Nyomtatható verzió PDF formátumban

A GVH 315 millió forintra bírságolta a Procter & Gamble-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a 2006. szeptember 21-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Procter & Gamble Magyarország Nagykereskedelmi Kkt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A társaság televíziós reklámjaiban valamint hostessei által adott tájékoztatásaiban is azt állította, hogy "Bonux" mosóporuk tisztítóereje rendkívüli valamennyi, hasonló árú mosóporhoz képest. Ezen állítását azonban nem tudta maradéktalanul bizonyítani. A Procter & Gamble-nek jogsértő magatartásáért 315 millió forint versenyfelügyeleti bírságot kell fizetnie.

A versenyfelügyeleti eljárás a Procter & Gamble Magyarország Nagykereskedelmi Kkt. (a továbbiakban: Procter & Gamble) televíziós reklámokban és hostessek által, a "Bonux" mosóporra vonatkozó, 2005. augusztus és november között közzétett tájékoztatása miatt indult meg.

A reklámfilmek azt állították, hogy a "Bonux" tisztítóereje egészen rendkívüli a hipermarketekben kapható hasonló árú mosóporok körében. Amint arra a GVH rámutatott, a "hasonló árú mosóporok" közé a fogyasztók - sőt maga Procter & Gamble is - nem csupán a "Bonux" mosóporral együtt tesztelt "Tomi" és "Biopon Takarékos" mosóporokat sorolják. Más mosóporok esetében azonban a reklámfilmek állításainak alátámasztására semmilyen bizonyíték nem áll a Procter & Gamble rendelkezésére. Ráadásul a GVH megállapította, hogy a "Tomi" és a "Biopon Takarékos" mosóporok esetében sem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy ezekhez képest a "Bonux" tisztítóereje rendkívüli. Ezt a "rendkívüliséget" ugyanis nem alapozzák meg a tesztek eredményei, az állítás így túlzottnak tekinthető.

A GVH ezenkívül rámutatott: az is a fogyasztók megtévesztésének minősült, hogy a Procter & Gamble a tesztelést végző kutatóközpontot nem annak tényleges nevén nevezte meg, hanem az "Ariel tesztlaboratóriumra" hivatkozott, amely azonban ilyen néven nem létezik. A Procter & Gamble tájékoztatásában a "Bonux" mosópornál magasabbra pozícionált "Ariel" termékre utalt, annak reklámokkal is folyamatosan erősített kedvező közmegítélését így tulajdonképpen rávetítette a "Bonux" mosóporra.

A jogsértésért a Procter & Gamble 315 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles. A bírság összegének meghatározásánál a GVH figyelemmel volt a reklámok közzétetével kapcsolatban felmerült költségekre, a vállalkozás igen jelentős piaci részesedésére, a jogsértő magatartás tanúsításának több hónapot felölelő időtartamára, s az igen intenzív reklámtevékenység által elért fogyasztók magas számára. A GVH arra is tekintettel volt, a Procter & Gamble esetében hatodik alkalommal kerül megállapításra, hogy a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-54/2006.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-54/2006.

Budapest, 2006. szeptember 22.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-30) 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu