Nyomtatható verzió PDF formátumban

Kartellezésért büntette a GVH a Synergont és az SAP Hungary Kft.-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. szeptember 20-án két ügyben is elmarasztalta a SAP Hungary Kft.-t, valamint a Synergon Rt.-t. A két informatikai vállalkozás a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata illetve a Paksi Atomerőmű Rt. által integrált pénzügyi rendszer bevezetésére kiírt eljárások során versenykorlátozó megállapodást kötött egymással. Jogellenes magatartása miatt az első ügyben 7,2-7,2, a második ügyben pedig 14,6-14,6 millió forint versenyfelügyeleti bírságot kell fizetnie mindkét társaságnak.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata még 2003. június 25-én írt ki hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást egy integrált pénzügyi gazdasági rendszer bevezetésére. Majd 2004. április 27-én a Paksi Atomerőmű Rt. hirdetett egyfordulós meghívásos versenyeztetési eljárást "a produktív üzemben működő SAP R/3 rendszer bevezetett moduljainak felülvizsgálatára és a verzióváltás megvalósítására informatikai projektben tanácsadói és projektvezetői feladatok elvégzésére".

A GVH Versenytanácsa szerint a döntően e-mail formátumú bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy a Synergon és az SAP mindkét tender kapcsán olyan megállapodást kötött, amely alkalmas volt a verseny eredményének befolyásolására. A versenytörvény értelmében jogellenes a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását, torzítását célozza vagy ilyen hatást fejt, fejthet ki. A versenyjogi értelemben tiltott megállapodás létrejöttének megállapításához szükséges és egyben elegendő feltétel, ha az érintett felek akarategyezsége a bizonyítékok összessége alapján megállapítható.

A projektek értékéhez viszonyítottan arányos bírságok kiszabását az tette indokolttá, hogy a GVH elvi fontosságot tulajdonít a kartellek felszámolásának, szankcionálásának. A piaci versenyben részt vevő vállalkozásokkal szemben alapvető elvárás, hogy a megmérettetésben egymástól függetlenül vegyenek részt, mert így biztosítható a megrendelő és végső soron az egész gazdaság számára optimális végeredmény.

A bírság kiszabásakor a GVH figyelembe vette, hogy a győri helyhatóság esetében a megállapodás nem hatott érezhető módon a versenyre, mivel a pályázatot végül eredménytelennek nyilvánították. A paksi tender esetében pedig a két vállalkozás tevékenyen segített a versenyhatóságnak az ügy feltárásában.

A két ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-20/2005 illetve Vj-97/2006.

Budapest, 2006. szeptember 27.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-30) 618-6618
email: Mihálovits.András@gvh.hu
http://www.gvh.hu