás, Elektromos csatlakozás, stb.
    4.500.000 Ft _
    Előnye - Hátránya
    52 hétre saját Kihasználhatóság (4-5 hét/év)
    Vontatás. Telepítés, Autópálya díj
    Tárolás, Megfelelő gépkocsi (fogyasztás)
    Biztonságos célbaérés!

    A honlap "Ajánlatunk" oldala a 2006. március 1-jén és 2006. július 6-án kinyomtatott változat szerint ugyanezt tartalmazta, azzal az eltéréssel, hogy a szövegben nem szerepel a "Klíma" szó.

  • 7.

    A Club Karaván Kft. és a CKI Bt. között létrejött szerződés szerint a CKI Bt. a szerződés előkészítésével és megkötésével kapcsolatos összes tevékenységet elvégzi, a Club Karaván Kft-vel egyeztetett formában és módon. Amennyiben a CKI Bt. az értékesítéshez saját maga által készített vagy készíttetett reklámanyagot szeretne használni, annak használatát előzőleg a Club Karaván Kft-vel kell engedélyeztetni. A "megállapodás bérleti jogról" szóló szerződés teljesítésével kapcsolatos minden felelősség a Club Karaván Kft-t terheli, mondja ki a szerződést.

    A gyakorlatban a két eljárás alá vont között az értékesítéssel kapcsolatban folyamatos napi kapcsolat volt, ugyanakkor az értékesítő személyekre volt bízva, hogy a megállapodás során milyen fordulatokkal érte el, hogy a vásárlók a megállapodást megkössék.

III.

Az eljárás alá vontak védekezése

  • 8.

    A CKI Bt. kiemelte, a fogyasztó a szerződéskötés helyszínén az összes írásos anyagot megkapja. Előadta, nem használták a bemutatott lakókocsira a klíma berendezés meglétére utaló kifejezést. Ugyancsak nem tartalmazza ezt a technikai tulajdonságot a bemutató során levetített videofilm, s szintén levegőkeringtető rendszerről szól a fogyasztóval megkötött megállapodás részét képező tájékoztató is.

    A szerződés megkötése előtt a cég vezetője tisztázta, egyértelművé tette a szerződés pontos tartalmát. A lakókocsit, annak felszereltségét bemutató S. T. is határozottan tagadta, hogy a "klíma" szót használta volna. Azt elismerte, lehet, hogy szóban használta a "levegő klimatizálása kifejezést".

    A CKI Bt. jogsértés hiányában kérte a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetését.

  • 9.

    A Club Karaván Kft. hangsúlyozta, a honlap által nem ajánlatot kívánt adni a fogyasztók számára. Az interneten elhelyezett, az adott lakókocsira vonatkozó információkkal arra kívánták felhívni a fogyasztók figyelmét, hogy nem szükséges beruházniuk, megvásárolniuk egy lakókocsit, hanem lehetőség nyílik azok bérletére is. Az ajánlat maga csak a jogszabályi előírásoknak megfelelő szerződésben szerepel, a konkrét típusra vonatkozóan. Ismertette, hogy az internetes honlap "Cég bemutatása" oldala nem azt a lakókocsit tartalmazza, amelyet a fogyasztóknak kínál. Ezt az oldalt a KNAUS-TABBERT cég reklámjául helyezte el az internetes honlapon.

    A szerződés megkötésére nem interneten kerül sor, hanem egy olyan folyamat keretében, amelynek során konkrétan megmutatják a fogyasztóknak, hogy milyen lakókocsi bérlésére nyílik lehetőség. Maga a szerződés is konkrét felszereléssel rendelkező konkrét lakókocsira vonatkozik.

    Az eljárás alá vont előadta, a légkondicionálás megítélése szerint valamilyen légcserélési lehetőséget jelent, s számtalan formája van. A kedvezőbb hőmérséklet elérését ez a légbefúvó berendezés is képes nyújtani, ugyanakkor nem vitatta, hogy a légbefúvó berendezés nem tudja azt, amit a freonos légkondicionáló, mindazonáltal a fogyasztók tudatában voltak ennek a szerkezetnek a szerződéskötéskor, s nem kifogásolták ezt.

    Az internetes honlap "Ajánlat" oldalán szereplő 4,5 millió forintos értékkel összefüggésben jelezte, nem kerül meghatározásra, hogy végül is mit tartalmaz ez az érték. A 4,5 millió forintos ár nem a bérelhető a lakókocsira vonatkozott, ugyanakkor van olyan lakókocsi is, amelynek az alapára ennek a többszöröse. Megjegyezte, a fogyasztók részére átadott, felszerelt lakókocsi ára nem azonosítható a lakókocsi bekerülési összegével, hiszen számos plusz költség is felmerült.

