Számos fogyasztói panasz érkezik a Gazdasági Versenyhivatalhoz azt kifogásolva, hogy az érintett településen a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást ellátó vállalkozás aránytalanul magas hulladékgazdálkodási díj megfizetésére kötelezi az ott lakókat. Előbbieken túl gyakorta képezi érdeklődés tárgyát az is, hogy a szolgáltatást köteles-e a fogyasztó a szolgáltató által meghatározott módon és mértékben igénybe venni.

Ki határozza meg a hulladékgazdálkodás díját?

Mindenekelőtt fontos megemlíteni, hogy a hulladékgazdálkodási feladatok 2013. január 1-jétől a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (továbbiakban: Ht.) szabályozza. A Ht. jelentős változásokat hozott a hazai hulladékgazdálkodási közszolgáltatás szervezeti és gazdasági felépítésében. Az új Ht. hatályba lépésével az egyik legalapvetőbb változás a hulladékgazdálkodási díj meghatározását érinti. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjait, a díjalkalmazás feltételeket és a díjfizetés rendjét 2013. január 1-jétől már nem a helyi önkormányzat, hanem főszabályként a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért felelős miniszter rendeletében állapítja meg. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjra vonatkozó rendelkezések betartását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal ellenőrzi. Mi alapján járhat el a szolgáltató, ha fogyasztóként nem kötök vele szerződést?

A Ht. szerint a települési önkormányzat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátását a közszolgáltatóval kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés útján biztosítja; így tehát, ha a szolgáltató kiválasztásának menetében az önkormányzat jogszerűen jár el, akkor az egyes ingatlanhasználóknak nem kell külön-külön szerződést kötniük a szolgáltatóval.

Miért és mi alapján kell kötelezően fizetni a hulladékgazdálkodási díjat, akkor is, ha nem termelünk sok hulladékot?

A fizetési kötelezettségről a Ht. 38. § (1) és (2) bekezdései rendelkeznek, amely alapján az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásához szükséges feltételeket a közszolgáltató részére biztosítja, és a közszolgáltatást igénybe veszi. E rendelkezés alapján az ingatlan tulajdonosa köteles a közszolgáltatást igénybe venni.

Mi alapján és mennyit vagyunk kötelesek fizetni a közszolgáltatónak?

Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáért hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat fizet a törvényben, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért felelős miniszter {Ht. 47/A. § (1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal javaslatának figyelembevételével a miniszter rendeletben állapítja meg.} (a továbbiakban: miniszter) rendeletében meghatározott feltételek szerint. Előbbiek alapján a törvény minden ingatlanhasználót kötelez arra, hogy a hulladékgazdálkodási díjat a rendeletben meghatározottaknak megfelelően fizesse meg. A Ht. módosításának eredményeként 2016. április 1-jétől nem a szolgáltató, hanem a Koordináló szerv szedi be az ingatlanhasználóktól a közszolgáltatási díjat, és hajtja be a kintlévőségeket, a beszedett díjakat pedig szolgáltatási díjként továbbítja a közszolgáltatók részére.

Mit tehetünk, ha nem keletkezik hulladék az ingatlanon, vagy jóval kevesebb, minthogy annak elszállítása szükségessé válna?

A Ht. 35. § e) pontja értelmében a települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg az ingatlanhasználót terhelő, miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési kötelezettséget, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények, továbbá a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ingatlanhasználó kérésére történő szüneteltetésének eseteit.

Bizonyos esetekben a törvény, illetve a fentiek alapján az önkormányzati rendelet meghatározhat olyan feltételeket, amelyek a díj mértékét befolyásolhatják, azt kedvezőbbé tehetik.

Előbbiek alapján érdemes érdeklődni a helyi önkormányzatnál, hogy a törvény vagy helyi rendelet értelmében a fogyasztó jogosult-e valamilyen kedvezményre. Pl. üdülőingatlan esetében elképzelhető, hogy kevesebbet kell fizetni, illetve némelyik önkormányzat akár időskor vagy rászorultság esetén biztosíthat kedvezményt.

Hová fordulhatunk a közszolgáltatóval szemben felmerülő panaszunkkal?

Mindenekelőtt problémánkat megpróbálhatjuk békés úton rendezni a szolgáltatóval, azonban, ha ez nem vezet eredményre, jó, ha tudjuk, hogy a Ht. 48. § (1) bekezdése alapján, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjra vonatkozó rendelkezések betartását főszabályként a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal ellenőrzi. Ha pedig aa Koordináló szervvel szemben elszámolási vitánk keletkezik, vagy a közszolgáltató a törvényben meghatározott értesítési, tájékoztatási vagy szolgáltatásnyújtási kötelezettségének nem tesz eleget a Ht. 83. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró megyeszékhely szerinti járási hivatalokhoz fordulhatunk.

Budapest, 2014. november 13.