    A Club Karaván Kft. elsődlegesen az eljárás megszüntetését, másodlagosan a pénzbírság mellőzését kérte. Előadta, hogy bármilyen változtatásra kész a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásban.

  • 10.

    Az eljárás alá vontak hangsúlyozták, csak egyetlen egy fogyasztó fogalmazott meg panaszt a klímával összefüggésben.

IV.

Jogi háttér

  • 11.

    A Tpvt. 8.§-a (1) bekezdésének első mondata szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. Ugyanezen cikk (2) bekezdésének a) és d) pontja értelmében a fogyasztók megtévesztésének minősül, ha a) az áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak, d) különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik.

    A Tpvt. 9.§-a szerint a használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.

    A Tpvt. 77.§-a (1) bekezdésének d) és f) pontja értelmében az eljáró versenytanács határozatában megállapíthatja a magatartás törvénybe ütközését, illetve megtilthatja a törvény rendelkezéseibe ütköző magatartás további folytatását.

    Az eljáró versenytanács a Tpvt. 78.§-ának (1) bekezdése alapján bírságot szabhat ki azzal szemben, aki a Tpvt. rendelkezéseit megsérti. A bírság összege legfeljebb a vállalkozás, illetve annak - a határozatban azonosított - vállalkozáscsoportnak a jogsértést megállapító határozat meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevételének tíz százaléka lehet, amelynek a bírsággal sújtott vállalkozás a tagja. A (3) bekezdés rögzíti, hogy a bírság összegét az eset összes körülményeire - így különösen a jogsérelem súlyára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértéssel elért előnyre, a jogsértő felek piaci helyzetére, a magatartás felróhatóságára, az eljárást segítő együttműködő magatartására, a törvénybe ütköző magatartás ismételt tanúsítására - tekintettel kell meghatározni. A jogsérelem súlyát különösen a gazdasági verseny veszélyeztetettségének foka, a fogyasztói érdekek sérelmének köre, kiterjedtsége alapozhatja meg.

V.

A Versenytanács döntése

  • 12.

    A Tpvt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartások tilalmazásával a gazdasági versenyt oly módon óvja, hogy nem engedi tisztességtelenül befolyásolni a fogyasztói döntés mechanizmusát. A tisztességtelen befolyásolás kihat vagy kihathat a fogyasztók versenytársak, illetve termékek közötti választásának a folyamatára.

  • 13.

    Általános követelményként fogalmazódik meg, hogy a nyereség és vagyonszerzés céljából gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásnak a magáról vagy termékeinek lényeges tulajdonságáról adott, fogyasztóknak szóló tájékoztatása igaz és pontos legyen.

  • 14.

    A fogyasztók megtévesztése a termék bármely lényeges tulajdonsága vonatkozásában megvalósulhat.

  • 15.

    A jogsértő tájékoztatás akkor is megvalósul, ha utóbb a fogyasztóknak módjuk van a teljes körű valós információ megismerésére, a Tpvt. ugyanis a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására alkalmas tájékoztatást tilalmazza, e sérelem pedig a jogsértő információk közreadásával befejeződik.

  • 16.

    A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartás megvalósításához nincs szükség a megtévesztés bekövetkezését megállapító konkrét fogyasztói panaszra. A jogsértés megállapíthatósága kapcsán a fogyasztói panaszok léte vagy hiánya, illetőleg az esetleges ismertté vált panaszok száma nem bír jelentőséggel, mivel akár fogyasztói panaszok hiányában is tanúsítható a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartás.

    Figyelemmel erre a Versenytanács nem fogadta el az eljárás alá vontak azon védekezését, hogy csak egy fogyasztó fogalmazott meg panaszt a klímával (légkondicionálóval) összefüggésben (lásd a határozat 10. pontját).

  • 17.

    A jelen versenyfelügyeleti eljárás a vizsgálat által meghatározottan mindenekelőtt annak versenyjogi elbírálására irányult, hogy az eljárás alá vontak a lakókocsik bérletére irányuló tevékenységük során a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak-e a lakókocsik hőmérsékletét befolyásoló készülékről adott tájékoztatással. A Versenytanács aláhúzza, az elsődlegesen a nyári melegben használt lakókocsik esetében lényeges tulajdonságnak minősül, hogy azt felszerelték-e valamilyen, a belső hőmérséklet csökkentésére alkalmas berendezéssel, s ha igen, akkor milyen készülékkel.

  • 18.

    A fogyasztóknak nyújtott tájékoztatás értékelésekor a Tpvt. 9.§-a az alkalmazandó, így a használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.

  • 19.

    A Club Karaván Kft. internetes honlapján közzétettek a fogyasztó számára azt a tájékoztatást adták, hogy a bérelhető lakókocsik légkondicionálóval/klímával rendelkeznek. Ez következik a "Cég bemutatása" oldalon leírtakból, de az "Ajánlatunk" oldal azon változatából is, amely klímáról tett említést (lásd a határozat 6. pontját).

    A légkondicionáló és a klíma a mindennapi életben a fogyasztók számára azonos tartalommal bír, jelentős mértékű, hűtőfolyadék révén elért hőmérsékletcsökkenést eredményező léghűtést jelent, s semmiképpen sem valamilyen légkeveréses rendszert. Ennek alkalmazásáról egyértelmű, a félreértések elkerülését lehetővé tevő tájékoztatást kell adni.

    A Club Karaván Kft. internetes honlapján olyan tájékoztatást adott a lakókocsik felszereltségéről, amely nem felelt meg a valóságnak, a fogyasztókban azt a képzetet keltve, hogy a lakókocsik az általuk ismert szolgáltatást (léghűtést) kínáló, a fogyasztók számára jelentőséggel bíró klímával/légkondicionálóval rendelkeznek.

    A Versenytanács nem tudta elfogadni a Club Karaván Kft. azon védekezését, hogy az internetes honlap nem azt a lakókocsit tartalmazza a "Cég bemutatása" oldalon, amelyet a Club Karaván Kft. kínál a fogyasztóknak, ezt az oldalt a KNAUS-TABBERT cég reklámjául helyezte el az internetes honlapon (a határozat 9. pontja). A közlés ezen állítólagos reklámjellegét a honlap nem közli, s annak összhatása azt a tájékoztatást nyújtja a fogyasztó számára, hogy az ott ismertetett tulajdonságokkal bíró lakókocsi bérletére van lehetőség.

    A Club Karaván Kft. magatartásával megsértette a Tpvt. 8.§-a (2) bekezdésének a) pontját.

  • 20.

    A Club Karaván Kft. internetes honlapjának "Ajánlatunk" oldalán közzétettek alapján (a határozat 7. pontja) a fogyasztó olyan tájékoztatást kapott, amely szerint az általa bérelhető lakókocsi értéke 4.500.000 Ft.

    A Holiday 520 TKM típusú lakókocsi ára 2005. szeptember 28-án (és 2006. július 4-én is) a 2006-os modell esetén 3.030.000 Ft, a 2005-ös modell esetén 2.940.000 Ft (akciósan 2.650.000 Ft) volt. A versenyfelügyeleti eljárás során maga a Club Karaván Kft. is elismerte, hogy a 4.500.000 Ft egy fiktív szám. Nem került bizonyításra, hogy a közel 1,5 millió Ft különbözet a lakókocsi alapfelszerelésben benne nem lévő berendezési tárgyainak összegével megegyező lenne.

    Figyelemmel a fentiekre a Versenytanács megállapította, a Club Karaván Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor azt a látszatot keltette, hogy a fogyasztók egy 4.500.000 Ft értékű lakókocsit bérelhetnek. A lakókocsi valóságos értékénél magasabb összeg feltüntetése azon túlmenően, hogy magának az árunak az egyik lényeges tulajdonsága vonatkozásában ad egy valóságnak meg nem felelő tájékoztatást, a fogyasztóknak, egy, a valóságosnál kedvezőbb ügylet hamis látszatát is kelti. Alkalmas a fogyasztó lakókocsi bérletéről hozott döntésének befolyásolására az, hogy a bérleti díj miként aránylik a lakókocsi vételérához, amely arány a bérlet mellett szólóan nyilvánvalóan kedvezőbb, ha nem 3 vagy 3,5 millió, hanem 4,5 millió Ft-hoz történik a viszonyítás.

    A Club Karaván Kft. magatartásával megsértette a Tpvt. 8.§-a (2) bekezdésének a) és d) pontját.

  • 21.

    A Versenytanács szerint a Club Karaván Kft. mindkét jogsértő magatartása alkalmas a fogyasztói döntés befolyásolására. A vállalkozásról, illetőleg az általa kínált szolgáltatásról (akár éppen az eljárás alá vontak megkeresése nyomán vagy egy végleges döntést még nem eredményező bemutatón való részvételt követően) az interneten tájékozódó fogyasztó döntési folyamatába az a információ is beépül, hogy a bérelhető lakókocsi légkondicionálóval/klímával rendelkezik, illetőleg a szerződés megkötésével egy 4.500.000 Ft értékű lakókocsi bérletére nyílik lehetőség.

  • 22.

    A versenyjogi relevanciával bíró fogyasztói döntés meghozatala egy folyamat, amelynek nemcsak az egészét, hanem egyes szakaszait is védi a Tpvt. a maga eszközeivel. Ez a folyamat a figyelemfelhívást, a reklámozást, a nem célzott, hanem a fogyasztók által (pl. az interneten) szabadon elérhető tájékoztatást is magában foglalja, s a fogyasztók megtévesztésének tilalma már e szakasszal kapcsolatban is érvényesülést kíván. Magának a versenyjogi értékelésnek a megtételére a fogyasztói döntés meghozataláig (a szerződés megkötéséig) terjedő időszakban a vállalkozás(ok) által bármilyen módon, így írásban vagy (piaci léptékű, nem egyedi jellegű) szóban adott tájékoztatás kapcsán van lehetőség. Ennek megfelelően a jelen esetben nemcsak az interneten közzétett tájékoztatás, hanem a személyes találkozó (előadás) során adott tájékoztatásra is kiterjedt a vizsgálat. Mindez ugyanakkor az is jelenti, hogy nem képezték a versenyjogi értékelés tárgyát a szerződés megkötését követően átadott és a fogyasztók által csak akkor megismerhető iratok.

    A Versenytanács a rendelkezésére álló iratokból megállapította, a szóbeli tájékoztatás alkalmával a fogyasztó a szerződés megkötését megelőzően rendszerszerűleg nem kapott pontos, egyértelmű tájékoztatást arról, hogy milyen módon történik a levegő hőmérsékletének a befolyásolása a lakókocsiban. A szóbeli tájékoztatás során (nem a versenyjogi minősítést kizáró egyedi jelleggel) a fogyasztók számára az került közlésre, hogy a lakókocsi klímával/légkondicionálóval rendelkezik Amint azt az előzőekben már leszögezte a Versenytanács, a légkondicionáló és a klíma a mindennapi életben a fogyasztók számára azonos tartalommal bír, jelentős mértékű hőmérsékletcsökkenést eredményező léghűtést jelent, s semmiképpen sem valamilyen légkeveréses rendszert. Ennek megfelelően a szóbeli tájékoztatón (előadáson) adott információ alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. A Versenytanács e körben nem fogadta el a CKI Bt. azon védekezését, hogy nem használták a bemutatott lakókocsira a klíma berendezés meglétére utaló kifejezést (a határozat 8. pontja), mivel ennek ellentmondanak a 06010-6328/2005. bü számú eljárásban készült meghallgatási jegyzőkönyvek és a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt tett tanúvallomás (lásd a határozat 5. pontját), de magának a CKI Bt-nek a 2006. június 14-i nyilatkozata is, amelyben előadta, a szerződés megkötését megelőzően bemutató S.T. tagadta a "klíma" szó kimondását, azt azonban elismerte, lehet, hogy szóban használta a levegő klimatizálása kifejezést.

    A versenyjogi megítélésen az sem változtat, hogy a Club Karaván Kft. bemutató film gyermekszereplője a nagy melegben igénybe vehető "légbefúvóról" beszél (és nem a bérleti szerződés "Tájékoztatójának" V. pontjában szereplő "levegőkeringtető berendezésről"), anélkül, hogy annak tartalmát meghatározná, ezáltal még kétséget sem ébresztve a fogyasztóban azt illetően, hogy nem a hétköznapi értelemben vett légkondicionálóról/klímáról van szó.

    A Club Karaván Kft. és a CKI Bt. tevékenysége szorosan összefonódott, együttműködésük eredménye a lakókocsik bérletére vonatkozó megállapodások létrejötte.

    A közöttük létrejött szerződés értelmében a CKI Bt. a szerződés előkészítésével és megkötésével kapcsolatos összes tevékenységet a Club Karaván Kft-vel egyeztetett formában és módon végzi, s ha az értékesítéshez saját maga által készített vagy készíttetett reklámanyagot szeretne használni, annak használatát előzőleg a Club Karaván Kft-vel kell engedélyeztetni. A Club Karaván Kft. ügyvezetője és egy munkatársa előadásokat tartott a CKI Bt. értékesítést végző munkatársainak, s az előadásokon az is elhangzott, hogy a lakókocsik egy speciális, a Knaus-Tabbert által szabadalmaztatott klímával kerülnek forgalomba. A gyakorlatban ugyanakkor az értékesítő személyekre van bízva, hogy a megállapodás során milyen fordulatokkal érik el, hogy a vásárlók a megállapodást megkössék, így a CKI Bt. önálló mozgástérrel rendelkezik az értékesítés, a fogyasztóknak adott tájékoztatás vonatkozásában. A konkrét értékesítés során pedig a fogyasztók a klímáról, klimatizálásról, légkondicionálásról kaptak tájékoztatást. E tájékoztatás kétségtelenül alkalmas arra, hogy a bérleti jogra vonatkozó szerződés megkötéséről való fogyasztói döntésre hatást gyakoroljon.

    Figyelemmel a fentiekre az együttműködésükkel összefüggésben végzett, fogyasztók felé megnyilvánuló tájékoztatás jogszerűségéért minkét eljárás alá vont versenyjogi felelősséggel tartozik. A Versenytanács megállapította, hogy a Club Karaván Kft. és a CKI Bt. az előzőekben részletezett magatartásával megsértette a Tpvt. 8.§-a (2) bekezdésének a) pontját.

    A Versenytanács megjegyzi, a bérleti szerződés részét képező "Tájékoztató", az abban szereplő "levegőkeringtető berendezés" kifejezés nem szünteti meg sem az internetes honlapon, sem az ún. "előadások" keretében nyújtott tájékoztatás jogsértő jellegét, hiszen a jogsértés már a jogsértő információk közreadásával befejeződik.

  • 23.

    A fogyasztók jövőbeni megfelelő tájékoztatása érdekében a Versenytanács a jogsértés Tpvt. 77.§-a (1) bekezdésének d) pontja alapján történő megállapítása mellett a jogsértő magatartás(ok) további folytatását ugyanezen bekezdés f) pontja alapján a Club Karaván Kft. vonatkozásában megtiltotta. Ez azt jelenti, hogy a Club Karaván Kft. köteles intézkedni a honlap tartalmának módosítása iránt, s nem adhat olyan tájékoztatást, hogy a bérelhető lakókocsik légkondicionálóval/klímával rendelkeznek, illetőleg nem keltheti azt a látszatot, hogy a fogyasztók egy 4.500.000 Ft értékű lakókocsit bérelhetnek, továbbá a fogyasztóknak az esetleges jövőbeni bemutatókon a bérleti jogról szóló szerződés megkötése előtt nem adhat arról tájékoztatást, hogy a bérelhető lakókocsik légkondicionálóval/klímával rendelkeznek.

    A Versenytanács a CKI Bt. esetében nem tiltotta meg a jogsértő magatartás további folytatását, mivel az eljárás alá vont 2005 májusában felhagyott az értékesítési tevékenységgel.

  • 24.

    A Versenytanács bírságot szabott ki a Club Karaván Kft-vel szemben a Tpvt. 78.§ (1) bekezdése alapján. A bírság összegét a Versenytanács a Tpvt. 78.§-ának (3) bekezdésében meghatározott szempontok alapján határozta meg, figyelemmel a Club Karaván Kft. által megvalósított jogsértő magatartás több évet felölelő időtartamára és a jogsértő magatartással elért fogyasztók körére (erre vonatkozóan a 06010-6328/2005. bü eljárásban nyilatkozott Club Karaván Kft. ügyvezetője). A Versenytanács tekintettel volt arra is, a jelen eljárásban három vonatkozásban került megállapításra, hogy a Club Karaván Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A Versenytanács nem tudta enyhítő körülményként értékelni a Club Karaván Kft.nek a Versenytanács tárgyalásán tett azon nyilatkozatát, amely szerint bármilyen változtatásra kész a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásban, mivel erre az eljárás alá vontnak már a versenyfelügyeleti eljárás során, s különösen a Versenytanács előzetes álláspontjának ismeretében lehetősége lett volna, azonban semmilyen ezen irányba mutató konkrét lépést sem tett.

    A CKI Bt. esetében a Versenytanács az eljárás alá vont 2005. évi nettó árbevételének csekély voltára tekintettel nem szabott ki bírságot.

  • 25.

    A határozat elleni jogorvoslati jogot a Tpvt. 83.§-ának (1) bekezdése biztosítja.

Budapest, 2006. július 4.